Miskolc. A Papszer kiesett

Európa 11 legveszélyeztetettebb épülete között még ott volt, de a 7-be már nem jutott be.

Korábban írták

EURÓPA LEGVESZÉLYEZTETETTEBB MŰEMLÉKEI KÖZÉ KERÜLHET A PAPSZERI KIÁLLÍTÓÉPÜLET

Tajthy Ákos

  1. január 25. szerda 16:13

Utoljára módosítva

  1. január 25. szerda 18:31

A városvezetés azt reméli, hogy ez a cím jobban ráirányítja az emberek és a szakma figyelmét a várostörténetileg kiemelten fontos épületre, és hozzájárul ahhoz is, hogy mielőbb megkezdődjön az égetően szükséges felújítás.

A papszeri öreg kiállítóépület 2019 márciusa óta nem látogatható. Fotók: Mocsári László

Európa hét legveszélyeztetettebb műemlékének jegyzékére kerülhet a Herman Ottó Múzeum Papszeri kiállítóépülete – jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Veres Pál, Miskolc polgármestere, Hajdú Ildikó, a múzeum általános igazgatóhelyettese és Tóth Arnold tudományos titkár. A létesítmény most, a döntési folyamat első körében az első tizenegy pályázó közé került be, a végleges döntés tavasszal várható.

Veres Pál az eseményen felidézte a létesítmény történetét. Az Papszeri kiállítóépület alapjait még a tizenötödik században rakták le. A tizenhatodik századtól már írott emlékek vannak az építményből, amiben az 1900-as évekig működött a református középiskola (a Lévay József Református Gimnázium elődje).

Hajdú Ildikó, Veres Pál és Tóth Arnold

A középiskola kiköltözése után pedig a város egyetlen könyvtára üzemelt itt. Komolyabb felújításon utoljára az 1970-es években esett át, azt követően, hogy 1967-ben az északi homlokzat egy része leomlott. Az 1974-es átadás óta csak állagmegóvási munkálatokat végeztek el rajta, állapota folyamatosan romlik, 2019 óta nem látogatható a kiállítóhely. A polgármester kiemelte, a városvezetés most azt reméli, hogy a pályázat elősegítheti az épület megújulását.

– A mi célunk az, hogy mindenképpen felkutassuk azokat a lehetséges forrásokat, azokat a támogatókat, azokat a kapcsolatokat, amelyek segítségével az ilyen fejlesztéseket létre lehet hozni. Nagy öröm ilyen szempontból tehát számunkra, hogy bekerültünk a tizenegy legveszélyeztetettebb örökségi helyszín közé, de bánat amiatt, hogy ilyen módon kerültünk be egy listára – mondta a városvezető.

A Herman Ottó Múzeum pályázatához készült videó:

Az Europa Nostra tízedik éve hirdeti meg azt a listát, ami a kontinens legveszélyeztetettebb örökségi helyszíneit rangsorolja. Erre pályázott a Herman Ottó Múzeum a Papszer utcai kiállítóhelyével – mondta el Hajdú Ildikó.

– Az Europa Nostra negyven országot fog össze. Negyen ország civil szervezeteit, magánembereit, vállalkozásait, állami szervezeteit. Mindazokat, akik egyaránt és együtt fontosnak tartják kulturális és természeti örökségeinknek a megőrzését, azoknak a védelmét – mondta el az általános igazgatóhelyettes.

A tizenegy továbbjutóról szóló kisfilm:

A már emlegetett tizenegyes listára nyolc ország tizenegy műemléke került fel. Hazánkból a miskolci kiállítóépület mellett a fővárosi Memento Park is eredményesen szerepelt. Tóth Arnold hozzátette, a top 7-es listáról tavasszal születik meg a döntés.

– Akik a hétbe bekerülnek, egy szerény összegű anyagi támogatásban is részesülnek. Ez tízezer euró, jelenlegi árfolyamon négymillió forint. Tehát ez nem az épület felújítására szolgál, ez mindössze annyira lesz elegendő, hogy egy marketing kampányt folytassunk, szakvéleményeket rendeljünk meg, illetve közösségi programokat szervezzünk az épületbe tavasszal – fogalmazott a tudományos titkár.

Az épület teljes felújításához az előzetes felmérések alapján több milliárd forintra lenne szükség.