Skip to content

Varga Judit uniós elköszönésében pénzt kért

Varga Judit uniós elköszönésében pénzt kért

Először tárgyaltak szakminiszteri szinten az uniós tagállamok az Európai Bizottság által javasolt, hétéves költségvetés-módosításról. Magyarországnak nem tetszik a javaslat, de ezzel abszolút kisebbségben lesz.

Utolsó alkalommal vett részt Varga Judit igazságügyi miniszter az EU miniszteri szintű tanácskozásán, miután augusztustól a jövő évi EP-választási kampányban fog betölteni vezető szerepet. Varga búcsúfellépésén arról beszélt, hogy Magyarország nem támogatja az uniós költségvetés 66 milliárd euróval történő emelését. Ez abból a szempontból egyáltalán nem számít meglepetésnek, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt róla a júniusi uniós csúcstalálkozón.

Az igazságügyi miniszter a tanácsülés előtt kormánypárti magyar újságírók előtt még a „szankciós inflációra” is hivatkozott,

a tanácsteremben azonban ez a szófordulat már nem hangzott el.

Az Európai Bizottság június 20-án terjesztette elő a javaslatát, amelyben a hétéves költségvetés megerősítését javasolják. A következő területekre kérnek plusz pénzt a tagállamoktól:

  • Ukrajna további támogatására 50 milliárd eurót, amelynek azonban nagyobb része hitel, a kisebb része a költségvetés növelésével járó támogatás,
  • 15 milliárd eurót a migráció, valamint az Ukrajna elleni orosz háború globális következményeinek kezelésére,
  • a Stratégiai Technológiák Európai Platformja számára 10 milliárd eurót, amely a kritikus technológiák – így a digitális-és a mélytechnológiák, a tiszta technológiák és a biotechnológiák – terén Európa által betöltendő vezető szerep előmozdítását célozza,
  • egy hatékony mechanizmus finanszírozását a helyreállítási alap megemelkedett kamatköltségeinek kezelésére,
  • az EU igazgatási kapacitásának növelésére, hogy kezelni tudja a tagállamok és a Parlament döntései nyomán 2020 óta felmerült új feladatokat.

A témáról tartott első vitában a tagállamok közül csak a magyar kormány fogalmazta meg határozott ellenvetéseit. Bírálatokat tartalmazott a lengyel hozzászólás is, Varsóban ugyanakkor még nem alakult ki a végleges álláspont. Bár minden tagállam képviselője szorgalmazott pontosításokat, módosításokat, valamennyien a támogatásukról biztosították Brüsszelt.

Varga Judit az Ukrajnának szánt támogatással kapcsolatban – Orbánhoz hasonlóan – azt kérdezte, hová tűnt az eddig a háborúban álló országnak juttatott 70 milliárd euró. Ezt egyébként egy korábbi cikkünkben már megmagyaráztuk:

A miniszter kijelentette, hogy minden további támogatást a kisebbségek jogainak garantálásához kell kötni, egyúttal bírálta a Bizottságot, amiért úgy kér pénzt Magyarországtól, hogy az még nem jutott hozzá az uniós forrásokhoz. (Ezeket a jogállamisági és korrupciós problémák miatt függesztették fel – a szerk.)

Varga szerint nem indokolt a bizottsági apparátusra fordított személyi kiadások növelése, mert például a magyar adminisztrációban is 10 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma. Azt már nem tette hozzá, hogy lemondása után egy teljesen új EU-ügyi minisztérium is létrejön majd korábbi uniós államtitkára, Bóka János vezetésével, ami minden bizonnyal jelentősen növeli majd a magyar kormányzati apparátust.

A lengyel kormány szintén hivatkozott arra, hogy a helyreállítási alapból még ők sem kaptak pénzt (ennek oka az igazságügyi reformmal kapcsolatos, uniós jogot sértő intézkedések), de szerintük a javaslat kiegyensúlyozatlan, viszont a hivatalos álláspontot Varsó csak később fogja közölni.

A vitához összesen tizenhat tagállam képviselője szólt hozzá, közülük tizennégy alapvetően támogatta a költségvetés módosítását. Kritikaként leginkább az került elő, hogy ez a növelés – amely az uniós GNI 0,3 százalékát teszi ki – kevés, és a javaslatok alapján több pénz kellene fordítani

  • Ukrajna támogatására,
  • a migráció kezelésére,
  • védelemre és biztonságra,
  • a katonai mobilitás növelésére és
  • az EU újraiparosítására.

Többen felvetették, hogy az EU-nak új, saját forrásokat is rendszerbe kellene állítania. A spanyol elnökség szándékai szerint már az októberi uniós csúcsra véglegesíteni tudják a csomagot, mások szerint év vége a reális cél. A költségvetés módosítása egyhangúságot igényel a tagállamok körében, vagyis Magyarország élhet a vétójogával.

Kiderült az is, hogy az elnökség novemberben meghallgatást tervez a Magyarországgal szemben folyó, az alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás keretében.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük