A Jókai színházban év végétől március 31-ig nem lesznek előadások, a Napsugár bábszínházban is csak a próbateremben várhatók programok. A múzeum szintén év végétől március 31-ig zárva tart, de a Munkácsy Mihály-kiállítás bizonyos napokon látogatható. A Csabagyöngye Kulturális Központ központi épülete és kis házai január első két hetében zárva tartanak. A főépületben március 31-ig nem lesznek programok, de a Lencsési Közösségi Ház, a Jaminai Közösségi Ház, a Munkácsy Emlékház bizonyos napokon nyitva lesz. A megyei könyvtár a koronavírus-járvány alatti működési rendre áll át, de havonta két szombaton nyitva tart, a fiókbibliotékák szünetelnek.

Az Árpád fürdő szolgáltatásai egyelőre év végéig érhetők el. Most kaptak 25 millió forintot az idei működtetésre, és egyeztetnek a kormánnyal a jövő évi nyitva tartásról. A Kórház utcában nem lesznek villanyfényes futballmeccsek, a városi sportcsarnokban pedig tréningek idején csak az edzőfény engedélyezett. A CsabaPark november 15-től 7 és 17 óra között tart nyitva, jövő év elejétől március 31-ig bezár a csarnok, a pálinkamúzeum és a bormúzeum, az étterem is csak 11 és 15 óra között lesz elérhető. A közvilágítás tekintetében szinte minden lámpa energiatakarékos, a fényerőt viszont 22 és 5 óra között bizonyos helyszíneken csökkenthetik.

A városi intézmények és cégek több, energiamegtakarítást eredményező beruházásra tettek javaslatot, főleg a világítás korszerűsítésére és így energiatakarékos, ledes izzók beszerzésére, valamint napelemes rendszerek tervezésére. A fejlesztésekre a városi közgyűlés az idei költségvetéséből 74 millió forintot szavazott meg. Számos beruházást terveznek hasonló céllal jövőre is, azokra a 2023-as költségvetésben térnek majd vissza.

Nagy Ferenc alpolgármester (Hajrá Békéscsaba) kiemelte: a kötelező feladatok ellátása elsőbbséget élvez. Nagy fogyasztónak számít az Árpád fürdő, a Csabagyöngye Kulturális Központ, a múzeum, a könyvtár, a Jókai színház, ezért az itteni beavatkozásokkal lehet érdemi eredményt elérni. Biztos, hogy nagyságrendekkel többet kell az eddiginél fizetni az energiáért, szerinte a meghozott döntésekkel akár 450 millió forintot is spórolhat a város. Energiamegtakarítást célzó beruházások kellenek, hogy például majd 2023 végén azokkal spórolhassanak, ne a bezárásokkal.

Opauszki Zoltán tanácsnok (Fidesz-KDNP) szerint is előre kell menekülni, olyan fejlesztésekre lesz szükség, amelyek hosszú távon képesek biztosítani az energiatakarékos működést. Hanó Miklós alpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint folytatni kell a geotermikus projektet, Herczeg Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) az ülésen elmondta, hogy ennek apropóján is tárgyalnak jövő héten a kormánnyal. Szente Béla (Fidesz-KDNP) azt kérte, legyen rugalmasság az intézkedésekben, lehessen azokon változtatni.

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) kiemelte: meg kell lépni az intézkedéseket, de szerinte ezek nem elegendők, biztos, hogy kormányzati beavatkozás nélkül a pluszköltségeket saját erőből nem képes előteremteni a város. Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) kérdésére a városvezető elmondta: az önként vállalt feladatok finanszírozásában nem számíthat kormányzati segítségre az önkormányzat. Dancsó Tibor (DK) szerint az olyan beruházásokat, mint például az energiatakarékos izzók beszerzése, korábban is megléphette volna a város.https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2022/11/szamos-intezkedes-reven-sporolnak-bekescsaban?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=beol&fbclid=IwAR2HXMz9MfDtjyVW49kaquaVBC061ZQH9yKo0PGlHmK9v6kemwLSpdHtTCE