Miskolcon sem túl jó a helyzet. Gálvölgyiéhez hasonló esetek alig egynegyedében ér ki a mentő 15 perc alatt Budapesten

Országosan valamivel jobb a helyzet, ott alig valamivel több mint a feléhez értek ki 15 perc alatt. A főváros lakóin kívül a veszprémiek, a debreceniek és a miskolciak is az átlagnál rosszabb helyzetben vannak.

Az Országos Mentőszolgálat elkészítette belső jelentését a nagy botrányt kavaró Gálvölgyi-eset után. Május elején súlyos állapotban vitték kórházba Gálvögyi Jánost, azonban a mentőirányító nem ítélte elég súlyosnak a helyzetet, így végül két lánya vitte be a színészt a kórházba. Az OMSZ főigazgatójának jelentéséből kiderül: az azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki 15 percen belül a mentők, de az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek – ide sorolták Gálvölgyi nehéz lélegzéses rosszullétét is – már csak alig valamivel több mint a feléhez – írja a Népszava.

A lap úgy tudja, a belügyminiszter által elrendelt vizsgálat óta 25-30 százalékkal nőtt a legsürgősebbnek minősített esetek aránya.

11 nagyvárosban minden P1-es esetben 15 percen belül a helyszínen voltak a mentők, kilencben viszont csak 80-95 százalékban tudták ezt teljesíteni. E tekintetben a legrosszabbak esélyei a budapestieknek, a veszprémieknek, a debrecenieknek és a miskolciaknak vannak.

Ha az úgynevezett P2-be sorolnak valakit a tünetei alapján (ezt történt Gálvölgyi Jánossal, akinek a nehéz lélegzéses rosszullétét is ebbe a kategóriába sorolta a vidéki mentésirányító), akkor egyértelműen a fővárosban élők vannak a legnehezebb helyzetben, ahol az ilyen sürgős hívások alig negyedében ér ki a mentő 15 percen belül. Az utóbbiaknál átlagosan 36 perc telik el, mire megérkezhet a segítség. Miskolcon sem túl jó a helyzet, ugyanis itt az esetek alig több mint felében jutnak a normaidőn belül segítséghez.

A jelentésből az is kiderül, hogy amíg Budapesten és Pest megyében 100 ezer lakosra öt mentőautó jut, addig az ország többi területén csaknem kétszer annyi.

Nyilvános adatokat a mentés gyorsaságáról, a 15 perces kiérkezésről 2017 óta nem közöl az Országos Mentőszolgálat. A korábbi adatok szerint 2014-ben még a sürgős hívások 72,5 százalékában odaértek a betegért 15 percen belül, egy évvel később az esetek 68-69 százalékában, 2017-ben már csak 64-65 százalékában. A legkritikusabb helyzetben már akkor is a Pest-megyeiek voltak. A lassulás okait a mentők azzal magyarázták a lapnak, hogy nincs elég ember és autó a feladatok zökkenőmentes teljesítéséhez.

Forrás: Népszava