Az amerikai szélsőjobbos oltásellenesek már a saját vizeletüket isszák

„Isten mindent megadott nekünk, amire szükségünk van. A saját vizeletemet iszom.”

A fentieket Christopher Paul Key mondta, aki magát az oltásellenes „Vaccine Police” vezetőjének tartja, és aki nemrég önkezűleg akart letartóztatni egy demokrata kormányzót, követőit pedig arra buzdította, hogy esküdjenek fel a koronavírus elleni oltás ellen, helyette inkább saját vizeletükkel védjék magukat. Az amerikai oltásellenesek egyik ismert arcának számító Christopher Key elmúlt hetekben összehozott munkásságára lazán fel lehetne építeni egy kifejezetten szórakoztató minisorozatot.

Key tavaly december végén kezdett bele egy erősebb önbíráskodásba, amikor úgy döntött, saját kezébe veszi a törvényt, és „polgári letartóztatást” eszközöl John Bel Edwards louisianai kormányzóval szemben. Az amerikai szélsőjobbosok egyik kedvenc platformján, a Telegramon posztolt videójában a Daily Beast szerint akkor úgy fogalmazott: „Én vagyok az oltásrendőrség. Elhallgattattuk a gyógyszerészeket. Elhallgattattuk az oktatási testületet. Most pedig letartóztatjuk Louisiana kormányzóját, ha nem áll le a Lousiana-i gyermekek oltásával”. Ehhez hozzátette, hogy a többi demokrata kormányzót is le kellene tartóztatni, a letartóztatást pedig „szeretetből” fogja végrehajtani, mert ők „polgárháborút akarnak kirobbantani”, és „a gyermekeinkért jönnek”. Miközben ilyen kijelentéseket tett, előszeretettel pózolt Vaccine Police feliratú pólókban is, természetesen fegyverekkel együtt.

Keynek saját honlapja is van, ott olvasható bemutatkozása szerint korábban egy „egészségre és wellnessre specializálódott” fitneszklub tulajdonosa volt, testzsír-méréssel is foglalkozott, saját bevallása szerint a Sports Illustrated címlapján is szerepelt, és profi sportolóknak, illetve rengeteg embernek segített „gyógyszerek, kemikáliák és műtétek” nélkül, „amíg nem jött a kormány”, akik szerinte hét évvel ezelőtt lefoglalták és bezáratták mindenét. (A vonatkozó Sports Illustrated címlapot nem találtam, csak egy 2013-as cikket, amely szerint Key szarvasagancs spray-vel kezelte profi sportolók sérüléseit, illetve „agyrázkódás elleni sapkákat” árult profi amerikai futballistáknak.)

Azt állítja, legutóbbi munkahelyéről, ahol hat évig dolgozott, nemrég rúgták ki, amiért „hazafiként” viselkedett. Hazafiság alatt ebben az esetben a Washington Post egy tavaly augusztusi cikke szerint feltehetően azt érthette, amikor „kivégzéssel” fenyegette meg a gyógyszerészeket, amennyiben azok továbbra is beadják az embereknek a koronavírus elleni vakcinát.

De ahelyett, hogy sajnálnám magamat, inkább elköteleződtem egy magasabb rendű hivatás mellett, és beutazom az országot, hogy harcoljak az önök gyermekeiért” – zárja bemutatkozását Christopher Key, akit decemberi akciója után január 4-án tartóztattak le birtokháborításért. Akkori meghallgatásán megtagadta a maszk viselését, és a bíróság által kirendelt ügyvédet sem kérte, mondván, hogy ő „hozzáértő” és „nem őrült”, illetve „teljesen szabad ember”. Keyt napokkal később kiengedték, ő pedig ki is használta az alkalmat, hogy ismét videót posztoljon egy újabb, az oltásellenesek közt népszerű összeesküvés-elméletről, miszerint a saját vizeletünk gyógyítja a koronavírust.

https://444.hu/2022/01/23/az-amerikai-szelsojobbos-oltasellenesek-mar-a-sajat-vizeletuket-isszak