Varga Judit módosítana a válás szabályain. Mégsem válik az igazságügyi miniszter?

Varga Judit benyújtott egy salátatörvényt, ami átírná a Polgári törvénykönyvet, hogy a jövőben már az egyik szülő kérésére is elrendelhessék a gyerek közös felügyeletét a válásnál, írja a 24.hu. Az igazságügyi miniszter szerint a módosítás a gyerekek érdekeit szolgálja.

 Varga Judit  Fotó: botost/444.hu

A módosítás szerint a szülői felügyeletet a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában – közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt. Ha pedig a különélő szülők nem állapodnak meg, bíró döntené el, hogy a felügyeletet melyik szülő gyakorolja, a bíróság pedig az egyik szülő kérelmére is dönthet a szülői felügyelet közös gyakorlásáról, ha az a kiskorú gyerek érdekében áll.

Az InfoRádiónak nyilatkozó igazságügyi miniszter szerint „ez módot ad arra, hogy a bíró már az egyik szülő kezdeményezésére is elrendelje az úgynevezett váltott elhelyezést, amikor a gyermek két hétig az anyával, majd két hétig az apával lesz a válás után. Erre eddig csak egyezség esetén volt lehetőség, ám az élet túlhaladta ezt”.

Varga arról is beszélt, szerinte fontos, hogy bizonyos életkor felett a gyerekek véleményét is kikérjék a bírók, ahogy azt is fontos, hogy a válóperek ne húzódjanak el, utóbbit pedig már jogszabályok is segítik.

Mégsem válik az igazságügyi miniszter?

Hosszú idő után újra közös képeket posztolt hazánk igazságügyi minisztere, Varga Judit és férje, Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezetője. Még februárban röppent fel a hír, hogy 13 évnyi házasság és három gyerek után külön utakon folytatják.

A bejegyzések alapján azonban úgy tűnik, sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. Szerda este a városligeti szurkolózónában együtt szorítottak a magyar válogatott sikeréért.

Blikk kereste a politikust, ám ő arra kérte a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben magánéletét.