Hős voltál, Csaba! – így gyászolja a falu Sóvárad polgármesterét, aki életmentés közben fulladt egy emésztőbe

Napok óta nem tért magához Sóvárad, az a település, amelynek a polgármestere a lányával együtt vesztette életét csütörtök délután, életmentés közben. Mint arról a Bors is beszámolt, a székelyföldi Sóváradon a 62 éves J. Gábor az egyik szomszédjától kért segítséget a pöcegödör kitakarításához. A 48 éves D. Csaba jó szomszédként át is ment segíteni, azonban miközben leereszkedett a tartályba, a felszabaduló mérges gázoktól rosszul lett és elájult – írta a Maszol.

A tulajdonos azonnal riasztotta a 112-t, közben viszont a polgármestertől, Bíró Csabától is segítséget kért, aki lányával, Mónikával együtt rohant a bajbajutottakhoz, azonban életmentés közben mindketten rosszul lettek, és Csabához hasonlóan elájultak.Ezután kétségbeesésében a tulaj, Gábor is utánuk ereszkedett, viszont tragikus módon vele is ugyan az történt, mint falubelijeivel: eszméletét vesztve zuhant a tartályba. 

Bár a kiérkező tűzoltók kiemelték a négy ájult embert, a mentősök pedig harcoltak az életükért, a polgármester, a lánya és a szomszéd a helyszínen meghaltak, egyedül a tulajdonos állapotát sikerült stabilizálni, azonban a kórházban ő is életét vesztette.Sóvárad történetének legnagyobb emberi tragédiájának vagyunk tanúi ezekben a napokban. Mély megrendüléssel állt tegnap községünk lakossága a Várfokon, ahol négy falustársunk életét igyekeztek menteni a mentők, a tűzoltók és pár lakostársunk. Több órán keresztül, minden szakmai és emberi tudásukat odatéve próbálták megmenteni Bíró Csaba és lánya, valamint J. Gábor és D. Csaba életét– búcsúzott a település oldala a négy áldozattól.

A helyiek hősként emlékeznek szeretett polgármesterükre:

– Csaba fantasztikus polgármester volt, a keze nyomán virágzott a település. Nem volt olyan, aki ne szerette volna, ahogyan a lányát, Mónikát is. Egyszerűen nem hisszük el, hogy ez történt vele, hősként ment el. Utolsó pillanatában is az egyik társáért próbált tenni.– mondta a Borsnak egy helyi lakos.

Elárulták: lánya nemrégiben alapított családot:

– Egy év körül lehet a gyermeke, annyira örült neki, amikor várandós volt, mikor pedig megszületett a kicsi, olyan szeretettel vette körül, amennyivel csak tudta. Döbbenetes ez az egész, hogy a kisbabája sosem fogja látni már, ahogy az anyukája rámosolyog és szereti őt– ingatta a fejét szomorúan.

A település testvérvárosa, Sátoraljaújhely polgármestere, Szamosvölgyi Péter is összetörten búcsúzott kollégájától:

– Végtelenül szomorú hír érkezett ma este. Bíró Csaba barátom, polgármestertársam, aki erdélyi testvértelepülésünk, Sóvárad vezetője volt, ma délután sajnálatos balesetben Mónika lányával együtt meghalt. Életet akart menteni…az övék is elveszett…– írta.