De egy kommunista tiszt szemet vetett rá, és ultimátumot adott neki, hogy ha nem megy hozzá feleségül, Szibériába küldi a férfit

Katya oroszul beszél, a Szovjetunióban nőtt fel, gyerekkora minden nyarát egy orosz kisvárosban, Petrovskyban töltötte orosz nagymamájánál. Édesanyja, Nina egy szovjet gyárban dolgozott, ahol a hivatalos narratíva az, hogy mentőautó-szirénákat gyártanak, de a valóság az, hogy tengeralattjáró-alkatrészek készülnek a hadseregnek. Édesapja a válás után Amerikába költözött, nevelőapja hithű kommunista múlttal erősen oroszpárti, de a szovjet rendszer drasztikusan befolyásolta több családtagjának is az életét. Ukrán dédnagymamája beleszeretett egy harkivi ukrán férfiba, de egy kommunista tiszt szemet vetett rá, és ultimátumot adott neki, hogy ha nem megy hozzá feleségül, Szibériába küldi a férfit. Ez a kommunista tiszt lett Katya dédnagyapja.

Másik, belarusz-lengyel dédnagyapja egyedül gondoskodott lánytestvéreiről tanári fizetéséből, a legkevésbé sem volt szovjetbarát, de a párt utasítására hivatásos katona lett belőle, csak így tudta megakadályozni, hogy ne tegyék állami gondozásba a testvéreit. Többszöri kiugrási kísérletek ellenére katonaként élte le életét, ott volt a megszállók között Kelet-Németországban és a Baltikumban, és ezek az évtizedek nyomot hagytak az elméjén és a lelki világán is.

„Ezek a történetek csak az én családomról szólnak, és akkor még nem beszéltünk arról a rengeteg nehézségről és szenvedésről, amit egy generáció élt át. És amit Oroszország most csinál, az nagyon hasonló.”

Az identitás nem a múltról szól

Katya a film egy pontján Timothy Snyder történészt is beavatja a dilemmáiba az ukrán identitásról, akitől elhangzik a film egyik kulcsmondata.

„Az identitás nem az ország múltjáról szól, és nem lehet eldönteni több ezer kilométerről. Az identitást azok a döntések adják, amelyek az ország jövőjéről szólnak. Arra építed a jövődet, amiről elhiszed, hogy építeni lehet rá.”

E tekintetben Ukrajna választása magáért beszél Katya szerint. Az ország mindig a demokrácia felé húzott, hatszor választottak új elnököt, míg Oroszországban csak egy volt. „A független Ukrajnában jártam iskolába. Olyan történelmet tanultam, amit nem a szovjetek írtak. Tanultam ukrán írókról, költőkről, akik a Szovjetunió idején tiltva voltak. Azóta sok gyerek szabad információn, nem a szovjetek által cenzúrázott történelmen nevelkedett. Lehet, hogy nem is gondolnak rá. Ők csak ukrán állampolgárok, ukrán emberek. Az identitás már megvolt. Csak mindig is része volt ennek a politikai harcnak.”

Az identitás érzelmi oldalát már egy Minnesotába emigrált ukrán nénitől halljuk, akivel Katya ukrán szuvenírboltjában beszélget. „Számomra ez nem egy intellektuális kérdés. Egyszerűen ukránnak neveltek. Meghallom az ukrán zenét, és megmozdul bennem valami, ennyi.”

Az ukrán identitásról alkotott vélemény a családja és a barátai körében is megváltozik a 14 év során, amíg a film készül. Nevelőapja, Alex a film elején kimondja, hogy nem ismeri el a narancsos forradalmat, 2004-ben a Moszkva-párti Janukovicsra szavaz. Gyerekkori barátja, Sasha a film egy pontján kimondja, a Krím nem Ukrajna része (akkor, amikor még hivatalosan is Ukrajnához tartozott). Édesanyja apolitikusabb, de eleinte ő is oroszpárti politikusokra szavaz, majd a Majdan-forradalom után már azt mondja, „egy népnek joga van eldönteni, hogy Putyin tatár jövőképével vagy Európával akar tartani. Akkor is joga van eldönteni, ha még 50 évig tart.” Nevelőapja a film végére büszkén vallja magát ukránnak, Sashával azonban végleg megszakad a kapcsolata.https://forbes.hu/uzlet/ukrajna-oroszorszag-haboru-identitas-dokumentumfilm/?fbclid=IwAR19VzKnj88-uqjfYen0_nQ3KNx7islvG4DYjlSWQwLKPtVEM00g12JFsOI