Miskolc slumosodik. Lecsúszóban az Avas is, találkozó a Sityu pincében

A közelmúltban fogadóórát tartottak az avasi hegygazdák, ahol a pince- és ingatlantulajdonosok, a vendéglátóegységek üzletvezetői és a lakosság is elmondhatta problémáit az Avassal kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a gondokra nem született megoldás, most egy újabb fórumra készülnek a helyiek.

A toborzó bejegyzés szerint több olyan visszajelzés érkezett az utóbbi félévben, hogy elszaporodtak a rongálások, lopások a környéken. “Már csak nosztalgiával gondolunk azokra az évekre amikor nyugodtan kint lehettünk, a pincesoron. Nem volt rongálás, ha kint hagytál valamit nem nyúltak hozzá, ott találtad, ahol hagytad. Vigyáztunk a környezetre, nem csak a saját, hanem a szomszéd pincéjére is. Takarítottuk a hegyoldalt, virágokat ültettünk.” – olvasható a meghívóban.

-Most viszont össze kell fogni a tulajdonosoknak, a civileknek, az önkormányzatnak hegygazdáknak és a hatóságnak (belvárosi rendőrség) ki kell dolgozni, mit tudunk tenni, hogy megóvjuk tulajdonunkat, írja az egyik szervező.

Az esemény Március 31-én, péntek 16 órakor lesz, a Sityu pincében (Nagyavas, Alsósor 720.)