Miskolc. Beszélgess el Mokival, Andival

Tisztelt Szerkesztőség!

Küldjük felhasználásukra a Demokratikus Koalíció miskolci szervezetének álláspontját. Köszönjük, hogy olvasóikat, nézőiket tájékoztatják.

DK: A miskolci fiatalok nem másodrendűek

Lassan minden nap úgy ébredünk, hogy újabb és újabb megszorítással sanyargatja a magyar népet a magyar kormány.  A legújabb ajándékuk a miskolci fiatalok számára, hogy nem vehetik igénybe ezután a városon élők az otthonteremtési támogatást, a CSOK-ot, és a 30 év feletti nők kimaradnak a Babaváró hitelből is.

Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője arról beszélt: a bizonytalanság, a szorongás, a jövőtől való félelem szinte tapintható Miskolcon, áthatja az emberek életét.  Az élelmiszerek horror ára napi szegénységbe taszítja a többséget. Azok a fiatalok, akik nem mennek el az országból, és Miskolcon szeretnének boldogulni, egyik napról a másikra lehetetlen helyzetbe kerültek. A családalapítás és a gyerekvállalás alapja a kiszámíthatóság. Az átlagfiatalnak nincsenek milliárdos, Fidesz – üzletember szülei, akik csettintésre kacsalábon forgó kastélyba költöztetik őket, hanem minden fillért be kell osztani, és alaposan tervezni ahhoz, hogy lakásvásárlásra merjék adni a fejüket. Hogy megszüntették a városi CSOK-ot, azt jelenti, hogy még több önerőre lesz szükség vagy még több hitelre, aminek a kamatai kifizethetetlenek a kormány rossz gazdasági politikája miatt, és egy életre eladósíthatnak. Nem csoda – ahogy a számok is mutatják Miskolcon -, hogy a fiatalok elhagyják a várost, elhagyják az országot. Aki pedig marad, az nem házasodik, és nem vállal gyereket. Tavaly országos szinten drasztikusan csökkent a házasságok száma, és zuhan a termékenységi ráta is: az egy nőre jutó születések száma.

A magyar kormány elhibázott gazdaságpolitikáját szenvedi Miskolc – is. Az orbáni infláció miatt egyre nehezebb a megélhetés, a kamatok az egekben vannak, a hitelezés megállt, napról napra újabb támogatásokat vonnak meg.

 

Ha te is elmondanád a véleményedet, akkor gyere el beszélgetni Miskolcról őszintén a Demokratikus Koalíció szervezésében!

Aláírásoddal kifejezheted tiltakozásodat az orbáni infláció ellen is. A helyszíneken jelen lesznek a Demokratikus Koalíció képviselői is.

Időpontok, helyszínek:

Június 26-án hétfőn az Árpád úti Alfinál az Ady Művelődési Háznál 15 órától. Jelen lesznek: Hegedűs Andrea a DK országgyűlési képviselője és Borkuti László önkormányzati képviselő.

 

Június 29-én csütörtökön pedig a Villanyrendőrnél szintén 15 órától. Hegedűs Andreával együtt jelen lesznek Borkuti László és Mokrai Mihály önkormányzati képviselők.

Fotó: Figyelem, a képen nem DK-s politikus látható