Régi miskolci újságírók… Hegyi Paci, Gajdos Imre, Bujdos Attila, M. Kiss Csaba és a többiek. Küldjél

6 Responses

  1. . Ahogy Csíkszentmihályi Mihály is mondta:
    „A sport belülről fakadó szeretete kétszer olyan fontos, mint a képességeink javítása.”

  2. Most lett elég: tüntetés lesz a Fidesz miatt elszabadult üzemanyagárak és a szegénység ellen

    1
    2
  3. Legalább 200 haszid zsidó szállt le a tegnapi napon a Szatmárnémeti repülőtérre érkező gépről. Mindannyian az új máramarosszigeti zsinagóga felavatására érkeztek – és nem jöttek, ahogy azt sokan pontatlanul megfogalmazzák, hanem HAZAjöttek. A New York-i haszidok, illetve az amerikai haszidok úgy általában ugyanis annak a Teitelbaum rabbicsaládnak a követői, aki Szatmárnémetiben született, de a most hazaérkező zsidók közül is sokan megszólalnak a Presa SM kamerája előtt, és mindegyiküknek szülei, vagy épp nagyszülei itt születtek nálunk. Dézs, Máramarossziget, Szatmár – helyek, ahol egykor virágzott a zsidó kultúra, és virágzott a magyar kultúra is, ugyanis sok esetben maguk a zsidók vállalták fel a kisebbségi sorsba kényszerült erdélyi magyarság kulturális harcát

  4. És most jön az a jó kérdés, hogy Orbán Viktor, egy olyan ország teljhatalmú ura, amely ország 12 éve az EU-támogatásokból és az európai (német) iparból él, miért drukkol ilyen látványosan, minden más európai politikus számára vállalhatatlanul lelkesen Putyinnak? Lehet Magyarország érdeke a Putyin-győzelem?

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű