„Moszkva sXggbe kXrt minket”. − íme a regény, ami rémisztő jövőt jósol Oroszországnak

– mondja később Griff, a Poszt parancsnok, aki amúgy lenyúlta az ellátmány egy részét. „Mikor Misell kiment a sínekre, és nyugat felé nézett, mindig úgy érezte, hogy a napsugaraknak tárja ki az arcát. Ha meg keletre nézett, mintha csak egy árokba bámult volna bele” − ez egy jellemző mondat. Ez is: „Hadd pusztuljon el {Moszkva}, mint ahogy az összes többi város is elpusztult. Ahogy egész Oroszország elpusztult ettől a pestistől!”

Az egész könyvön végigvonul a motívum, hogy a parancsnok keresi, keresi Moszkvát az ellátmány miatt, de vagy nem éri el, vagy szarnak rá. Itt nagyszerűen jön át a rendszert jellemző totális alá-fölé rendeltségi viszony, a bürokráciában tomboló káosz, a felelősség hárítása tovább és tovább, mert ebben a világban mindenki a saját seggét védi – nem is tehet többet.

Az állami rothadás ábrázolása, a katonai vezetés impotenciája különösen hitelesnek tűnik az ukrajnai háború tükrében.

Az író a nehezen meghatározható „hétköznapi emberit” a rendszerek, vallások, ideológiák, a ködösítés fölé emeli, ami szép gondolat, és hatásos is, csak némileg gyermeteg: maradjunk annyiban, hogy csöppet sem zavaró kiegészítés ez a thrillert, krimit, horrort, zombifilmek elemeit, akciót, romantikát ötvöző kalandregényben. Könnyen olvasható, igényes szórakoztató irodalmat kapunk, ami önmagában is nagy szó manapság.

Glukhovsky „próféciája”

Egyszer csak, amikor már a könyv végén járunk, és már elkönyveltük, hogy vannak is áthallások, meg nem is, Glukhovsky szó szerint leírja, mit gondol korának Oroszországáról és a főhős, Jegor bőrébe bújva megvádol valakiket: talán mindenkit, aki mást gondol, mint ő, talán a Putyin-párti, vagy éppen békére szomjazó átlagembereket, a hétköznapok szürke oroszait, akik ebben az olvasatban a gonosz szállásadói, nem kevesebbek.

A fene tudja pontosan, kiket vádol.

Ami biztos, hogy az író gyűlöli a rendszert, amiben élt (jelenleg, ha jól tudom, külföldön tartózkodik), amire nagyon jó okai vannak.

Ezek a sorok pedig egyfajta jövőbelátást is tulajdonítanak neki:

„Ti, ti eresztettétek ezt ki a világba, ezt a mérget, ti okádtátok belé ezt a gonoszt, vagy ott voltatok, amikor a főnökeitek, a parancsnokaitok ezt művelték, és vagy segítettetek, vagy

ha épp nem is segítettetek nekik, de elhúzódtatok, elfordítottátok a fejeteket

– úgy gondoltátok, ha nem látjátok, ha nem halljátok, akkor olyan, mintha csak úgy magától történne, és majd magától meg is fog szűnni! De semmi, semmi sem szűnik meg magától – tessék, ez is, ahogy kilöttyent, ott van a levegőben, beszennyezte a földet, és nem fog eltűnni magától, úgy gondoljátok, úgyis megdögöltök, és annyi, titeket többé nem izgat, de ez attól még nem tűnik el magától, ez itt marad, örökre itt marad, és nekem, nekünk kell felfalnunk, felzabálnunk, nekünk, a ti gyerekeiteknek, és ha nem zabáljuk fel, ha nem nyaljuk ki az utolsó szemig, akkor nekünk és gyerekeinknek kell felelnünk azért, amit ti tettetek, mocskos gazemberek! De miért?! Hát hogy van ez?!”https://mandiner.hu/cikk/20221210_dmitrij_gluhovszkij_poszt_oroszorszag