·  Müller Cecília egyszerűen VÉGLEG KIDOBOTT 18, ÚJ SZŰRŐBUSZT
 
Müller Cecília egyszerűen VÉGLEG KIDOBOTT 18, ÚJ SZŰRŐBUSZT, amelyeket négy éve méregdrágán, összesen 2,8 milliárd forint EU-s támogatásból vásároltak. Azaz nem csak a mammográfiás, hanem az egyéb szűréseket is leállították. A buszokat pár hete titokban Páty mellett, az úgynevezett „Nemzeti Ipari Park“ egyik eldugott szegletében parkolták le. Egy informátor szerint ráadásul a Népegészségügyi Központ felszámolta a szűréseket végző osztályát is, a buszok személyzetét pedig elbocsájtja.
Azt eddig is tudtuk már, hogy a buszok felét kitevő, 1,75 milliárdért(!) vett mammográfiás (emlőszűrő) egységek gyakorlatilag soha nem működtek az eredeti célnak megfelelően (belső információ szerint azért, mert műszakilag alkalmatlanok voltak), de Müller Cecília azzal védekezett, hogy ezekből kiszerelik a röntgen készülékeket és a buszok a másik tíz járműhöz hasonlóan „sima“ egészségügyi szűréseket végeznek majd a kistelepüléseken.
Nos, ehhez képest AHOGY LEJÁRT AZ ÖSSZESEN 17 MILLIÁRDOS EU-S PROJEKT KÖTELEZŐ, 5 ÉVES FENNTARTÁSI PERIÓDUSA, az összes buszt kidobták. Belső információk szerint a most szégyenlősen, kívülről gyakorlatilag láthatatlan helyen eldugott buszokat talán egy-egy kórháznak fogják átadni, ahol majd évekig porosodhatnak kihasználhatatlanul. Pedig az információ forrása szerint ahová eljutottak a buszok, ott értelmes, hasznos munkát végeztek, volt igény a szolgáltatásra a falvakban.
Ez valójában nagyobb botrány, mint a lombkoronátlan sétány ügye, hiszen sokkal több pénzt kótyavetyéltek el egy olyan célra, amire valóban nagy szükség lenne.
Az eddig ismert visszaélésről, a műszakilag alkalmatlan, de mégis kifizetett mammográfiás buszokról itt írtam:
A „Komplex Népegészségügyi Szűrések” fantázianevű, 17 milliárdos projekt további részleteiről pedig itt:
Frissítés: az Országos Kórházi Főigazgatóság (leánykori neve sok volt, pl. Állami Egészségügyi Központ) részéről egy nem hivatalos tájékoztatást kaptam, miszerint a buszok hozzájuk kerültek és majd ezentúl ők üzemeltetik azokat. Azt nem tudják, hogy mikortól. Ez sajnos semmiben nem mond ellent az általam eddig kapott információknak: a Népegészségügyi Központ úgy-ahogy működó, szűréssel foglalkozó egységét feloszlatták, a buszokat letárolták és várhatóan majd lerakják 18 kórházba dísznek. Ennek így semmilyen más értelme nincs, hogy az eleve sok sebből vérző, de úgy-ahogy működő programot teljesen elsüllyesszék. Arra mindenképp jó lesz, hogy ne nehezebben lehessen lebuktatni, hogy nem működnek- eddig pl az NNK honlapján látni lehetett, hogy régóta nincsenek időpontok meghirdetve, és ugye az egy helyre lerakott buszok képe is mindent elmond. (az pedig továbbra is fekete-fehér tény, hogy az emlőszűrésre méregdrágán beszerzett buszok mindenre alkalmasak, csak emlőszűrésre nem)