
– Mondhatni hosszú idő, két és fél éves tervezési folyamat után jutottunk el arra a pontra, hogy most már csak az építési engedélyekre várunk, ez azonban azért volt így, mert mindkét fél nagyon komolyan gondolta, hogy ide, a főtér mellé egy nagyon jó épületet kell előbb megálmodni, majd pedig felépíteni – ezt már Szunyogh László mondta el lapunknak.
A főépítész úgy fogalmazott, véleménye szerint az eddig legjobb beépítési koncepció készült el a területre, ami annak is köszönhető, hogy igyekeztek tanulni a korábbiak hibájából. „Az építtető nagyon nagyvonalú tervet készített el, melyben az a nagyszerű, hogy remekül beilleszkedik a belváros szövetébe, de nincs túlcizellálva, így szolgálja a funkcióját is, nem aprózza el lehetetlen megoldásokkal” – tette hozzá.
Illeszkedik a városszövetbe
A beruházás során két épület jön létre – vázolta Szunyogh László –, előttük és közöttük pedig nagy teresedések lesznek a földszinten üzletekkel, vendéglátóhelyekkel.
„Alaprajzilag az épületek olyanok, mintha egy idézőjelet formálnának, így átjárást biztosítanak az Erzsébet tér és a főtér között. Köszönhetően a kialakításnak, a jelenleg a közeli társasház déli homlokzata nem egy közeli házfalra, hanem egy térre fog nézni, és bizonyos szögekből még a jelenlegi panoráma, vagyis a történelmi Avas is látszani fog” – mondta a főépítész.
A Kálvin János utca irányából az épület visszalép, így a közeli buszmegállónál is egy teresedés alakul ki, ami viszont fontosabb, hogy a fürdő épülete és kupolája szabadon marad, továbbra is érvényesülhet, és nem tolul rá egy nagy épület.
– Mivel fontos volt számunkra, hogy a történelmi Avasról milyen lesz a látvány, az épület tetőrésze összerendezett, nem lesznek rajta szanaszét dobálva gépészeti egységek – részletezte a város főépítésze, aki hozzátette: a külső burkolatban a tégla fog dominálni, ami azért szerencsés, mert a közeli Erzsébet térre is ez jellemző.
egy szakmai prezentáción mutatta be a tervező, ezt követően pedig már csak az építési engedély megszerzése lesz hátra. A beruházó reményei szerint ezt követően az építkezés még idén, a harmadik negyedévben el tud kezdődni.
akik eddig eltakarta az avast annk most ís elfogja
Eddig irodaházról volt szó. Ezt inkább lakóháznak nézem.
helyesen. akiknek
a Halottpénz névváltoztatást fontolgat. Az új név a Forint lenne.
elmehetne ÁVH székháznak
Mé’ nem az lessz ?
Van benne egy szocreálos beütés.
Fika bau.
xxxxxxxx köbön
Kicsit az 50-es éves Kazincbarcikája.
Attól jobb, mint ami most van, de többet vártam.
Ennyi építész és csak ennyire képes?
Majd itt is a térkő fossa a forróságot mint a szent istván téren. Remek lesz.
Lebontáskor, valaha, a Szinva, Szemere.út, Királyút, (púpos) Corvin Ottó négyszöget ajánlottam Déli Hülyeségben! Főtérnek! Most a teret segg-lyukká alakítva, Miskolc szűk agyúságának új szimbóluma lesz a tér!
Corvin Ottó… Gratulálok!
Minden F@ sz kell ezeknek is,
Néhány érdekeltté tett építészen kívül gyakorlatilag senkinek nem tetszik.
Borzalom!
Pártszékház Észak-Koreában?
A főtérnek annyi! Este 10-től szilencium, mint az “ejrópa” téren. Nincs koncert nincs városi rendezvény, pizsi osztás 9-kor kezdődik- 10-re takarodó, ha nem akkor jöhetnek a rend(ész)őr csapatok. Nincs Avasi parti mert a lakók nem tudnak hunyni stb. Jöhet a Borongós néma bóklászás a Borongolás helyett. Főépítész úr nem ezt ígérték. Így kell Miskolcból falut csinálni és elűzni a Városi élet után vágyó fiatalokat, felnőtteket…
Építész urak ! És mi van az Avasi templom kitakarásával ? Miért nincs telepítési rajz? Mi ez a sunnyogás ?
