Miskolcon is nagy elismertségnek örvendett. Legyőzte a gyilkos kór a TEK fiatal törzsőrmesterét

Hosszan tartó súlyos betegség után 29 évesen elhunyt ifjabb Gönczi János, a magyar küzdősport-társadalom elismert alakja, a TEK törzsőrmestere – emlékezett meg róla az egykori kiváló debreceni cselgáncsos, Balogh Zoltán.

Ifjabb Gönczi János apja nyomdokaiba lépve több küzdősportstílusban is megmutatta képességeit, kempo, kick-box, kungfu, K-1 bajnoki címek, Világkupa-sikerek kísérték pályafutását. Később a birkózás, a grappling és a brazil jiu-jitsu fogásait is megtanulta, súlycsoportja legjobbjai közé tartozott a magyar MMA-mezőnyben, több emlékezetes mérkőzés fűződik a nevéhez. Szűkebb pátriájában, Szabolcsban igazi közönségkedvenc volt, látványos, megalkuvást nem ismerő stílusát díjazta a publikum.

A koronavírus ifjabb Gönczi Jánost sem kímélte, novemberben súlyos tünetekkel szállították kórházba, ahol kiderült, sokkal nagyobb a baj: szervezetét egy rendkívül agresszív, gyors lefolyású betegség támadta meg, közölték, néhány hónapja van hátra. A fighter azonban nem fogadta el a vesztes szerepét, családja támogatását végig maga mögött tudva felvette a küzdelmet a gyilkos kór ellen. Közel egy évig harcolt, tűrte az óriási fájdalmat, többször került padlóra, augusztusban egy hétig kómában volt, de október elején úgy tűnt, legyőzi a betegséget, már csak három hét volt hátra a kórházi kezelésből. Ekkor azonban tragikus fordulat következett be: egy bakteriális fertőzés három nap alatt zúzta porrá a reményt, tört ketté egy fiatal életet. Szülei elmondása szerint ifjabb Gönczi János hívő emberként, békével a lelkében hagyta itt az árnyékvilágot