A lengyelek dobtak egy hátast a Böröndi féle történelem hamisításról

Ilyen szavaknak nem szabadna elhangozniuk, különösen nem egy szoros szövetséges ország képviselője részéről – írta Sebastian Kęciek arra, hogy Böröndi “lokális háborúnak” nevezte Lengyelország nácik általi, a második világháború kezdetének számító lerohanását. Gróf Teleki Pál akkori miniszterelnök szavait dörgölte az altábornagy orra alá.

Nagy megdöbbenéssel fogadta

Lengyelország budapesti nagykövete, azt a megjegyzést, amelyet Böröndi Gábor , a Magyar Honvédség vezérkari főnöke tett az M1-nek adott interjúban a minap – derül ki a lengyel külügy honlapjára szerdán magyar nyelven kitett, Böröndinek címzett levélből.

Böröndi kedden arról beszélt, hogy az 1939-ben kitört német-lengyel háborút, amit „lokális háborúnak” nevezett békefolyamattal kellett volna megfogni ahelyett, hogy világháborúvá szélesítették volna. Hogy ezzel a gondolatmenettel mi a probléma, itt magyaráztuk el.

Úgy tűnik, a lengyelek szerint sincs rendben ilyeneket mondani, Sebastian Kęciek nagykövet azt írta, hogy Böröndi szavai

hazámat egy globális konfliktus eszkalációjáért és bűnrészességgel való megvádolásaként értelmezhetőek, számunkra a történelem elfogadhatatlan elferdítését jelentik, és nem szabadna elhangozniuk, különösen nem egy szoros szövetséges ország képviselője részéről.

A nagykövet felhívta a magyar főkatona figyelmét, hogy a második világháború kirobbanásához „nem az agresszorral folytatott béketárgyalások hiánya vezetett, hanem az appeasement (konfliktuskerülés) politikája és a Harmadik Birodalom újabb követeléseinek való engedmények”.

Emlékeztetett, hogy

  • a Molotov-Ribbentrop-paktum alapján megtervezték Lengyelország felosztását,
  • hogy 1939. szeptember 1-jén a németek, szeptember 17-én pedig a szovjet Vörös Hadsereg támadta meg országot,

  • mindezzel a lengyelek közel hat évig tartó, hatmillió lengyel állampolgár életét követelő exodusa kezdődött el.

Nem engedhetjük meg az áldozat és az elkövető sértő felcserélését – írta a nagykövet, aki szerint Lengyelország vitathatatlan áldozata volt a Harmadik Birodalom és a Szovjetúnió és szövetségeseik által kitervelt “bűnös akcióinak”.

Sebastian Kęciek is párhuzamot vont az akkori és a mostani események között, szerinte “Oroszország Ukrajna elleni teljes körű, provokálatlan és törvénytelen agressziójával szemben Európának le kellene vonnia a második világháború tanulságait, és szolidárisan a történelem helyes oldalára kellene állnia, az áldozat, nem pedig az agresszor oldalára. Csak így teremthetünk tartós békét Európában. A történelmet nem szabadna az egységünk aláásására használni”.

Arra is emlékeztette a magyar vezérkari főnököt, hogyan viselkedett akkor Magyarország, amely hivatalosan Németországgal állt szövetségben: „megtagadta Berlin kérését, hogy segítséget nyújtson a Lengyelország elleni támadásban” – írta és idézte Gróf Teleki Pál, akkori miniszterelnök szavait: “Hamarabb felrobbantom a vasútvonalainkat, mintsem hogy részt vegyek Lengyelország inváziójában”, majd hozzátette:

A magyar politikus ezen reakcióját soha nem felejtjük el.

16 Responses

  1. Többször ismételte a borsodi központ a lengyel vasfüggönyt,X, kacsatánc idején másodszor 1983-ban,x

  2. ” Az EU-ba lépéssel a magyar történelem során példátlan lehetőségeket kaptunk, hogy egy szimpatikus, tehetséges, kooperatív kis országként tartós biztonságban fejlődjünk európai néppé. Ehelyett a magyarok sokkolóan nagy része azt választotta, hogy egy kapzsi, becstelen, lusta, tolvaj bunkó kis pöcs nép maradjunk, aki odaszarik az asztalra, ordítva követeli a pénzt a közösből, és nem is szégyelli kimondani, hogy a teljes szövetség minden előnyéből és lehetőségéből őt kizárólag a LÓVÉ érdekli. kész gyűlölködni, irigykedni, hazudozni, elvtelen alkukat kötni képes csak…”

    2
    1
  3. Úgy tűnik megtalálták a megfelelő embert a posztra. Itt már csak az számít, hogy ki mennyire képes gátlástalanul nyomni a ruszki propagandát.

    4
    1
  4. Mennyivel egyszerűbb dolga lenne a fidesznek, ha sikerülne a népet hermetikusan bezárni és fizikai-szellemi terror alatt tartania. Ennek a bezárásnak a legfőbb akadálya az Európai Unió, a tagságunk. Csak hogy gond van: ha bent maradunk, akkor a nép hülyítésének nincs nagy jövője, mert már nem nagyon lehet hová hülyíteni. Ha kilépünk, akkor a hülyítést lehet még magasabb fokozatra kapcsolni, viszont a sárgáknak ez – mármint a kilépés – nem fog tetszeni.

    Itt lesz a sok akkugyár és az EU például megtilthatja a magyar-kínai akkumulátorok importját.

    3
    1
  5. Tènyleg minden elvtárs azt gondolja, hogy az egèsz világ pont annyira vezethető az orránál fogva, mint a 3 millió valláskárosult?

    3
    1
  6. Ezek tényleg olyan setétek belül, mint amilyennek kívülről is látszanak…

    4
    1
  7. A fidesz már ott tart, hogy 1956-ban a magyar nácik támadták meg Oroszországot.

    3
    1
      1. Innen rendezték be a vasfüggönyt, csak a moderátor nem engedte megjelenni a neveiket a szereplőknek valamiért.

  8. A kovetkezo, a ruszkik mellett kiallo bekemenetunkon, azert remelem szamithatunk a lengyel testvereinkre, mint eddig…

    2
    1
  9. Ha vége lesz a háborúnak, Keleten lesz egy erős szövetség Ukrajna és Lengyelo.között, hasonló mint Németo. és Franciao. között. Természtesen Mo. mehet a Balkánra szart kavarni, mert sehol látják szívesen az árulókat. A visegradi 4-nek annyi.Aztán lehet sírni, minket nem szeretnek.

    3
    1
  10. végül is orbán eme bazárimajmának sikerült 6 millió világháborúban elpusztult lengyel „barátunknak” a síremlékére rákuláznia egy nagyot

    3
    1
      1. most már meghúzhatnád magad, kisiskolások réme, anyádat b@@ad inkább szerint:

        https://disqus.com/home/discussion/444hsz/meztelen_kepeket_terjesztett_gyerekekrol_felfuggesztettet_kapott/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű