Skip to content

Joe Biden: „Az isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon!”

Joe Biden: „Az isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon!”

Az amerikai elnök az orosz néphez is szólt, azt mondta, őket nem tartja ellenségnek.

Háború Ukrajnában
„Különleges katonai műveletnek” nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok hetek óta tartanak, az orosz erők több ezer civil életének vetettek véget. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

„Ezt a háborút nem napok és nem is hónapok alatt fogjuk megnyerni. Meg kell acéloznunk magunkat az előttünk álló hosszú küzdelem előtt” – mondta Varsóban Joe Biden amerikai elnök. „Üzenem az ukrán népnek: mellettetek állunk! A harcaitok Kijevben, Mariupolban és Harkivban újabb csaták egy győztes háborúban” – jelentette ki az amerikai elnök a BBC beszámolója szerint.

„Magyarország 1956-ban, Lengyelország ugyanebben az évben, majd 1981-ben, Csehszlovákia 1968-ban – a szovjet tankok leverték a demokratikus forradalmakat, az ellenállás azonban folytatódott, míg végül 1989 után az összes fal leomlott” – mondta Biden – „a demokráciáért folytatott harc nem zárulhatott le és nem is ért véget a hidegháború után”.

„Az elmúlt harminc évben új autokrata erők éledtek a világ minden táján. Módszereik ismertek: megvetik a jogállamiságot, a demokratikus szabadságot, az igazságot. Oroszország ma megfojtotta a demokráciát” – mondta. Biden hozzátette: Putyin obszcén módon hazudott, amikor Ukrajna nácítlanításáról beszélt.

„Mindig közvetlenül és őszintén beszéltem az orosz néppel. Hadd szóljak hozzátok, ha készek vagytok meghallani: ti, oroszok, nem vagytok az ellenségeink! Nem vagyok hajlandó rólatok elhinni, hogy jó szívvel nézitek ártatlan gyermekek és idősek legyilkolását. Vagy az isten szerelmére, a kórházak, iskolák, szülészetek bombázását, rakétázását! Vagy azt, hogy városokat vesznek körül, hogy a civilek ne menekülhessenek el, hogy elzárják az ellátási láncokat, maguk alá rendelik az ukránokat. Családok millióit űzik el most otthonukból, köztük az ukrán gyermekek felét. Ezek nem egy nagy nemzet tettei” – jelentette ki Biden.

Az amerikai elnök beszéde zárásaként Putyinról is szót ejtett: „az isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon!”

Biden beszédére reagálva a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a CNN újságírójának azt mondta, nem Biden dönti el, hogy Putyin hatalmon marad-e. „Ez csak az Orosz Föderáció lakosságának döntésén múlik” – jelentette ki Peszkov.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. Névtelen
    2022.03.27. 09:28

    Megszólalt a vén húgyos.😏

    2
    2
  2. Névtelen
    2022.03.27. 14:54

    Nem is fog hatalmon maradni, bármi is lesz ennek a kegyetlen „játékjának” a vége. Remélhetőleg a körülötte lévők elintézik majd, van az a pénz.

    1
    1
    • Névtelen
      2022.03.27. 17:01

      Na ja, ahogy volt az a pénz, hogy a demenciával már nem is küszködő, elmeroggyant Húgyos Józsiból elnököt csináltak…

      1
      2
  3. Névtelen
    2022.03.27. 17:16

    Ki böfög itt háborúról?
    https://cultura.hu/wp-content/uploads/2015/04/cultura-ut-vietnam-girl-1-kicsi.jpg

    Csak nem az USA Bidéje?
    https://d1v9pyzt136u2g.cloudfront.net/blog/wp-content/uploads/2021/06/18215223/S3575-e1505942831797.jpeg

    Ejnye már, van bőr a pofádon?
    https://kep.index.hu/1/0/401/4018/40183/4018318_14e4b7635eef3960bcae2c01fabefbdc_wm.jpg

    Biztos ezt a sok amerikait akartátok megvédeni.
    https://s.24.hu/app/uploads/2021/08/068_aa_11082021_436190-768×432.jpg

    Most már kussoljál!
    https://kep.index.hu/1/0/401/4018/40182/4018294_090c63e50556d4ae3e8d0b3d5c700ca2_wm.jpg

    1
    2
    • Névtelen
      2022.03.28. 09:44

      Az afgán népnek is azt mondták hogy mellettük állnak. Meg is lett az eredménye. 56-ban is velünk voltak. Köszönjük szépen.

  4. PáLoS TReND
    2022.03.28. 11:59

    USRAHELL tudtommal 35 országban gyilkolta le ártatlan emberek millióit…- rommá bombázva és kirabolva ősi civilizációk édenkertjeit a II-ik világháború „lezárása” után…- tehát BÉKEIDŐBEN!!!
    Ilyetén az amerikai Biden „áradozását” fogjuk fel 1 demens be és kiszámíthatatlan haldokló utolsó lázálmának, ami éppen úgy jogilag is értelmezhetetlen, ahogyan a műállam ún. Ukrajna léte és „területi egysége”!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük