Miskolc slumosodik. Lecsúszóban az Avas is, találkozó a Sityu pincében

A közelmúltban fogadóórát tartottak az avasi hegygazdák, ahol a pince- és ingatlantulajdonosok, a vendéglátóegységek üzletvezetői és a lakosság is elmondhatta problémáit az Avassal kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a gondokra nem született megoldás, most egy újabb fórumra készülnek a helyiek.

A toborzó bejegyzés szerint több olyan visszajelzés érkezett az utóbbi félévben, hogy elszaporodtak a rongálások, lopások a környéken. “Már csak nosztalgiával gondolunk azokra az évekre amikor nyugodtan kint lehettünk, a pincesoron. Nem volt rongálás, ha kint hagytál valamit nem nyúltak hozzá, ott találtad, ahol hagytad. Vigyáztunk a környezetre, nem csak a saját, hanem a szomszéd pincéjére is. Takarítottuk a hegyoldalt, virágokat ültettünk.” – olvasható a meghívóban.

-Most viszont össze kell fogni a tulajdonosoknak, a civileknek, az önkormányzatnak hegygazdáknak és a hatóságnak (belvárosi rendőrség) ki kell dolgozni, mit tudunk tenni, hogy megóvjuk tulajdonunkat, írja az egyik szervező.

Az esemény Március 31-én, péntek 16 órakor lesz, a Sityu pincében (Nagyavas, Alsósor 720.)

8 Responses

  1. Mièrt van az, hogy mindenki csak közvetve beszèl a problèmàròl? A hajlèktalanok elözönlöttèk a belvàrost, a lumpenek tovàbbra is àramlanak Miskolcra ès szaporodnak, embertelen helyzetbe szülve gyermekeket. A dologròl rassziszmus nèlkül sziciològiai alapokon kellene, ès nem csak beszèlni, de èrtèkeket felvàllalva, kimondva, azok mentèn cselekedni is. Ne legyen èrdeke pl. Egy lumpen igènytelen csalàdnak gyermeket szülni.
    Nagyon gyenge a jelenelegi vàrosvezetès e tèren is. A fidesz oldalon szintèn 0 emberkèk vàrnak rà, hogy a következő vàlasztàsokkor kinyiljon a pènzcsap nekik.

    13
  2. Virágozzék, magozzék, borozzék! Üdv a panorámaliftes 20 emeletes avasi kilátó legfelső szintjének az üveglapos teraszáról. Épp a kávémat kortyolom és a Magas Tátrában gyönyörködöm.
    Ja várjál már ez egy lumpen buli csövesekkel a kilátó melletti padon!
    Kézcsók

    4
    1
  3. Csókolom minden raszizmus nélkül ki lettek mondva a dolgok, de a média hallgat róla! Ha Diósgyőr kiválik és nem viszik magukkal csomagban Lyukót, akkor Lyukónak önállósodni kell, nem választás kérdése!
    Szervezzék meg a saját buszt, saját iskolát, saját orvost, saját rendőrséget! Minket meg hagyjanak békén!
    És a villamosra nincs ingyen jegy!
    Semmi rasszizmus pusztán gazdasági érdek! Nem vagyunk kötelesek cipelni azt a terhet, amit nem mi okozunk.
    Majd ha nagyon akarja Orbán megoldja!

  4. Akkor minek van ez a dilettáns városvezetés, ha Orbánnak kell megoldania Miskolc problémáját.
    A velünk a város pénztárcája frakció meg veres úgy gondolták, hogy ők csak biodíszletek, akik azért vannak, hogy 5 év alatt szétlopják a várost?

    5
    1
  5. Borzalom amennyi kéregető, hajléktalan és ráadásul agresszív állat mászkál az egész belvárosban. Rendőr, rendész sehol a Búza tér környéke félelmetes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű