Jelentősen nőtt a bevándorlás, 84 millió fölé ment Németország lakossága tavaly

Történelmi csúcsra, 84 millió fölé emelkedett Németország lakossága 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közölt adatai szerint.

A hivatal első becslése alapján tavaly év végén legkevesebb 84,3 millióan laktak Németországban, 1,1 millióval többen, mint egy évvel korábban. Soha nem volt ennél nagyobb az ország lakossága év végén. A népességnövekedés annak tulajdonítható, hogy a vándorlási mérleg – a be- és a kivándorlók száma közti különbség – többlete meghaladta a születési mérleg – az élve születések és a halálozások számának különbségének – deficitjét, vagyis a bevándorlás ellensúlyozta azt, hogy többen haltak meg, mint amennyien születtek.

A számítások szerint 1,42-1,45 millióval többen vándoroltak be tavaly Németországba, mint ahányan külföldre költöztek. A nettó bevándorlás így nagyjából megnégyszereződött az egy évvel korábbi 329 163 főhöz képest, és magasabb volt, mint az összehasonlítható vizsgálatok 1950-es kezdete óta bármikor.

A bevándorlók többsége Ukrajnából érkezett háborús menekült, de a más országokból származók bevándorlása is jelentősen nőtt.   

Németországban 2022-ben is kevesebben születtek és többen haltak meg, mint egy évvel korábban. A születések száma az anyakönyvi hivataloktól beérkezett jelentések alapján 735 ezer és 745 ezer között lehetett, 7 százalék körüli mértékben csökkent az egy évvel korábbi 795 492-höz képest. A halálozások száma viszont 4 százalékkal emelkedett, 1,06 millió volt, szemben a 2021-es 1 023 687-tel.

Az ország újraegyesítése óta eltelt bő három évtizedben a német lakosság többnyire növekedett. Kivétel csak 1998 és a 2003-2010-es időszak volt. A növekedés kizárólag abból adódott, hogy a bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét. A nettó bevándorlás nélkül a népesség már 1972 óta csökkenne, mivel azóta minden évben többen haltak meg, mint ahányan születtek – emelte ki jelentésében a statisztikai hivatal.

Fotó.

 a 90-es évek német szupernője, Najda Auermann

(MTI)