Gyalogtúra a Pszilorítiszra és a Lefka Ori-ra

Kréta egy eszméletlen magashegység a Földközi-tenger közepén. Egy egész éjszakás hajóúttal, vagy pár órányi röpködés után érhető el a 254 km hosszú, s maximálisan 60 km széles sziget. Igaz területe nagyjából egytized magyarországnyi hegyekben messze lekörözi kis hazánkat, kétezerötszáz méter környéki magaslataival. Így körbetekerése nyár derekán jóval több kalória elégetésével jár. S ha már tekerünk, másszunk is! A sziget két hegységében találhatók kétezres csúcsok, ezeket is szépen berendeztük a túratervünkbe.


 

Kréta két legmagasabb csúcsának a megmászása:

  • Túra időpontja: 2020.07.02 és 2020.07.04
  • Útvonal: Mygero menedékház – Timios Stravos csúcs és vissza ill. Agios Ioannis – Pákhnes-csúcs és vissza.
  • Túratáv: 8,6 km ill. 23 km (oda-vissza)
  • Szintemelkedés: 879 m ill. 1700 m
  • Meghódított hegycsúcsok: Timios Stravos (2456 m), ill. Páchnes (2453 m)
  • Résztvevők: Bodó Aliz, Puskás Zoltán

FÉNYKÉPALBUM


TÉRKÉP (Psziloritisz)

TÉRKÉP (Lefka Ori)


 

Túrabeszámolók:

Psziloritisz-mászás

Szerencse, hogy ma csak 65 km-t kell bringázni. Pontosabban Aliz szerint szerencse, aki már a tervezéskor furcsállta, hogy a szokásos 100-130 km-ek helyett jóval rövidebb etapok várnak ránk. Ő ekkor még talán nem is sejtette, hogy a rövidebb, az egyáltalán nem jelent könnyebbet. Reggel 8-kor, mikor elhagytuk a szokásos Lidl parkolóját már úgy tűzött a Nap, mint itthon a déli órákban. Már ekkor sejtettük, hogy ennek a „laza” hatvanötös szakasznak nem fogunk délben a végére érni. Gyorsan magunk mögött hagytuk a nagyvárost, s bemutatkozott az igazi krétai vidéki táj. Mediterrán növényzet, mediterrán illat és az utunkat végigkísérő népes kabócapopulációk ütemes „berregése” az olafják ritkás lombkoronáiról.

Majdnem 800 méter szint volt az első felmenet, 36 kilométeren. Ezt lenyomtuk délig, de sokat nem pihenhettünk, mert a délután további bónuszpontokat tartogatott, a Tour de France-ban is első kategóriás emelkedők közé sorolt „halálúttal”, mely 12 km alatt 974 méter szintet rejtett magában papíron. Azért írom, hogy papíron, mert sajnos ez nem az Alpok, ahol az ember egy egyszerű osztással kiszámolja, hogy milyen lehet a domb átlagos meredeksége. 974 osztva 12000 az ugye átlag 8% lenne, ami önmagában igen baráti szám. Csakhogy krétai barátaink ezt nem egészen így gondolták. Elég annyi hozzá, hogy a 12 kilométerben volt nagyjából 1 km sík, és 2 kilométeren 100 méter visszalejtés. Ha ezeket a paramétereket is hozzáadjuk, akkor rögtön tudhatjuk, hogy holnap izzani fognak a fékjeink lefelé jövet.

Nem szégyellem, volt benne tolás bőven a 15-16%-os szakaszokon, s a végén már-már hősies küzdelem árán sikerült elérni az 1577 méteren található menedékházat.

A ház előtt két kilométerrel találtunk egy kiépített kutat, s bár este rohamosan hűlt a levegő, Tomi barátunk „most már úgy menjünk, hogy meg ne izzadjunk” örökbecsűjét, sajnos nem sikerült abszolválni.

Egy szegény ágról szakadt kikötözött kecskén kívül egy lélek sem volt fent, a menedékház nyitva állt, de inkább bivakként üzemelt. Úgy látszik nem éppen a hegymászó-szezon közepén érkeztünk a Psziloritisz meghódítására, bár az időjárási ablak holnapra (is) igazi mászóidőt sejtetett. A ház kopott, poros ágyai helyett inkább a sátrunkban tértünk nyugovóra.

Reggel egyszerűen bezártuk cuccainkat a menedékházba, s gyalog indultunk Kréta legmagasabb csúcsának, a 2456 méteres Timios Stravosnak a meghódítására. Az útvonal könnyed gyalogtúrás volt, látszik, hogy évente sokan járnak fel ide. A csúcson egy helyi kőből épült szentély és csúcsharang fogadott. Hármasban ünnepeltük a mászást egy görög fickóval, aki kísértetiesen hasonlított rám külsőleg, még Aliznak is komoly gondot okozott, hogy megkülönböztessen minket egymástól. A csúcsról csodás körpanoráma fogadott, meg is lepett, hogy innen a sziget déli fele már közelebb van, mint északi, ahonnan érkeztünk. Nyugati irányban a távolban felsejlettek a másik hegyóriásnak a Lefka orinak (Fehér-hegyek) sziluettjei. Pár nap múlva közelebbi ismeretséget kötünk majd egymással.


 

Lefka Ori

A mai nap igazi kihívását egy újabb kétezres jelentette, azzal a különbséggel, hogy ez mind távban, mind pedig szintben jóval messzebb esik a közúttól, mint a tegnapelőtt meghódított Psziloritisz. Hajnalban keltünk, hogy még a gyilkos napsugarak előtt megtegyük az ezerötszáz méteres magasság alatti szakaszt, ahol már ezen a korai órán is kellemesen enyhe volt a levegő. Eleinte egy szurdokban, hatalmas fenyvesek között haladtunk, brutál nehéz volt a terep, út helyett szikláról sziklára lépdeltünk. Nagyjából két óra gyaloglás után kezdtünk kiemelkedni az erdőből, egyre jobban kinyílt a látóhatár, s felfedeztük a hosszan alattunk húzódó Szamária-szurdokot. Igazi „trendi” hely ez, ha valaki Krétára megy, még a csapból is ez folyik: „te is végigmentél már a Szamária-szurdokon?”. Hát mi még nem. S mostanában nem is fogunk. De amíg alattunk több busznyi ember küzd a szorossal, itt a hegyekben egész nap egy árva lélekkel nem találkoztunk. Jó-jó tudom nincs hegymászó szezon, erre már egy heggyel korábban is rájöttünk. S arra is, hogy – bár a Lefka oriról már az összes hó leolvadt, fehér színe miatt olyan érzést kelt, mintha egész nap egy hófehér gleccseren sétálgatnánk. Délutánra pecsenyére sült minden kikandikáló testrészünk.

Mivel út csak elvétve, turistajelzések pedig végképp nem akadtak utunkba, nem volt könnyű követni az előzetesen megrajzolt útvonalat. Sokáig nem is tudtuk melyik lesz a mi csúcsunk, így nem egyszer kisebb-nagyobb kitérőkkel, brutálkemény terepeken haladtunk keresztül. Például átkeltünk egy „halott-gleccseren”, ahol már csak a morénahalmok lyukak emlékeztettek a jég egykori munkájára. Egy kiadós és kellőképp fárasztó gyalogtúra után, délután egy körül sikerült elérni a hegység Pachnes névre hallgató 2453 méteres főcsúcsát, mely alig 3 méterrel kisebb a már megmászott Psziloritisznél.

Szerencsére találtunk egy apró forrást útközben, különben nagy bajban lettünk volna a lemenet hosszú, forró óráiban. Késődélután sikerült visszatérnünk a faluba, bringáinkat egy romos épületben rejtettük el. A sikeres mászást egy gyrossal ünnepeltük Horá Szfákion egyik kihalt éttermében, s a közeli, már 10 éve felfedezett néptelen kis strandon szabadegezve töltöttük az éjszakát.


A Psziloritisz csúcsára könnyű volt a felmenet. A bringás rész annál keményebb.

A Fehér-hegyek tetején igazi kősivatag fogadott pokoli meleggel. Nagyságrendileg ötször nehezebb gyalogtúra volt, mint az előző.