Jön abaúji református egyházközség sikkasztó lelkipásztornője és a nagyon részeg rendőr. Találkozunk a bíróságon

Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki
2021 novemberében Miskolcon, az Avas városrész egyik taxiállomásán
mellkason szúrta ismerősét.
Az ügyészség szerint a sértett férfi 2021. november 9-én az esti órákban két
ismerősével sétált, amikor összetalálkoztak a vádlottal és társaságával, köztük
volt egy hölgy is, akit korábban érzelmi szálak fűztek a sértetthez. Ennek tényét
a vádlott már korábban sérelmezte és számon is kérte a férfin.
A társaság tagjai vitatkozni kezdtek az este további alakulását illetően, majd
előkerült egy kés is, melyet a vádlott magához vett. Amikor a sértett feléje
lépett, hogy megnyugtassa, erre válaszul a terhelt férfi ököllel fejen és
mellkason ütötte, majd a késsel mellkason szúrta korábbi riválisát. A sértett
próbált védekezni, földre kerülésüket követően sikerült támadóját rábírnia
arra, hogy dobja el a kést, majd a vádlott férfi a helyszínről elfutott.
A sértett a cselekmény következményeként mellüreget megnyitó
életveszélyes sérülést szenvedett.
Az eljárás 2022. december 12-én 8 órakor folytatódik.
I
2022. 12. 05.
Miskolci Törvényszék • Dózsa György úti épület I. emelet 126. sz. tárgyalóterem
8.Bf.507/2022. kerekedéssel elkövetett kábítószerkereskedelem bűntette
2022. 12. 05. 10:00
Nyilvános ülést tart a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa annak az
olasz rendszámú tehergépkocsival közlekedő férfinak az ügyében, akit 2021.
július 20-án a reggeli órákban Tiszaújvárosban vontak rendőri intézkedés alá,
melynek során a kamionban kábítószerhez használt mérleget, valamint egy
neveket tartalmazó listát találtak.
A vádlott ruházatának átvizsgálása során, illetve a férfi miskolci tartózkodási
helyén több, mint 80 gramm alufóliába, illetve simítózáras tasakba csomagolt
növényi törmelék és növényi eredetű anyag, továbbá 2 csomag fehér színű
kristályos anyag került feltalálásra.
A férfi vonatkozásában végzett kábítószergyorsteszt pozitivitást mutatott.
A Tiszaújvárosi Járásbíróság a terheltet kábítószer-kereskedelem bűntette
miatt 3 év 3 hónap szabadságvesztésre, 5 év Magyarország területéről való
kiutasításra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá vele szemben
vagyonelkobzást rendelt el.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsődlegesen –
téves jogi minősítés miatti – felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében
fellebbezett.
Akár az eljárás befejezése is várható.

2022. 12. 05.
Mezőkövesdi Járásbíróság • Földszint 2. számú tárgyalóterem
7.B.230/2022. hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más
bűncselekmény
2022. 12. 05. 8:30
Tárgyalást tart a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében,
aki 2021 szeptemberében egyik éjjel az M3-as autópályán egy tehergépkocsi
rakterében 14 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított
Budapest irányába haladva. A gépjárművel szemben rendőri intézkedésre
került sor a geleji pihenőhelynél. A vádlott megpróbált továbbhaladni, de nem
járt sikerrel, lehúzódott, azonban hátramenetbe kapcsolt és a rendőrautónak
ütközött, majd az autóból kiugorva megpróbált elfutni a helyszínről.
Az eljárás befejezése várható.
I
2022. 12. 05.
Tiszaújvárosi Járásbíróság • 33. számú tárgyalóterem
8.B.166/2022. ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége 2022. 12. 05. 9:00
Tárgyalást tart a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a rendőr foglalkozású
vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2020 júliusának egyik hajnalán
erősen ittas állapotban közlekedett a 3-as és a 35-ös számú főúton.
A férfi Nyékládháza belterületén nem tudta a sávban tartani járművét,
többször letért az útpadkára, vagy áthaladt a záróvonalon, terelővonalon. Útja
Sajószögeden át Tiszaújvárosba vezetett, ahol egy autóbusz-megállóba
húzódott le és elaludt.
Az eljárás befejezése nem várható.

