2022-ben eddig 80,2 millió forintot kaptunk a támogatóinktól. A biztos működésünkhöz még 19,8 millió forintra van szükségünk idén. Segíts.

Mi történt a héten? Itt az Átlátszó heti hírlevele

A bíróság kötelezte a MÁV-ot, hogy adja ki a tram-train megvalósíthatóségi tanulmányát. Az OLAF visszaéléseket tárt fel a hulladékkezelésre adott uniós pénzek elköltésénél. Titkolja a kormány, hogy kitől veszik a konténerkazánokat, de találtunk egy cégnevet. Viszont a győri egyetemet fenntartó alapítványt hiába kérdeztük Szijjártó Péter munkavégzéséről, fogalmuk sincs róla.

Kövess minket Facebookon!
Twitteren is ott vagyunk!
Instagramon is posztolunk!
A Mutyimondó weboldala

A MÁV-nak ki kell adnia a tram-train megvalósíthatósági tanulmányát, amit 10 évig el akartak titkolni

Több mint 80 milliárd forintba került a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train, de 10 évig titkolták volna a megvalósíthatósági tanulmányt, ezért pert indítottunk a MÁV ellen. A Fővárosi Ítélőtábla úgy látta, jogos az Átlátszó kérése, a vasúttársaságnak ki kell adni a tanulmányt. Már csak azért is, mert semmivel sem érveltek amellett, mi is az, amit a közpénzből épült vasút kapcsán ne lehetne nyilvánosságra hozni.

Titkolja a kormány, hogy kitől és mennyiért veszik a kontérnerkazánokat, amikkel az iskolák fűtésén akarnak spórolni

Már be is üzemelték az első mobilkazánt a Zala megyei Nagykapornak iskolájában. A kormány mégsem hajlandó elárulni, honnan és mennyiért szerzik be a kazánokat: arra hivatkoznak, hogy a „kért adatok döntés-előkészítési célt szolgálnak”. Holott a döntés láthatóan már megszületett. Eközben – az európai közbeszerzési értesítő szerint – Németországban 51,7 millió forintért helyszínre telepítve kapható a nagyteljesítményű konténerkazán, és az árban 3 hónapnyi üzemeltetés is benne van.

Az elmúlt héten ezen kívül többek között:

  • visszaéléseket talált az OLAF az EU-s hulladékpénzeknél
  • csökkent a hazai áramfogyasztás szeptemberben
  • „hullazsákba” bújt civilek tiltakoztak a Parlament előtt

2022-ben eddig 80,2 millió forintot kaptunk a támogatóinktól. A biztos működésünkhöz még 19,8 millió forintra van szükségünk idén. Segíts.

Ha még mindig olvasnál: 

Sportkocsit foglaltak le Völneréknél, újabb közpénzmilliárdok az épülő BMW-gyárra – Elolvastuk helyetted a magyar sajtót, heti lapszemlénket idekattintva olvashatod

Kíváncsi vagy mire mennyit költenek az önkormányzanál, de nem mondják meg neked?

A törvény szerint közérdekű adatot bárki kérhet, a KiMitTud portál segítségével pedig az egész folyamat pár kattintás! Igényelj adatot te is! Klikk ide!

Ajánld barátaidnak is a Heti Mutyimondót!

Ők se maradjanak ki: az Átlátszó és az Átlátszó blogok heti legjobbjai egy csokorba gyűjtve. Itt iratkozhatnak fel a Heti Mutyimondóra:
http://eepurl.com/IJXE1 – és persze angol nyelvű hírlevél is van: http://eepurl.com/U1Q1j