Elindult Mikepércsről a CATL debreceni akkumulátorgyára elleni tiltakozó mene

Több százan vannak, akik gyalog, békésen ezzel a tiltakozó sétával fejezik ki, hogy nem kérnek a Debrecenbe tervezett CATL akkumulátorgyárból.

Elindult szombat délelőtt Mikepércsről Debrecen főterére az a több száz ember, akik így tiltakoznak az ellen, hogy a CATL akkumulátorgyárat építene Debrecenbe. A hvg.hu munkatársai a helyszínen követik a tiltakozó megmozdulást, amely a tervek szerint dél körül ér majd Debrecen főterére, ahol a szervezők szerint majd sokkal többen lehetnek.

A békésen vonuló tömeg többszáz méter hosszan kígyózik, ahogy elhaladt a leendő gyárterület mellett. Az autósok gyakran dudaszóval bíztatják a tiltakozókat, akik transzparenseket tartanak a magasba és azon üzenik például azt: „Soha nem lesz akku tárgya édes népünk szép hazája”. De vannak prózaibb táblák is: „Nem akarunk akkumulátorgyárat!”

Arról is beszámoltunk, hogy Debrecen és Fót után Szombathely is az akkumulátorgyár ellen van, ott határozatba foglalták, hogy nem épülhet ilyen üzem a településen. Arról pedig, hogy a debreceni ügyben körvonalazódó népszavazási kezdeményezéssel célt lehet-e érni, itt írtunk.

hvg.hu