Skip to content

Megtaláltuk Völner Pál „Mészáros Lőrincét” – most nyert 220 milliárdos gigaprojektet az államtól

Ilyen tényleg nincs, és mégis van: kilométerenként bő 14 milliárd forintos rekordáron készül gyorsforgalmi utat építeni az államnak az a Dömper Kft. vezette konzorcium, melynek főalakja – mint alább bizonyítjuk – alaposan „összedrótozta” magát Völner Pál családjával. Abronits Róbertről van szó, akit anno Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter tett híressé – hogy végül a korrupcióval most meggyanúsított fideszes (ex)államtitkár árnyékában váljon a NER második számú útépítőjévé. A Dömper-csapat összesen 220 milliárdot kasszírozhat egy 15,4 kilométeres útszakaszért; ez a kft. elmúlt húszévnyi összbevételének a kétszerese.

„A baloldal mint egy éhes kutya egy falat csontra, úgy repült rá Völner Pál keddi lemondására. Nem ártana azért visszafogottabbnak lenniük, hiszen nagyon keveset lehet tudni a titkosított eljárás részleteiről, az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet.” A Régió TV Esztergom (RTVE) csatorna honlapján ez a múlt szerdai „hír” az egyetlen, amelyben Völner Pál igazságügyi államtitkár, miniszterhelyettes korrupciós ügyével bátorkodtak foglalkozni a szerkesztők. Ez azért különös, mert a vállaltan kormánypárti, a köztelevízió partnereként és a Médiatanács állandó támogatottjaként jegyzett adó korábban a világért ki nem hagyott volna egyetlen Völnerhez köthető történetet sem. Mármint pozitív hangvételű történetet. Két nappal azelőtt például, hogy a Komárom Esztergom megye 2. számú egyéni választókerületét (Esztergom, Dorog, Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót, stb.) képviselő fideszes politikus lemondott az államtitkárságról, még kommentár nélkül bombázhatta „örömteli” kormányzati bejelentésekkel az RTVE-t figyelő nyugdíjasokat és fiatalokat.

Miért vesztegettünk ennyi betűt egy helyi tévéadó szerkesztési gyakorlatára? Csak azért, mert éppen ebben a médiumban „egyesült” a Völner család és a NER második számú útépítőjévé most felkapaszkodott Dömper Kft. tulajdonosa, bizonyos Abronits Róbert. Ahogy a cikkünk végén lévő ténytárból részletesen kibogarászható, az RTVE irodáit közvetve az exállamtitkár fia, Völner Marcell birtokolja, míg az üzemeltető céget a – Völnerékhez hasonlóan – nyergesújfalui illetőségű Abronits Róbert.https://www.valaszonline.hu/2021/12/15/volner-pal-abronits-robert-domper-kft-kapcsolat/?fbclid=IwAR1O0cQyUeB9Lm4vEI1H3ZwOBc-7Gk4_hk19bDOadkv_hagJmjAI5XiSRtk



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2022.01.23. 19:31

    Köszi. Jól esik hogy a drukkolsz Nekem.

    A Nemzeti Együttműködés Programja

    “2010. máj. 2. — A győztesnek nem igaza van, hanem feladata . A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, …”
    Orbán Viktor

  2. Névtelen
    2022.01.25. 09:38

    Orbán tette is a dolgát! 12 év alatt az unió egyik legszegényebb országa lettünk. Csak néhány dolog orbán elvtárs áldásos működéséből:
    Az EUROSTAT szerint mi vagyunk immár a 2. legcsóróbb ország az EU-ban. Ha nálatok az előre menetelés az első hely megszerzését jelenti, akkor jelentem jól haladtok. 41 000 milliárd mínusz van most 21 000 volt mikor átvették 2010 – ben!!! Ennyit a sikertörténetről!! Most hozzácsaptak japán hitelt is 180 milliárd (Jenben)!!Fidesz kormány az adócsökkentés pártján áll, azonban valami rejtélyes okból kifolyólag megfeledkezett az Orbán-kormányok megszámolhatatlan adóemeléséről. Közben ez van: – adójóváírás megszüntetése
    – béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)– cafeteria megadóztatása
    – munkavállalói járulékok emelése
    – 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
    – a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
    – reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
    – cégautóadó emelése
    – egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
    – illetékemelések
    – a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
    – az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
    – az ebek és lovak kötelező chipezése
    – a „chipsadó” bevezetése
    – a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
    – szeszesital jövedékiadó-emelése
    – dohányáruk jövedékiadó-emelése (nem is egy alkalommal)
    – környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
    – üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
    – bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
    – autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
    – az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
    – baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
    – a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
    – 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
    – a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
    – a szociális öntemetés bevezetése
    – szociális hozzájárulási adó bevezetése
    – elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
    emelkedett)
    – közművezeték-adó
    – a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
    – kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
    – bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
    – banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
    – betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
    – telekommunikációs adó
    – „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
    – pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat
    – nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
    – közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
    – munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
    – egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
    – a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel
    – pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
    – tandíj de facto bevezetése
    – asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
    – mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
    – egészségügyi járulék emelése ”

  3. repülő
    2022.01.25. 22:50

    A 2010 évi választsások előtt Demján úr szervezett egy nyilvános találkozót Orbánnal, aminek az volt a lényege, mit tesz ha győz e fidesz.
    Volt szó adócsökkentés, olcsóbb állam, gazdaság élénkítés stb. Tejjel folyó kánaán jön.
    A VOSZ által összeállított 10 pontból 9-et vállalt, hogy megvalósítja, egyet nem, az EURO bevezetését. Már akkor tudta, sosem fogja bevezetni Magyarországon az eurót. Ebben az egyben nem hazudott!
    Lett: bevezetett több mint 45 új adót, soha ekkora nem volt az állam fenntartási költsége, a számlálatlan államtitkár miniszteri megbízott stb. Az EU utolsó előtti legkorruptabb állama lettünk, Bulgária előzött csak meg minket.
    Az egész világ utál minket, a kint élő magyarok inkább letagadják származásukat szégyenükbe!
    Vagyis minden szava hazugság volt, és azóta is minden szava hazugság ennek a tolvaj, nép ellenes alaknak.
    És még ők merik hazugsággal vádolni az ellenzéki összefogást !
    A leírtak a vélemény nyilvánításom részei, ne törölj cenzor!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük