Miskolcinak lenni egyenlő igazan magyarnak lenni. A nap

 

“Én nem vagyok Miskolci, csak Borsodi, de Miskolcon otthon érzem magam. Minden bújaval, bajával sokszor idegesítő “koszosságával” is szeretem és a sajátomnak érzem. Ahogy Borsodinak lenni is egyfajta kiállás, érzés, úgy Miskolcinak lenni is ugyanaz.”

“Miskolcinak lenni egyenlő igazan magyarnak lenni. A hazaszeretet maximuma, hogy akármilyen rosszak is a körülmények, és épp milyen törtenelmi sorscsapás van a fejünk fölött, de nem menekülünk el, mert ez a mi hazánk, a mi örökségünk, és kiálljuk érte a legnagyobb csapásokat is, ahogy az itt élő őseink is tették.”

“Én csak 51 éve élek itt, de úgy érzem, patriótává lettem. Ugyanúgy örülök a szépnek, jónak, mint ahogy fájnak e város veszteségei. Nem sorolom fel, hiszen tudják a Miskolcot szerető emberek.”