Skip to content

Fegyveres támadás érte a Mol pakisztáni olajkútját

Fegyveres támadás érte a Mol pakisztáni olajkútját

Az első hírek hat halottról szólnak.

Fegyveres támadás érte a Mol pakisztáni olajkútját kedd hajnalban, írja a Reuters. A támadás a társaság Hajber-Pahtunhva tartománybeli létesítményét érte, mely az afgán határ közelében áll.

A támadást iszlamista fegyveres milicisták követték el. Az első hírek nagyjából 12 fegyveresről szóltak, később ezt 50 főre módosították. A támadókkal a Mol biztonsági szolgálata vette fel a harcot. A helyi rendőrség közlése szerint a tűzharc közel két óra hosszat tartott.

A Mol komplexumának védői közül legalább hatan meghaltak. Az első hírek szerint az áldozatok között két fő a Mol saját alkalmazottja volt, négy pedig a Frontier Constabulary nevű biztonsági szolgálat dolgozója. Molos forrásainktól ugyanakkor úgy tudjuk, egyik áldozat sem volt Mol-alkalmazott. A támadást egyelőre egyik terrorszervezet sem vállalta fel.

A Mol 1999 óta van jelen Pakisztánban, utoljára 2011-ben támadták meg a helyi infrastruktúráját. Az a támadás is hat áldozatot követelt.

Lapunk kereste a Molt, a társaság későbbre ígért tájékoztatást az esettel kapcsolatban. Amint megkapjuk a hivatalos állásfoglalásukat, frissítjük a cikket.

Addig is beszéltünk molos forrásainkkal, szerintük a támadás célpontja nem kifejezetten az olajtársaság volt, a terroristák „az egyenruhások” ellen támadtak. A létesítményt leszerelt, illetve aktív katonák is védik. Megtudtuk továbbá, hogy a Mol infrastruktúráját nem érte találat, az üzemben nem esett kár. Forrásaink szerint a milicisták a létesítmény egy őrbódéjánál csaphattak le.

A helyi rendőrség hivatalos közlése ugyanakkor ennek ellentmond. Eszerint a milicisták a Mol két olajkútját támadták, az M-8 és az M-10-es számút, és a támadás során rakétavetőt is használtak. A közlés szerint az M-8-as kútnál az őrség sikeresen visszaverte a támadást, az az M-10-es kútnál követelt áldozatokat. A tájékoztatás szerint a lövöldözésben megrongálódott egy napelempark. A milicisták a közlés szerint az észak-vazirisztáni hegyvidéki régióból érkeztek, és a támadás után oda is húzódtak vissza.

Frissítés: Nem sokkal kedd déli 12 után megérkezett a Mol hivatalos állásfoglalása, melyet alább teljes terjedelmében közlünk:

„Támadás érte a biztonsági erőket a MOL által üzemeltetett TAL Block-ban található 2 kút közelében, Pakisztánban. A támadás helyszínén MOL alkalmazott nem volt jelen, a területet őrző biztonsági erők (pakisztáni katonák és szerződéses biztonsági őrök) 6 tagja életét vesztette. A kutak termelését távoli eléréssel ideiglenesen leállítottuk és biztonsági üzemmódba helyeztük őket, ameddig a helyszíni hatósági vizsgálat befejeződik. A támadás az üzemi területtől távol történt, a termelés a többi kúton zavartalanul folyik. Az incidens nem befolyásolja a MOL pakisztáni termelését.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



7 Comments

  1. Névtelen
    2023.05.23. 12:43

    https://uploads.disquscdn.com/images/0edd26c98ab03d489928f2ae6d3224ee4ce59f688ebdec4d5f3d7ada740014c6.jpg?w=800&h

  2. Névtelen
    2023.05.23. 12:46

    A magyar katonai hagyományok ilyenkor egyértelműek!
    El kell foglalni Iszlamábádot és Karacsit.

    Huszárokkal és szittya módszerekkel!

    Az új energikus főtisztekkel, akik csak és kizárólag jólfodrászolt, életközépi válsággal küzdő férfiak lehettek mostanában, ha elég közel voltak az egyszemélyi országvezetőhöz!

  3. Névtelen
    2023.05.23. 12:47

    Szeretném, ha Gáspár főherceg, Novákné alezredes és szalacsi-bonbonetti díszfaßminiszter személyesen vezetné a kereszteshadat!

  4. Névtelen
    2023.05.23. 13:25

    „há mer a gonosz multik külföldre viszik a nyereséget…”

    nem ismerős?

    • Névtelen
      2023.05.23. 23:14

      Torgyán után szabadon: „A mi büdöskizsákmányolókapitalistánk nem büdöskizsákmányolókapitalista!”

  5. Névtelen
    2023.05.23. 15:21

    Herr Faß mit fog ehhez szólni?

    • Névtelen
      2023.05.23. 23:19

      A támadásra válaszul a Fidesz kommunikációs stábja eljuttatott az MTI-hez egy közleményt, amelyen az egész stáb egy egész napot dolgozott. A közlemény így hangzik: „Békét!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük