Puzsér: Úgy áll Bayer Zsolt fején a kipa, mint tökön a gyűszű (VIDEÓ)

A publicista szerint „az is nagyon sajátos, hogy Bayer Zsolt és Gulyás Gergely követelik a bocsánatkérést a zsidóságtól”.

A Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában Puzsér Róbert, Horváth Oszkár és Zsupos Ági többek között felidézték Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azon kijelentését, hogy „Pressman-nek bocsánatot kellene kérnie Gyöngyösi széderestés meghívása miatt”.

Felidézték, hogy Gyöngyösi meghívásából amiatt lett ügy, mert a jobbikos képviselő még 2012-ben azt javasolta, hogy írják össze a Magyarországon élő, illetve a parlamentben ülő zsidó származású magyarokat, „mert ők nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek”.

Puzsér Róbert az összefoglalóra úgy reagált, hogy „nagyon sajátos, hogy Bayer Zsolt és Gulyás Gergely követelik a bocsánatkérést a zsidóságtól. Hogy ők átvedlettek antifasisztává. Elég volt a »Présembernek« meghívnia Gyöngyösit széderestre”.

Majd azzal folytatta,

„csak tudod, lötyög ez a gúnya rajtuk. 

Nem áll jól, mert tegnap még az ellenkező szerepet játszották, és senki nem hisz nekik”.

„Az a kérdés, hogy tényleg annyira fáj a zsidókat érő sérelem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének és a döntéshozóinak. (…)” – tette fel a kérdést publicista.

Zsupos Ági az elhangzottakra hozzátette, hogy Gyögyösi Márton a történtekért már bocsánatot kért. Majd valamivel később felidézte Bayer Zsoltnak azt a hasonlatát, mely szerint „Gyöngyösi meghívása olyan volt, mintha 1934-ben a berlini zsidóság vezetője meghívta volna széderezni Adolf Hitlert. (…)”.

Erre Puzsér sommásan megjegyezte,

„úgy áll Bayer Zsolt fején a kipa, mint tökön a gyűszű,

az az igazság. Nem való oda”.

A teljes műsort alább hallgathatják vissza:

16 Responses

  1. Ugyanazt a Babylont jelentik egykori történelmi időkre épített történelemként, mint azok a jelecskékből alakult zsidók, amik egy nagypán népet alkotnak. Senki sem mondja ki az igazságot, végtelenül hosszabbítanak 87 éve folyamatosan ismételve tetteiket, szerepeiket.

    1
    4
  2. https://uploads.disquscdn.com/images/0046066de4ec30397ab5285590a009f5d5aaa3acbcb1d0f1ac42e8e8b7adc24f.png?w=800&h=384

  3. A rendőrkutyákat fenyegető munkanélküliséggel érvelt a fű legalizálása ellen egy republikánus képviselő Minnesotában

    1
    1
  4. Zsótti! Örök igazság,hogy mindig a legvéresebb szájú antiszemiták a legnagyobb zsidók. Lesz még, amikor előkerülnek a valódi papírjaid!

    7
    1
  5. Ezt a bayer nevű söpredéket egy mondattal lehet jellemezni. Az emberiség hulladéka. Ennyi. 🙂 🙂

    7
    1
    1. Szar dolog, amikor a dollárral kitömött rabszolga-pofádba mondja az igazságot, ugye? 😛

  6. Ez a Puzsér nagyon elvont, DE!!!!.. most nagyon – nagyon jól fogalmazott!!!!
    .. hát tényleg.. egy f@szfej ez a Bajjjer!!!

    6
    1
  7. Nagyon hiányzik a bezárt Lipótmező intézménye, az ilyen alakokat ötszáz lakattal kellene elzárni.

    2
    1
    1. https://uploads.disquscdn.com/images/f119bf9ba3b27458627fcf8d2265a08115ed85a54ce1c8a1d68939b37c0e758e.png?w=800&h=583

  8. Elképzelem ahogy az Ötös Számú Eltévedt Csehszlovák Autós beszédben köszönti a Demens Vénembert és hosszan méltatja a Nemzeti Iszlamofasiszta Rendszer legújabb eredményeit, melyeket a gaz Európai Liberálkeresztény Bolsevik Únióval szemben elértünk. Méltatja továbbá, hogy a Szentatya elítéli Ukrajnát, amiért valahogy háborút provokált Oroszországgal

  9. „Először 1992 februárjában támadt nézeteltérésünk. Ott voltam azon a
    parlamenti ülésen, amikor Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány
    kereszténydemokrata közoktatási minisztere elpanaszolta: „amikor
    a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal
    kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető
    elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt”. Fidesz-képviselők rendszerint
    hosszan harsogták utána a „csuhások, térdre, imához!” felhívást. A folyosón
    megkérdeztem Orbántól, hogy ez mire jó. Válaszára pontosan emlékszem:

    „A választóink ezt akarják hallani. Te negyven évig nem voltál itthon, nem tudod,
    hogy itt ateista generációk nőttek fel. Nekik a papok csuhások. Utálják őket
    egyházukkal együtt. Nekünk ők a választóink. Ők ezt akarják hallani.” Orbán
    akkor büszke volt ateista voltára.

    És ma? Ugyanaz az Orbán mondja: „Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy
    keresztény, hitvalló kormánya van ma Magyarországnak.” Ő magát „Isten
    kegyelméből” tekinti miniszterelnöknek. Úgy, mint a Habsburgok és Horthy.”

  10. https://uploads.disquscdn.com/images/9e611dc10979eb757e5fe7bf97f01389b6150facb40a8702c561b841d4f02409.jpg?w=800&h=907

  11. https://uploads.disquscdn.com/images/ccaf1362e32666c27d0efc020fc42c00fcdf969ce6aed54cc01a4efa0826d519.jpg?w=800&h=654

Hozzászólás a(z) xx bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű