MISKOLC:  ELBÚCSÚZOTT A LELKIPÁSZTORI SZOLGÁLATÁTÓL SZABÓ SÁNDOR

Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke méltatta a közel öt évtizedes életpályát, mint mondta ritka és értékes dolog, amikor negyvenegy év egyetlen szolgálati helyen telik.

– Szabó Sándor esetében ez eredményekben, áldásokban gazdag évtizedeket jelent. Mindazt, amit ezért a gyülekezetért, amit Miskolc városáért, amit egyházkerületünkért és az egész Magyar Református Egyházért tettél, hálás szívvel köszönöm és köszönjük. Az egyházkerületünk elnöksége nevében szeretném azt mondani neked, mint az egyházkerület püspöke: Jó az úr! – hangoztatta.

Az eseményen jelen volt Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is, aki azt hangsúlyozta, Szabó Sándor életét mindig is a szerénység jellemezte, a vasárnapi hálaadó Istentiszteletre szóló meghívóban is elsősorban a parókiaépület átadójára és Dr. Enyedy Andor emléktáblájának a felavatására invitálták és csupán mellékesen, szerényen volt megjegyezve, a belvárosi gyülekezet lelkipásztora kibúcsúzik tisztségéből.

Nem csak a szószékről szólt

Veres Pál, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, Szabó Sándor élete nemcsak a helyi közösség szolgálatában, hanem annak szeretetében is telt.

– Kevés olyan templom van a városunkban, ahol ilyen hosszú ideig ugyanaz a lelkész, vagy pap szolgálat, ez még a református lelkészek esetében is ritkaságszámba megy. A belvárosi református templom összeforrt Szabó Sándor lelkipásztor nevével, még a nem vallásos miskolciak többsége is tudja ezt. Nem véletlen ez, hiszen nemcsak a szószékről szólt a városlakókhoz, hanem a Nyilas Misi-ház atyjaként, az elmúlt évtizedekben számos színes, színvonalas nagy érdeklődést kiváltó programok mentén, sőt 2010 és 2014 között egyéni önkormányzati képviselőként is – mondta el a városvezető, aki kijelentette: a lokálpatrióta lelkipásztor sokéves szolgálatával kivívta az egész miskolci közélet tiszteletét.

Nevéhez fűződik a többi között Oláh Miklós ’56-os mártír Tárkányi utcai emléktáblája és a Kossuth utcai református templom előtti szobra, a Szemere-kertben található Doni kopjafa állítása, de kezdeményezésére, képviselői támogatásával épült újjá a népkerti Országzászló is.

– A felsorolás nem teljes és mai napon is bővül, hiszen néhány perc múlva felavathatjuk Enyedy Andor emléktábláját a gyülekezet felújított parókiájának utcafrontján – zárta gondolatait Veres Pál. A program ezt követően a parókia átadásával és az említett emléktábla leleplezésével zárult.

Negyvenegy év szolgálat
Szabó Sándor 1974-ben, a teológia elvégzését követően került Miskolcra, először segédlelkész lett a püspöki hivatalban, a belvárosi gyülekezetbe 1981-ben hívták meg lelkipásztornak. Munkásságát a gyülekezetépítés jellemezte mind lelki, mind fizikai értelemben. Lelkészi munkájának kezdetén még tartott a Kossuth utcai református templom külső-belső felújítása, ezt követően pedig 1984-ben átadták a Kossuth utca 17. szám alatt az egyházkerületi székházat.
A rendszerváltozás után, a kilencvenes években Mészáros István püspök mellett püspöki titkárként is dolgozott, közreműködött az 1945 után államosított egyházi ingatlanok – így többek között a Lévay József Református Gimnázium Kálvin János utcai épületének – visszavételénél. Mivel az egyházközségének jussa volt a lebontott Bató-ház is, a kárpótlásból kapott pénzből vásároltuk meg a Kossuth utca 15. szám alatti ingatlant, itt hozták létre 2003-ban a Nyilas Misi Házat. A templomépületet 2006 és 2013 között teljesen felújították, szolgálatának utolsó éveiben pedig az ő felügyelete alatt újították fel a Palóczy utcai, egykori parókiaépületet is. Szabó Sándorral kicsivel több mint egy éve készítettünk portrét, írásunk itt található.

minap.hu