Lombkoronasétányok. Hadházy, akit rögtön “bomlott elméjűnek” neveznek

Mint az RTL híradó riportjából kiderül, alig 15 kilométerre a lombkorona nélküli lombkoronaösvénytől még két hasonló építmény is van – igaz, ezek már ortodox módon, erdőben. Mind a kettőt egy-egy helyi fideszes politikus magánerdejében építették fel, Nyíradonyban: Tasó László hajdú-bihari országgyűlési képviselő az egyik és Tasi Sándor, a Fidesz megyei alelnöke a másik. Mindketten magánemberként pályáztak EU-támogatásra, és mindketten 60 millió forintot kaptak rá.

A sztorit kirobbantó Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint nemcsak az fura, hogy ilyen kis területen három egészen hasonló építményre kapott EU-pénzt pont három fideszes politikus, de az is kérdéses, hogy mennyi turista fogja látogatni ezeket az építményeket, és mennyire lesznek azok tartósak.

Tasó László egy újabb Facebook-posztban úgy reagált: „H. Ákos nevű viselkedéséből bomlott elméjű ember benyomását keltő országgyűlési képviselő ellen, a személyemet ért rágalmazó és lejárató akciója, valamint a kampányszerűen és mesterségesen gerjesztett álprofilokon, a Soros birodalom megyei és országos civil hálózatai által üzemeltetett portálokon generált támadás miatt, büntető feljelentést tehetnék. A bírói gyakorlat általam is tapasztalt kimenete azonban a képviselőket rágalmazó egyértelműen bizonyítható hamis állítások ellenére is az, hogy közszereplőként mindezt tűrni kell. Ezért ezt a jelentős ügyvédi költséget, inkább a kirándulóhely erdei virágokkal és bokrokkal történő szépítésére fordítom.” (via Telex)