2022. 12. 05.
Szerencsi Járásbíróság • 3. számú tárgyalóterem
4.B.137/2022. sikkasztás bűntette 2022. 12. 05. 10:00
Előkészítő ülést tart a Szerencsi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az
ügyében, akik a vádirat szerint egy borsodi település önkormányzatától
rendszeres haszonszerzés végett mintegy 46 millió forintot tulajdonítottak el
jogtalanul.
A vádlott nők feladata volt egyebek mellett a szociális étkeztetéssel
kapcsolatos térítési díjak beszedése, mely összegeket az egyszerűsített
készpénzfizetési számlák másodpéldányaival együtt be kellett fizetniük a
városi kincstárba, mely az önkormányzat vagyonával egyébként gazdálkodott.
A vádlottak azonban 2005 januárja és 2013 augusztusa között csak a rájuk
bízott térítési díjak egy részét fizették be a kincstárba, másik részét jogtalanul
eltulajdonították.
Az önkormányzatnak okozott 46 millió forint kár a nyomozás során nem térült
meg.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi
feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a
vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási
eljárást.

2022. 12. 06.
Miskolci Törvényszék • Dózsa György úti épület I. emelet 113. számú tárgyalóterem
15.B.30/2022. különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény
elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál
fogva korlátozottan képes személy sérelmére
elkövetett emberölés bűntette
2022. 12. 06. 8:30
Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék annak a kazincbarcikai férfinak az
ügyében, aki az ügyészség szerint megfojthatta idős édesapját.
A vádirat szerint a sértett férfi egy lakásban élt fiával, annak élettársával és a
nő kislányával. A vádbeli napon, 2021. március 16-án a nő ügyet intézni indult,
aztán meglátogatta az édesanyját, illetve egy barátnőjét is, akinél az éjszakát
töltötte. A vádlott férfi aznap délután édesapját egy tolókocsival tolva sétált az
utcán, amikor összetalálkoztak egy társasággal, italoztak, beszélgettek, majd a
vádlott bevásárolt, készpénzt vett fel és kiváltotta édesapja gyógyszereit. Este
a társaság a vádlott lakásában szórakozott tovább, majd a vendégek távoztak.
Ekkor a vádlott és a sértett kettesben maradtak. A férfi levetkőztette
édesapját, betette a fürdőkádba, majd száját és orrát befogta és addig
szorította, míg a sértett megfulladt.
Az eljárás befejezése nem várható.

2022. 12. 06.
Miskolci Járásbíróság • Dózsa György úti épület Földszint 28. számú tárgyalóterem
9.B.1574/2021. halált okozó ittas állapotban elkövetett
járművezetés bűntette és más bűncselekmények
2022. 12. 06. 13:30
Határozatot hirdet a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az
ügyében, akik az ügyészség szerint 2020. április 12-én éjjel a Borsod-AbaújZemplén megyei Újcsanálos és Sóstófalva települések között elütöttek egy
gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak.
A vádirati tényállás szerint az ittas állapotban lévő vádlottak éjjel fél
tizenegykor a II. rendű vádlott tulajdonában álló személyautóval közlekedtek
a 3702. számú úton, az autót az I. rendű vádlott vezette. A férfi a gépjármű
sebességét nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért
későn vette észre és elütötte a vele azonos irányba szabálytalanul haladó
gyalogost. A sértett az ütközés miatt az út jobb oldalán lévő füves területre
esett. A vádlottak a balesetet követően megálltak, kiszálltak az autóból, majd
anélkül, hogy segítséget nyújtottak volna, elhagyták a helyszínt. A sértett
súlyos sérülései miatt életét vesztette.
Az eljárás befejezése várható.

2022. 12. 06.
Ózdi Járásbíróság • V. számú tárgyalóterem
11.B.42/2022. halált okozó ittas állapotban elkövetett
járművezetés bűntette és más bűncselekmények
2022. 12. 06. 8:30
Tárgyalást tart az Ózdi Járásbíróság a 2020 novemberében Zubogy
közelében történt halálos közúti baleset ügyében.
A vádirat szerint a két vádlott együtt italozott Felsőkelecsényben. Amikor
elfogyott az ital és ismerősük hazaérkezett, elhatározták, hogy Zubogyra
mennek alkoholt vásárolni. Az oda tartó úton a II. rendű vádlott autóját
ismerősük vezette, hazafelé azonban már az I. rendű vádlott akart a volán
mögé ülni, bár ittas állapotban volt. Az I. rendű vádlott így vezetői engedély
nélkül, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, ittasan és a megengedett 50
km/h-ás sebesség kétszeresével vezette a járművet. Az úton egy férfi és
előtte néhány lépéssel az élettársa haladt. A sofőr ugyan észlelte a
gyalogosokat és vészfékezett, de az eltúlzott sebesség miatt az autó
sodródni kezdett és megállni már nem tudott, így elütötte a nőt. Az I. rendű
vádlott megpróbálta rábeszélni ismerősét, aki korábban vezetett, hogy
vállalja el a baleset okozását, de a férfi ezt visszautasította és visszament a
helyszínre, ahol a történteket észlelő más személyek már megkezdték a
segítségnyújtást. A II. rendű vádlott a gépkocsi sérüléseit nézegette, majd
társával együtt visszaszálltak a járműbe és hazamentek, anélkül, hogy
segítséget hívtak volna. A sértett a baleset következtében a mentőautóban
vesztette életét. A vádlottak és ismerősük nem szenvedtek sérülést.
Akár az eljárás befejezése is várható.

