Ők a Virtuózok V4+ idei évadának versenyzői

 

Új zenészpalánták, visszatérő ismerősök, nagy érzelmek, óriási tehetségek és egy határokon átívelő nemzetközi produkció várta a nézőket a Virtuózok V4+ hazai válogató adásában.

Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató új évadában a múlt heti best of adás után elkezdődött az izgalom: a Miklósa Erika, Balázs János, Batta András, Bogányi Gergely, Káel Norbert és Keller András alkotta zsűri döntése alapján kiderült, hogy a válogatóba került negyven tehetség közül ki az a négy magyar, aki a nemzetközi színtéren is megmérettetheti magát, valamint a lengyel, cseh, szlovák és szlovén mezőny is kirajzolódott.

A Virtuózokban az új indulók között olyan tehetségek is feltűntek, akik már ismerősek lehettek a nézőknek, hiszen a korábbi évadokban is megmutatták magukat.

„Jómagam csodálom azt a kitartást, amit azok mutatnak, akik többször jelentkeztek, akár háromszor vagy négyszer. Gondoljunk bele, akinek évek óta az az álma, hogy a Virtuózok színpadán ott lehessen, és esetleg nem szavaztunk neki bizalmat az előző években, abban milyen belső erő van, és milyen szép dolog lesz ez az élet bármely területén, hogy nem adja fel. És bizony, idén is bebizonyosodott több fiatalnál, hogy most volt a legjobb” – mondta Balázs János zongoraművész, a Virtuózok egyik zsűritagja.

A verseny izgalmai mellett határokon átívelő nemzetközi produkció is képernyőre került három ország három korábbi zsűritagjával, valamint magyar cseh és szerb ifjú virtuózokkal. Alicja Wegorzewska lengyel operaénekesnő, Petar Čulić horvát gitárművész, Peter Valentovic szlovák zongoraművész-karmester, Martin Šulc cseh harmonikaművész, Kristina Vasić szerb szaxofonos, valamint a Schwartz Zoltán, Sándor Zoltán, Sárközi Ádám, Bánkövi Bence alkotta magyar vonósnégyes egy legendás spanyol operát keltett életre a Visegrádi V4+ színpadán a táncos múltú műsorvezető, Ida Nowakowska közreműködésével.

A Virtuózok V4+ válogató adásában minden résztvevő országból – Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia – megszületett a döntés, hogy kik a továbbjutók, azaz kialakult a TOP20-as mezőny. Négy tehetség – Schmalzl Ella, Csőke Klára, Gyarmati Lili és Sárközi Ádám – bár nem került be a műsorba, de különdíjat kapott, mert a zsűri kimagaslónak értékelte a teljesítményüket. Emellett pedig a hagyományokhoz hűen a Kis Virtuózok Alapítvány nevében Plácido Domingo Jr. és Peller Mariann átadta a legjobb zenetanároknak járó díjat Eckhardt Gábornak és Berle Sanford Rosenbergnek.

Az elkövetkezendő hetekben három nemzetközi adással jelentkezik a komolyzenei tehetségkutató; öt ország hét tévécsatornáján mintegy 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió zenei hagyományait. Idén első ízben a klasszikus zene képviselői mellett a nemzetközi zeneipar emblematikus szereplői is helyet foglalnak a nemzetközi zsűriben: HAUSER, Harvey Goldsmith, Pablo Sainz Villegas, Steven Mercurio, valamint a döntőben Plácido Domingo.

 

 

 

 

Virtuózok V4+ a Dunán, péntekenként 20.45-től

 

A Virtuózok V4+ versenyzői:

Magyarország

Dávid Roland Mózes – zongora

Somogyi Levente – szaxofon

Bogáthy Benedek – marimba

Liu Yinuo Szofi – zongora

 

Csehország

Kateřina Švecová – hegedű

Roman Červinka – hegedű

Ondřej Toman – klarinét

Richard Kollert – hegedű

 

Szlovákia

Nina Bočkajová – hegedű

Mário Gecašek – harmonika

Klára Valentovičová – furulya

Kamil Kulich – zongora

 

Lengyelország

Małgorzata Cieszko – oboa

Paweł Libront – klarinét

Maciej Kasperek – fuvola

Józef Wajdzik – harmonika

 

Szlovénia

Julija Cante – zongora

Patricija Avsic – hegedű

Evelin Greblo – hárfa

Maksim Gal Sehic – szaxofon