Építész urak ! És mi van a pártházzal? Ez nagyon hasonlít hozzá. Megint csak a Miskolciakat verik át… ” mert Miskolcnak ez is jó lesz..” Vagy “a párttal a néppel egy az utunk” ? Ennél még a megfúrt irodaház is jobb volt.
Már csak a sarlót, kalapácsot tartó nő és férfi domborműve hiányzik az oldaláról és teljes lenne a kép.
Mlyen érdekews a befektető is! Vajon miért kíséri országszerte botrány, bármihez is nyúlnak? XXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Építész tervező :Szabó Tibor vezető tervező
Segítő építész, korrektor :Bodonyi Csaba DLA, Ybl és Széchenyi díjas építész, a Magyar Művészeti Akademi tagja.
Annál nagyobb szégyen.
Bodonyi? Nincs több kérdésem.
Fura, hogy csak a főépítész nyilatkozik a tervekről a tervezők meg kussol nak, meg a kamarával takaróznak. Tele a gatya építész urak?
Nehogy már a főépítész vigye el a balhét, amiért a képességeiteket meghaladió feladatot vállalatok!
Ő egy hivatalnok, aki a rendezési terv szerinti megvalósulásért felel, plusz véleményt mond a polgármester segítőjeként.
Persze nem lehet mindenki Ybl Miklós, de akkor tessék átadni a helyet a rátermett, tehetséges, hozzáértő építészeknek!
A bemutatott terv már a főépítész által módosított rendezési tervnek megfelelően készült. Akkor most mi van ?
A maXYYYYYY csak elbassza a főteret, az van.
Nem látsz ?
A város szövetébe abszolút nem illik bele.. De hát kinek a pap vagy a papné.
Tessék még kőrbetekintően megnézni egyáltalán nem illeszkedik bele. Csúsztatás.
Lehet tudományos elemzéseket tartani a beépítés nagyszerű voltárol, ha közben a végeredmény taszító.
A bal oldalon a harmadik, a jobb oldalon a negyedik emelet ablakai vajon miért magasabbak, mint az alattuk lévő szinteken ? Többet fizet a vevő, vagy ez az építészeti változatosság jegyében született ?
Kellett a homlokzat javításhoz, legyen benne egy kis izgalom. Ilyen szobákat nem illik csinálni, hogy a plafonig ér az ablak, nem lehet egy függönyt vagy egy reluxát felszerelni. Tényleg vergődik ez a tervező csapat.
Ha egyszer egy üzlet beindul…..
https://eugyintezes.mekon.hu/index.php?u=nevjegyzek&m=tag&f=adatlap&id=1b6b1
https://hu.linkedin.com/in/juhasznagyjudit
https://miskolcholding.hu/aktualis/miskolc-fejlodeseert-dolgoznak-nap-mint-nap
https://www.erzsebetvaros.hu/uploads/files/php83gsmI-1656585721-2022_06_14_PKB_rendk%C3%ADv%C3%BCli_%C3%BCl%C3%A9s%C3%A9r%C5%91l_ny%C3%ADlt_kivonat.pdf
Felelős: Niedermüller Péter polgármester
Határidő: Határozat bérlő általi kézhezvételét követő 45 nap
Végrehajtásért felelős: dr. Halmai Gyula EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási
Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Az, hogy szarul néz ki, az egy dolog. De, hogy semmi lakóház jellege sincs, az tuti!
Mintha az AULICH utcában járnék….
Azért ott sokkal szebb házak épültek.
Borítékolható az igénytelen, pár évig se tartó kivitelezés. Remélem itt is lesz bőven abból az igénytelen, fényes műkő burkolatból, amit manapság annyira szeretnek használni.
Fotó melléklet a Népszabadság 1956.április negyedikei számából.
A harmadik képen látható sikátor dél-olasz kisvárosi hangulatot sugároz, ahol a táj helyett a szemközti lakások életképeiben lehet majd gyönyörködni.
A későbbi terveken bizonyára berajzolják majd a házak közé kifeszített , gatyákkal, bugyikkal és melltartókkal gazdagon megrakott szárítóköteleket is .