Milyen pénzekből vásárolták meg azt a Balin található luxusvillaparkot Balin

Tíz év után lepleződhet le a fővárosi baloldal egyik rejtélyes bűnügye – Még nem adta fel a
hatóság, hogy kiderítse, valójában kinek vagy kiknek a tulajdonát képezi és milyen
pénzekből vásárolták meg azt a Balin található luxusvillaparkot, amelynek ügyében a
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága lassan tíz éve, 2013. március
12-én rendelt el költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen
nyomozást. A nyomozás során a NAV több fontos tanút is kihallgatott, de az adóhatóság
munkatársait a nyomozás elején az is érdekelte, hogy azokat a fotókat, amelyeket az
ingatlanokról a Privát Kopó közzétett, ki készítette. Úgy tudni: egy olyan bizalmi személyről
van szó, aki feltáró, minden részletre kiterjedő tanúvallomást tett több éve a nyomozóknak.
Az ügyet három évvel a vizsgálódás elrendelése után a Legfőbb Ügyészség elvette a NAV-
tól, és a mentelmi joggal védett személyekkel szemben is eljáró Központi Nyomozó
Főügyészséget (KNYF) bízta meg a nyomozással. A felettes ügyészség semmivel nem
indokolta a döntését, igaz, ezt nem is kell megtennie, ráadásul a Legfőbb Ügyészség
bármikor határozhat úgy, hogy a KNYF-el nyomoztat, nem csak akkor, ha politikushoz
vezetnek a szálak. Az eljárást 2018 februárjában felfüggesztették, mivel az ügy
magyarországi szálát már akkor befejezték, és már csak az indonéz szervektől várt bizonyító
erejű adatokat a magyar ügyészség. A nyomozást 2020 szeptemberben indították újra, a
KNYF ugyanakkor fél évvel később az eljárást jogsegélykérelem miatt ismét felfüggesztette.
A főügyészség a lapnak küldött tájékoztatása szerint a nyomozást azóta újra megindították,
azaz, ebből arra lehet következtetni, hogy a kért dokumentumokat az ügyészség
beszerezte.(január 02. magyarnemzet.hu,