Skip to content

Itt a bejelentés: még nagyobb lesz a debreceni BMW-gyár

Itt a bejelentés: még nagyobb lesz a debreceni BMW-gyár

Jelentősen bővíti Debrecenbe tervezett beruházását a BMW. A gyár mellett, ahol a német konszern új elektromos járműveit, a Neue Klasse példányait gyártják majd, akkumulátorokat összeszerelő üzemet is építenek. A BMW így kétmilliárd eurót fektet be Debrecenben, és az új akkumulátorüzemmel további ötszáz embernek ad munkát 2025-től.

A BMW pénteken jelentette be, hogy 500 millió euróval, több mint kétmilliárd euróra emelte a Debrecenben épülő elektromosjármű-gyárba tervezett beruházását. Az autógyártó korábban azt mondta, hogy több mint egymilliárd eurót költenének el a cívisváros határában épülő gyárra, a mostani bejelentés szerint ez bővül ki egy félmilliárd euróba kerülő nagyfeszültségű akkumulátor-összeszerelő üzemmel. Az új beruházáshoz a magyar kormány 13,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, amely így az ország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz.

A Debrecenben készülő összes új BMW modell – köztük a tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse – akkumulátorát helyben fogják összeszerelni. A következő generációs, hengeres akkumulátorcellák ott kerülnek majd akkumulátorházakba, azokba a fémből készült házakba, amelyeket később az autók padlólemezébe építenek be.

A nagyfeszültségű akkumulátorok hatodik nemzedékének sorozatgyártása 2025-ben veszi kezdetét, az autógyártás beindításával párhuzamosan. Az új üzem 140 000 négyzetméternyi területen terül majd el és 500 újabb embernek ad majd munkát az eredetileg bejelentett ezerhez képest. Az építkezési munkálatok már megkezdődtek.

„A BMW iFACTORY gyártási stratégia kis logisztikai távolságokat garantál. Vállalati stratégiánk szerves része, hogy az alkatrészeket előállító üzemek minél közelebb legyenek az autógyárakhoz” – mondta Markus Fallböhmer, a BMW Group akkumulátorgyártásért felelős részlegének vezetője.

A Neue Klasse modellgeneráció számára kifejlesztett akkumulátorokkal akár 30 százalékkal nagyobb hatótávolság, és akár 30 százalékkal gyorsabb járműtöltési sebesség érhető el.https://hvg.hu/kkv/20221125_bmw_debrecen_gyar_akkumulator_neue_klasse



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2022.11.26. 07:17

    Они реально самые лучшие на все времена,

  2. Névtelen
    2022.11.26. 07:57

    A vizet meg majd mi adjuk hozzá amkor a fidesz – a miskolci fidesz bólogatásával- államosítja a vízműveket….

  3. Névtelen
    2022.11.26. 09:22

    Egy külön topikban tegyétek már fel, hogy Egerben elindulás a karácsonyi vásár a főtéren szinte minden nap koncertekkel. Miskolcon ebben a kibaszott városban csak a sportállásokra, meg a szükségtelen holding és egyéb vezetőkre van pénz??? A mi pofánkat meg befogják egy adventi villamossal?

    3
    4
    • Névtelen
      2022.11.26. 13:08

      Egert is segítette 7 milliárd elvonásával debiorbán? Ott is 57 milliárdos adóssággal kapta meg az új polgármester a várost? A tömegközlekedésből ott is hiányzott 3 milliárd forint, amit a városnak kellett valahogy pótolnia? Ezekből csili-vili karácsonyi vásárt kaphattál volna Miskolcon is, ha g@ciorbán itthagyta volna a városnak.

      3
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük