A Klubrádió Világtalálkozó című műsorában legutóbb Czutor Zoltán zenész és a 80 éves Jeszenszky Géza volt vendég.

Az Antall-kormány egykori külügyminisztere a nála 9 évvel idősebb Antall József gimnáziumi tanítványa is volt, erről az időszakról is mesélt.

Jeszenszky szerint Antall az akkori viszonyok között ha nem is volt éppen jampec, polgári módon öltözködött, még osztálykirándulásra is nyakkendőbe járt, ami szerinte egyfajta lázadás volt az 1950-es években.

 Antall József miniszterelnök 1990-ben  Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan

Elsősorban a tudása, a szarkasztikus megjegyzései, a humora és a közvetlensége miatt volt egyfajta példakép, mondta Antallról Jeszenszky, majd olyasmit árult el, ami elég meglepő lehet a háta mögött Savanyú Józsiként is emlegetett néhai miniszterelnökről eddig ismertek alapján:

„Tehát mondjuk egy fiúgimnázium volt, a lányokról fűződő viszonyról nagyon hasznos dolgokat hallottunk. (…) Ha elmondhatom: hogyan tud egy férfi örömet szerezni egy nőnek, hogy ne csak saját örömével törődjön. Még grafikont is rajzolt hozzá.”

Hogy pontosan mit takart a tanítás az örömszerzésről, azt Jeszenszky – aki később Antall József unokahúgát vette feleségül – nem részletezte.