Skip to content

Volt egy kis morgolódás. Kórházi blokkolóórát vezetnének be az 1 milliót kereső orvosok ellenőrzésére

Volt egy kis morgolódás. Kórházi blokkolóórát vezetnének be az 1 milliót kereső orvosok ellenőrzésére

A helyettes államtitkár attól art, hogy nem mindenki dolgozik annyit, mint amennyit kifizetnek nekik.

A kórház bejáratánál az orvosoknak és más dolgozóknak is le kellene húzniuk a mágneskártyáikat, sőt videófelvétel is készülne érkezésükről és távozásukról, hogy ne lehessen visszaélni a rendszerrel.

A tervet Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára ismertette csütörtökön, a Magyar Kórházszövetség konferenciájának második napján  – írja a Népszava. Lengyel arról beszélt, hogy vannak olyan kórházak, ahol az orvosi teljesítmény nagyon eltér az átlagtól, ezért vezetnék be a blokkolóórás rendszert.

Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát.

Népszava szerint államtitkár előadása alatt gyakran hallatszott morgolódás az orvos, illetve intézményvezetőkből álló hallgatóság soraiból.

A bejelentés előtt Lengyel azt taglalta, hogy a kórházi orvosok átlagos bére, havi egymillió és egymillió-hétszázhétezer közötti, és a számításai szerint a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházban egy orvosra havonta átlagosan alig több mint 7 beteg jut, miközben a legjobb, közepes városi kórházban dolgozónak havi 16 esete van.

A konferencián Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója is arról beszélt, hogy valami gond van a „gyógyítási-teljesítménnyel”.

Szerinte az utolsó covid előtti évhez hasonlítva is 12 százalékos teljesítménycsökkenés van a betegellátásban. A míg 2019 februárjában 182 425 esetet láttak el a hazai kórházak, addig idén februárban már csak 160 358-at. A főigazgató ehhez azt is hozzátette:

Így, ha azt számolom, hogy mennyi elmaradt ellátás volt az elmúlt időszakban, akkor most egy kicsit bele kell húznunk.

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



16 Comments

  1. Névtelen
    2023.04.21. 08:13

    ja,ja 1953 „en bloc”

    „A Politikai Bizottságban nem okozott osztatlan örömöt az orvosi béremelés javaslata, és akkor még finoman fogalmaztunk. Gerő Ernő, a kommunista párt nagyhatalmú vezetője Ratkó és Weil fizetésemelési javaslatát azzal söpörte le, hogy „Gyermekeink gyilkosait nem fizetjük”, utalva itt a tiltott abortuszokra, egy kalap alá véve az egész magyar orvostársadalmat. Révai József, a párt ideológusa mindezt megfejelte azzal, hogy – szintén nem törődve a finom distinkcióval – en bloc reakciós bandának titulálta az orvosokat.

    Gerő utasítására végül az a megoldás született, hogy három évig eltűrik a borravalózást, de onnantól kezdve nem mehet tovább.

    A történet többi részét nemhogy ismerjük, de el is szenvedtük szüleinkkel, nagyszüleinkkel, az egészségügyben dolgozókkal együtt. A borravalózást tovább tűrték, csak egy idő után már hálapénznek nevezték, és az ötvenes évek végén született orvosi rendtartás elfogadásától kezdve lényegében legálissá tették, bár a törvényi lehetőség lett volna a büntethetőségére. (Az orvosi rendtartás azt mondta ki: ha a hálapénzt olyankor adják, amikor még nem, vagy már nem befolyásolja az orvost, és nem nagy összeg, akkor az orvosetikai bizottság döntsön arról, feljelenti-e az illetőt. Tudják, hány feljelentés érkezett? Nulla.)”

    1
    2
  2. Névtelen
    2023.04.21. 09:11

    Még így sem fogy elég gyorsan a magyar és Orbánnak nincs sok ideje hátra, pedig még nagyon szeretné látni, azt ahogy, fogadalma szerint, beteljesül a bosszúja az őt ért megaláztatásokért, 2002-ért 2006-ért, Graz-ért.

    5
    1
    • Névtelen
      2023.04.21. 12:28

      ritka egy nagy hazafi lehetsz
      minek ide ellenség?

      1
      4
      • Névtelen
        2023.04.21. 13:10

        Nem hazafi ő, hanem egy bolsevik tetű. Eszi az irigység, hogy három választáson is felmosta velük a padlót a Fidesz. Rossz hírem van bolsi, ha ma lennének a választások még nagyobbat bukna a ballib oldal.

        3
        6
  3. Névtelen
    2023.04.21. 11:36

    Én hiába mentem orvoshoz, annak ellenére, hogy az emberek egészsége tökéletes és régen nem jártak egyáltalán orvoshoz, a testemet ért törések miatt kezdődtek a betegségek, mint arcidegzsába, arcüreggyulladás. Mentek végig a betegségein az apokalipszis tagjainak, amit a világ-Monarchia egészségügye saját szerepével együtt hajtott végre, ember gyűlöletből. HIába mondtam, hogy kiáll a nyakamban hátul valami, a doktornők mutatták, hogy az ő nyakuk is ilyen, vagyis amikor érte őket szerepük végrehajtása közben valami, azonos sorsot és betegséget kellett velük viselnem. A Malomszög szemészének például mondtam nemrég, hogy félremegy a bal szemem oldalra és megáll, ijesztő nagyon. Erre azt felelte hangosan, hogy látnám, milyen szemeik vannak másoknak! Mennek x

    0
    2
    • Névtelen
      2023.04.21. 15:11

      A „Malomszög szemészének”. Mikor kukimuki? 🙂 🙂 .-)

      • Névtelen
        2023.04.22. 12:59

        Tavaly, mielőtt megszüntek

        • Névtelen
          2023.04.22. 16:38

          Világos. Időgéped van. Szabadalmaztattad már? 🙂 🙂 🙂

          1
          1
  4. Névtelen
    2023.04.21. 13:08

    Felháborító! Két millióért még azt is elvárja az Állam, hogy bent legyenek a munkahelyükön? Csak a multinál 300 ezerért dolgozótól lehet elvárni a nagyságos doktor uraktól ilyet kérni. Elképesztő.

  5. Névtelen
    2023.04.21. 13:15

    Már nem vágtázó halottkémek? Így viziteltek, már a szülések ideje alatt is. Én hentes, mészárosnak neveztem el őket. Ők emelték a szereplőiket, végrehajtva négyszer a világ szerepeit, s 1995 óta egészségügyet reformálnak az utolsó ember likvidálók, miután bevittek 1997-ben a pszichiátriájukra együtt Pataky Attila börtönével, bolhahegyi csillagokkal, Győri kapuiakkal, Mónika Show cigányságával. Így voltak együtt végig, mint sátán népei, amik világ-Monarchiát hoznak létre.

    2
    1
  6. Névtelen
    2023.04.21. 15:35

    románcigány genetikai selejt az igazi hazaffy
    apa anya tesók, de a sertésállomány is besegített néha, ha tüzelt az anyjuk
    szarból kikelt söpredék vagytok

    2
    1
    • Névtelen
      2023.04.22. 16:40

      Ne reklámozd a családod Tádé! Az emberek nem kíváncsiak rátok. 😛

      2
      1
      • Névtelen
        2023.04.23. 16:19

        Igaz, hogy a te szüleid kulák voltak kulagyerek?

  7. zp
    2023.04.21. 21:14

    Szerintem a képviselők sem dolgoznak annyit hogy 1.5-2,5 milliót keressenek , sőt sokaknak vissza kéne fizetni mivel semmit sem csinálnak és az orvosok blokkoló óráját és a videó felvételt előbb a parlamentbe kéne bevezetni.

    8
    1
  8. Névtelen
    2023.04.22. 18:56

    A fideszes országlegbátrabja képviselőket nyugodtan haza lehet küldeni, fizetetlen szabadságra. Azt a felülről irányított gombnyomkodást egy automatára is rá lehet bízni. Orbán szavazata szorozva 133-al. Oszt jónapot.

    1
    1
    • Névtelen
      2023.04.23. 17:39

      Bezzeg az Öszödi Böszme birkái azok önállóan gondolkodnának. Csak nincs nekik mivel. A Böszme gúnyosan fenyegetőzve kiadja a parancsot, ezek meg még túl is teljesítik. 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük