Május 1. – Tematikus programmal ünnepel a Magyar Szakszervezeti Szövetség

 

Idén is tematikus programmal ünnepli május elsejét a Magyar Szakszervezeti Szövetség a Városligetben és néhány tagszervezete a Városháza parkban. A szakmai felszólalások és a kerekasztal beszélgetések zömében gazdasági témákra épülnek – béremelés, fizetések reálértékének megtartása, igazságtalan nyugdíjrendszer, stb. -, de terítékre kerül a munkavállalói jogok csorbításának problémája is.

A szövetség központi rendezvénye már hagyományosan a Szakszervezeti Emlékkőnél – Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor sarok – koszorúzással és Zlati Róbert elnök beszédével kezdődik. A MASZSZ-sátor szintén hagyományosan a városligeti Napozó réten várja a vendégeket: 11 órától Védjük meg béreinket címmel gazdasági kerekasztal beszélgetéssel, gyerekprogrammal és zenés szórakoztató műsorral.

A „Védjük meg béreinket” gazdasági fórum résztvevői:

Hercegh Mária, a MASZSZ nőtagozatának vezetője,

Andor László volt EU-biztos, egyetemi docens,

Harangozó Gábor, Szociális Demokráciáért Intézet,

Guzslován Gábor, Vasas szakszervezeti titkár.

A MASZSZ több szakszervezete a városházi majálison vesz részt, 10 órától a Városháza parkban.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zlati Róbert egész nap az újságírók rendelkezésére áll személyesen délelőtt a Városligetben, kora délutántól pedig a Városháza parkban, telefonon pedig folyamatosan (+36309336494).