„Németországban egy erdő szélén éltünk, csodálatos környezetben, más dolgom sem volt, csak a három gyereket kellett igazgatnom, nevelgetnem, órák hosszat játszottunk, délután piknikeztünk az óriási kertben, aztán levittem őket bokszedzésre, este pedig lementünk a szaunába, úsztunk egyet vagy begyújtottunk a kandallóba, és néztük a fantasztikus tájat. Volt két autónk, István kabrióval járt, és valóban tárva-nyitva hagyta, bárhová is ment. A falusi bolt élelmiszer-kínálata lenyűgöző, csütörtökönként még friss tengeri halat is árusítottak. Reggelente őzek, szarvasok között futottam, és csak hasonlóan jó körülmények között élő emberek vettek körül. (…) A magas életszínvonal mellett is annyi pénzt tudtunk megtakarítani, amit itthon sok-sok év kemény munkájával sem. Aki járt nálunk, többnyire értetlenül fogadta, hogy lehetséges az, hogy eljövünk onnan. (…)Általánosságban tényleg könnyebb az élet Németországban. (…) Szerintem lehet nagyon boldog az ember Magyarországon, lehet kevésbé szigorú a piacgazdaságot, a demokráciát még csak két évtizede gyakorló emberekkel (egyben önmagával) szemben, élhet itt is őszinte és fontos értékek mentén. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”A fentieket 2010. október 25-én írta blogjában Novák Katalin, akit a Fidesz nemrég jelölt köztársasági elnöknek, és aki akkoriban költözött vissza Magyarországra, hogy a Külügyminisztériumban dolgozzon.

Novák – azóta már törölt – blog.hu-s blogja klasszikus anyukablog volt, amiben általában az aktuális hóhelyzetet vagy óvodai viszonyokat taglalta elképesztő szójátékkal a címében: S(ch) mi itten – merthogy Németországban Schmitten városában éltek, miután férje, Veres István a European Central Banknál dolgozott Frankfurtban.

Továbbiak a fizetős 444.hu oldalán