2022. 12. 06.
Ózdi Járásbíróság • III. számú tárgyalóterem
7.B.107/2022. testi sértés bűntette 2022. 12. 06. 8:00
Előkészítő ülést az Ózdi Járásbíróság az Ózdi Járásbíróság annak a
vádlottnak az ügyében, aki féltékenységből megverte a volt élettársához
telefonvásárlás céljából érkező sértettet.
A vádirati tényállás szerint a vádlott élettársi kapcsolata véget ért, amit nem
tudott elfogadni, rendkívül féltékeny volt az asszonyra. 2021 októberében
felkereste volt párjának farkaslyuki otthonát, ahol egy, a nő mobiltelefonját
megvenni szándékozó férfit talált. A vádlott a sértettet trágár módon kérdőre
vonta, szidalmazni kezdte, megragadta ruházatát és többször ököllel arcon
ütötte, majd levonszolta a lépcsőn és a férfi autójához vitte azzal a
felszólítással, hogy őt el kell vinnie, ahová mondja, különben megöli. A sértett
beszállt az autóba, de gyorsan lezárta a járművet és sikerült elmenekülnie a
helyszínről.
A férfi a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket
szenvedett.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi
feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a
vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási
eljárást.

2022. 12. 06.
Ózdi Járásbíróság • III. számú tárgyalóterem
7.B.47/2022. felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy
elleni erőszak bűntette
2022. 12. 06. 9:00
Tárgyalást tart az Ózdi Járásbíróság a felfegyverkezve elkövetett hivatalos
személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben.
Az ügyészség szerint a rendőrök 2021. november 21-én egy domaházi
ingatlanhoz mentek, hogy egy pár órával korábban történt cselekmény miatt
két ott tartózkodó személyt – egy férfit és egy nőt – előállítsanak. Azonban a
nő élettársa, a vádlott ittas állapotban, agresszívan, káromkodva akadályozta
meg az intézkedést, kijelentve, hogy nemrég szabadult a börtönből, ezért nem
fél a rendőröktől. Elővett egy 7 cm pengehosszúságú bicskát, amelyet a feje
felé emelt és a rendőrök felé irányítva, szúrásra készen tartotta, miközben
életveszélyesen fenyegette a hivatalos személyeket. A vádlott felszólításra
felhagyott cselekményével.
Akár az eljárás befejezése is várható.

2022. 12. 07.
Encsi Járásbíróság • 3. számú tárgyalóterem
3.B.218/2022. halált okozó foglalkozás körében elkövetett
gondatlan veszélyeztetés vétsége
2022. 12. 07. 8:30
Határozathirdetésre készül az Encsi Járásbíróság annak a vádlottnak az
ügyében, aki a villanyszerelési munkálatok elvégzése közben nem tartotta be
a munkavédelmi szabályokat, így munkatársa halálos áramütést szenvedett.
A vádlott egy villanyszereléssel foglalkozó cég ügyvezetője volt, akit felkértek
egy vendégház meghibásodott térvilágítási rendszerének helyreállítására. A
vádlott munkatársával, a sértettel 2017 augusztusában megkezdte a javítási
munkálatokat, mely egy áramtalanítási művelettel kezdődött. A vádlott ezt
követően a kültéri világítást kapcsoló szerelvénydobozt szétszedte, az ott
talált vezetéket pedig a földön javította. Mivel maga a lámpatest sem
működött, azt is kicserélte. Annak érdekében, hogy megnézze, sikerült-e a
javításokat elvégezni, újra áram alá helyezte a rendszert. Amikor látta, hogy
a lámpa világít, azt már csak eredeti helyére kellett volna állítani, ehhez
azonban már nem áramtalanította újra a rendszert. A vádlott a munkaterület
őrzését, körbekerítését nem biztosította, de a munkavégzést sem irányította.
A sértett segíteni akart a vádlottnak, így a kapcsolószekrény előtt térdelve, a
szabadon hagyott és a fűben szétszóródott 230 V feszültség alatt álló
vezetékekhez véletlenül hozzáért és áramütést szenvedett. A sértett a
baleset után hat nappal elhalálozott.

2022. 12. 07.
Ózdi Járásbíróság • III. számú tárgyalóterem
10.B.115/2022. magánlaksértés bűntette 2022. 12. 07. 9:30
Előkészítő ülést tart az Ózdi Járásbíróság annak a testvérpárnak az
ügyében, akik a sértettekkel haragos viszonyt ápoltak, ami sorozatos
nézeteltérésekhez vezetett, a 2020 augusztusában lezajlott események miatt
pedig magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat ellenük az ügyészség.
2020 augusztusának egyik reggelén a két terhelt és harmadik, ismeretlen
társuk eldöntötték, hogy bosszút állnak a sértetti családon korábbi sérelmeik
miatt. Vascsövet, gáz- és riasztófegyvert vettek magukhoz, majd a sértett
domaházi ingatlanához mentek, ahová – betörve a bejárati ajtót – sikerült is
bejutniuk. A lakásban bútorokat borítottak fel, a lakókat megöléssel
fenyegették, majd lövést adtak le a riasztófegyverrel. Miután a rendőrséget az
egyik sértett értesítette, a terheltek távoztak ugyan, de I. rendű vádlott
továbbra is neheztelt a családra, ezért néhány nap alatt háromszor is
visszatért az ingatlanhoz, fenyegetőzött és újabb lövéseket adott le.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi
feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a
vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási
eljárást.

2022. 12. 08.
Miskolci Járásbíróság • Dózsa György úti épület Földszint 21. számú tárgyalóterem
40.B.1648/2021. pénzhamisítás bűntette 2022. 12. 08. 8:30
Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az
ügyében, akik 2019 januárjában ismeretlen személytől származó hamis, 100
euró címletű bankjegyekkel próbáltak meg fizetni egy határmenti szlovák
település vendéglőjében, illetve két ózdi benzinkúton.
A bankjegyek gyenge minőségű hamisítványok voltak, amelyek sorozatszámai
megegyeztek, azonos módon, tintasugaras nyomtatóval készültek.
Tartalmazták ugyan az euró bankjegyek főbb rajzolati ismérveit, de a papír
minősége és a biztonsági elem hiánya miatt a hivatásszerűen pénzkezeléssel
foglalkozó személyek megtévesztésére nem voltak alkalmasak, viszont a
bankjegyet nem ismerő számára megtévesztőek lehettek.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi
feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a
vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási
eljárást.

2022. 12. 08.
Miskolci Járásbíróság • Dózsa György úti épület Földszint 18. számú tárgyalóterem
18.B.2429/2022. rablás bűntette 2022. 12. 08. 13:00
Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az
ügyében, akivel szemben rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint a vádlott 2022. július 28-án délben egy miskolci
bevásárlóközpont oldalsó teherbejáratánál figyelt fel a sértettre, akit
fenyegetve szólított fel pénzének átadására. A sértett ennek hatására 2000
forintot adott át a gyanúsítottnak, aki sietve távozott.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi
feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a
vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási
eljárást.
Információ: dr. Majoros Tünde

2022. 12. 08.
Encsi Járásbíróság 3. számú tárgyalóterem
8.B.138/2022. jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett
csalás bűntette és más bűncselekmények
2022. 12. 08. 13:00
Előkészítő ülést tart az Encsi Járásbíróság annak a lelkésznőnek az
ügyében, akivel szemben csalás minősített esete miatt indult eljárás.

2012-2021 között. 2019 augusztusa és 2020 októbere között hivatását
felhasználva, a parókia és a templom felújításának hamis ürügyén hét
alkalommal kért kölcsön pénzt különböző sértettektől, akiket mind a
kölcsönösszeg célja, mind a visszafizetés lehetősége kapcsán megtévesztett,
mivel arra már a felvételkor sem volt reális esély. Az így kicsalt mintegy
ötvenmillió forintot egy külföldi devizaszámlára utalta, amelynek sorsa
követhetetlenné vált.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi
feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a
vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik