Sean Penn nyilvánosan beolvasztatja Oscar-díjait, ha nem beszélhet Zelenszkij az idei gálán

Sean Penn ultimátimot adott az Amerikai Filmakadémiának, azt követelve, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólalása is kapjon helyet a vasárnap esti Oscar-gála műsorában. Ennek elmaradása esetén a színész bojkottra hívja fel a vendégeket és a nézőket is.

Minden érintettet erre bátorítok. Megértem, hogy ez az ő nagy pillanatuk, és ünnepelhetik a filmjeiket, de még inkább ez az ő pillanatuk arra, hogy kiálljanak valamiért, tiltakozzanak és bojkottálják az Oscar-díjakat. Ha arra kerül a sor, én nyilvánosan fogom beolvasztatni a sajátjaimat

– mondta Penn, aki eddig két Oscart kapott a Titokzatos folyóért és a Milk című életrajzi film főszerepéért. Azt mondja, imádkozik azért, hogy ne legyen szükség effajta tiltakozásra, és az arrogancia helyett az a felismerés győzzön, hogy muszáj szót adniuk az ukrán elnöknek.

Penn néhány hete tért vissza tért vissza Ukrajnából, ahol dokumentumfilmet forgatott az orosz-ukrán konfliktusról, Zelenszkijjel is több interjút készítve. Az ukrán elnök nagy benyomást gyakorolt rá.

Nem tudom, tudja-e, hogy erre született, de egyértelmű volt, hogy valaminek a hatása alá kerültem – azt hiszem, ez oly sok ukránt tükröz – ez valami új, valami új a modern világban a bátorság, a méltóság szempontjából. A belőle áramló szeretet és az a mód, ahogyan egyesíti azt az országot

– mondta március elején.