Miskolc. BESZÁNTJÁK A MIKOM-OT?

képernyőkép 2026 04 27 194736
❓MI LESZ A MISKOLCI VÁROSI MÉDIA SORSA – TÉNYLEG BESZÁNTJÁK A MIKOM-OT?
📢A napokban 41 éves miskolci televízió, majd a 23 éves MIKOM minden kurzusban – nem tagadom, az előzőben is – sok jogos kritikát kapott amiatt, hogy túlságosan egyoldalú tájékoztatást nyújt. 2024. októberétől azonban végképp eluralkodott a propaganda, az utolsó hónapokban gyakorlatilag a Fidesz, különösen Hollósy András közpénzből fizetett pártlapjává vált.
🤷‍♂️(Saját példát is tudok mondani, ellenzéki képviselőként egyetlen alkalommal sem kerestek meg az elmúlt másfél évben, de nyilván ez nem számomra jelent problémát.)
📉Az izzadságszagú győzelmi jelentések, kínos pártpolitikai esszék és a zavaróan egyoldalú tájékoztatás megtették a hatásukat – mára a miskolci tévét kb. senki nem nézi, a minap.hu elérése és a kéthetilap MiNap olvasottsága szinte értékelhetetlen. Pedig százmilliókat költ erre Miskolc.
☝️Ám erről nem a munkatársak tehetnek. Tudom, sok-sok tehetséges újságíró és szakember dolgozik a cégnél. De nem engedik őket rendesen dolgozni. Akik a „politikai megrendelést” adják, akik a feladatokat szabják – elsődlegesen ők a hibásak.
🔇Most mégis a fideszes döntéshozók azok, akik a hírek szerint be akarják szántani a MIKOM-ot. A megengedőbb hírek szerint „csak” radikális leépítést terveznek…
📰Pedig egy nagyvárosnak szüksége van kiegyensúlyozott, közszolgálati helyi médiára!
✅Ezért javaslom, ahelyett, hogy leépítenék a céget, nézzenek magukba és vállalják a felelősséget! A MIKOM-ot pedig konszolidálják gazdaságilag és szakmailag is. Több közszolgálat, kevesebb pártmunka, igazodás a friss tartalomfogyasztási trendekhez – egy alapos újragombolással még élet lehelhető ebbe a cégbe.
‼️Tisztelt Polgármester Úr, kérem tájékoztassa a miskolciakat és a munkavállalókat a MIKOM Nkft-t érintő terveikről és cáfolja meg ezeket a híreszteléseket! Ez nem csupán városvezetőként kötelessége, volt médiaszakemberként is becsületbeli ügye.
🤔Szerinted is szükség van kiegyensúlyozott helyi médiára vagy inkább bezárnád a MIKOM-ot?

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű