Segítsük közösen. Csiszár István 1978-ban született Miskolcon. Elmondása szerint szegény munkás szülők gyermeke

Segítsük közösen a miskolci énekest

Már korábban is feltűnt tehetségkutatókban, ám vélhetően túlzott szerénysége miatt mindig egy idő után kirostálták, mert a mostani sztárvilágba nem fér bele. Most újra itt a lehetőség.

Csiszár István 1978-ban született Miskolcon. Elmondása szerint szegény munkás szülők gyermeke. A Miskolci Nemzeti Színház stúdiósa volt, majd Toldy Mária stúdiójában tanult. – Munka tekintetében nem találtam meg itthon a számításaimat, úgy gondoltam, külföldön próbálok szerencsét. Ebben Kamarás Máté segített nekem az ismeretségével. Ha ő nincs, teljesen más utat vesz az életem, tehát neki köszönhetem azt, hogy most énekes-színésznek mondhatom magamat – emlékezett vissza a Sztárban sztár leszek legújabb felfedezettje.

Németországban kezdte tehát a pályáját Mamma mia turnéval 2002-ben. – Németül ment a próza, angolul a dalok, pedig akkoriban még semmilyen más nyelven nem tudtam, csak magyarul. Kétszer hét hónap alatt megcsináltunk vagy négyszáz előadást, volt, hogy egy héten kilencet. Ott ismerkedtem meg azzal, aki segített feljutnom egy hamburgi hajóra, ahol kétszer három évet húztam le. Az etapok között Berlinben pihentem ki a mozgó jármű csodáját, pár évig főleg egy osztrák cégnek dolgoztam gála turnéban. A Szépség és a Szörnyeteggel jártam végig Németországot, Ausztriát, Olaszországot és Svájcot. Valamint voltam Che Guevara az Evitában.

Végül 2015-ben települt haza, véglegesen a szárazföldet választva. – Visszatekintve úgy érzem, eddig éltem ki magamat sanyarú gyerekkorom után. Végre meg tudtam venni, amit szerettem volna, nem nagy dolgokat, csak megengedhettem magamnak, hogy például egy kávéra beüljek valahova az ebéd után. Ekkor merült fel bennem, hogy kéne kezdeni valamit az életemmel, meg kéne állapodnom. Visszamentem dolgozni a berlini turnéprodukcióhoz (otthona ekkor már Magyarországon volt), ahol megismerkedtem későbbi feleségemmel, akivel van egy nyolc hónapos gyermekünk – mesélte.

Külföld tehát végig megmaradt a színésznek, viszont párhuzamosan itthon is fellépett már. A Győri Nemzeti Színházban énekel. Az István, a királyban Torda és Koppány szerepét kapta.

Mindezért nem láthattuk és élvezhettük eddig Csiszár Istvánt a televízióban, annak ellenére, hogy az első X Faktorba jelentkezett. – Túljutottam öt rostán, de valószínűleg nem olyan típusú fellépőket kerestek, mint én vagyok, ezért kiestem még az élő show előtt. A Sztárban sztár leszek azonban egy teljesen másfajta műsor, szeretem a felépítését és a feladatokat. Az előadók utánzását nagyon élvezem, és szeretnék minél több sztárnak a bőrébe bújni – lelkesedett az énekes, aki elárulta, korábban nem érzett késztetést arra, hogy jelentkezzen ebbe a műsorba, pedig már akkor is nézegette, milyen jó lenne így kipróbálnia magát.

Október 3-án indult az élő műsor, most vasárnap lesz a harmadik, az előző kettőben maximális pontot kapott. – Mindezt egy elő- és egy középdöntő előzte meg. Majka csapatában vagyok. Először Ákos bőrébe bújtam, majd Falcóvá változtam, október elején Shaggy voltam, legutóbb pedig az olasz Måneskin együttes dalát kellett elénekelnem. Most vasárnap pedig Cher képében kell keresniük a tévénézőknek. Amikor csak tehetem, nézem a koncertfelvételeit, videoklipjeit, a fülemben állandóan ő szól, hogy a hangja beépüljön a torkomba, amennyire csak lehet. Színészként állok a feladathoz, szeretném megidézni a karaktert is, ezért interjúit is felkutattam a neten, hogy magát az előadót is megértsem – mondta a versenyző, aki elárulta, van hasonlóság közöttük. – Én is tudok díva lenni, főleg, mikor éhes vagyok – nevetett.

Szavazzunk vasárnap a Sztárban sztár leszek miskolci énekesére, Csiszár Istvánra! (Minap.hu)