JÖVŐ NYÁRON ÁLLHAT FORGALOMBA AZ ELSŐ TÍZ ELEKTROMOS BUSZ MISKOLCON

 

Aláírta a napokban a Miskolc új elektromos buszainak beszerzésével, és a hozzájuk kapcsolódó töltő infrastruktúra beszerzésével kapcsolatos szerződést Demeter Péter, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) vezérigazgatója és Krenner László, a járműveket is szállító BYD Kft. kelet-közép-európai értékesítési vezetője.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az MVK elektromos autóbusz beszerzésére és az összes autóbusz egyidejű töltésére is alkalmas töltő infrastruktúra kiépítésére nyújtott be pályázatot a Zöld Busz Programban. Azt, hogy a pályázaton sikeresen szerepeltek augusztusban jelentette be Veres Pál polgármester és a közlekedési cég első embere. Ennek eredményeként tíz darab BYD K9UD LF típusú, városi, háromajtós, alacsony belépésű, szóló autóbusszal gazdagodik Miskolc autóbusz-flottája.

Minden igénynek megfelel

A busz töltésére szolgáló berendezést az MVK telephelyén telepítik. Krenner László elmondta, a töltőinfrastruktúra képes lesz valamennyi autóbusz egyidejű töltése esetén is legfeljebb 5 óra alatt 100 százalékos töltöttségig tölteni az egyes járműveket.

– A K9UD LF elektromos városi autóbusz olyan különleges utazási élményt biztosít, amely környezetkímélő, kényelmes, biztonságos, intelligens és izgalmas. A járműben 35 ülés található, 1 kerekesszékeseknek fenntartott hely, teljes befogadóképessége 82 fő. Az autóbuszok klímával, egységes külső és belső vizuális, valamint belső hangos utastájékoztató berendezéssel, oldalanként 2-2 nyitható ablakkal, ajtónként 1-1 kamerás utasszámláló berendezéssel, tolatókamerával, biztonsági kamerarendszerrel, továbbá wifivel lesznek felszerelve. Valamennyi ülésnél USB port található, melyek az oldalfali burkolaton, illetve a kapaszkodókon találhatók, a padlóburkolat pedig tűz- és vízálló, valamint csúszásmentes bevonattal van ellátva – sorolta az értékesítési vezető.

Tapasztalatokat szerezhetnek

Demeter Péter elmondta, a megállapodás értelmében az MVK 2.1 milliárd forintért vásárolja meg az új járműveket és hozzájuk kapcsolódó töltő infrastruktúrát. Az állami támogatás összege 1.5 milliárd forint, a város a fennmaradó részt önerőként fizeti.

– A tisztán elektromos meghajtású járművek, várhatóan jövő nyártól látják el helyi közösségi közlekedési feladatokat Miskolcon – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki hozzátette: a beszerzésnek köszönhetően a közlekedési cég széleskörű tapasztalatokat szerezhet az elektromos járművek műszaki jellemzőiről és üzemeltetéséről, amelyeket a jövőben is hasznosítani tud majd.

Kiemelte, az utazási szolgáltatások színvonalának emelése mellett, a társaság kiemelt célja járművei károsanyag-kibocsátásának csökkentése is.

Az MVK vezetője a minap.hu-nak korábban elmondta, a cég dekarbonizációs terve értelmében a 2030-as évek elejéig a cég az összes dízelüzemű autóbuszát lecserélné, ezért a cég a jövőben is indulni kíván a hasonló, elektromos buszok beszerzésére kiírt pályázatokon.

minap.hu

20 Responses

    1. A valóság az, hogy Nagyon profi busz! A világ legjobb repterein is ilyenek vannak.
      Made in Hungary. A legnagyobb baj, hogy a gyár nem Miskolcra települt, hanem Komáromba. 🙁

      2
      5
      1. Ja. Mint a kinglong. Járj utána a volánbusznál agitprop elvtárs, hogy mire mentek vele. Utána vetíts.

        4
        1
        1. A KingLong valóban gagyi ( és a Gyurcsány-Bajnai korszakban kerültek a volánhoz…). És azok nincsenek is reptereken. A BYD viszont profi buszgyártó.

          1
          2
          1. Tényleg? Akkor egy kis ízelítő ebből a „profi” buszból Pécsen!
            https://www.youtube.com/watch?v=ZJ2-Tcqc3rY
            Óccó de sz@r.

          2. Akkor nézzünk igazi, profi elektromos buszokat is!
            https://www.youtube.com/watch?v=s4uRWJJRD00
            https://www.youtube.com/watch?v=V0OIPpcM47Y

          3. Nem vitatom, hogy ud lemnni az a pénz, amiért nekem is etszene és jónak találnám. De ettől még szar marad.

      2. Hogyne lenne valóság. Párhuzamos valóság. Az a párhuzamos valóság, amiben kétsofőrrel több is van, meg úgy csökkentek a járatszámok, hogy valójában növekedtek. Látja, érzi mindenki. A párhuzamos valóságban. Ahol minden jobb.

      3. Tudjuk. Az MAN, a Mercedes az szar. A kínai király. Már csak azt nem tudjuk, hogy a városszara nyelve a csúti seggébe ragadt, vagy a kakastaréjéba.

        6
        1
  1. „Valamennyi ülésnél USB port található…”
    Mert a vevő igényelt egy funkciót…
    Korszerűtlen, az utas igényeket semmibe vevő jármű.
    A kipökött makuka hajat röptében elkapó és beszippantó Al vezérelt robotkarok kellenének – vagy emberként viselkedő utasok.
    Megvalósíthatóság szerint az első könnyebb.

    4
    2
  2. Akkor kell megint egy új igazgató is az elekrtomos busz üzem élére. Kell egy új osztályvezető az elektromos tőltő osztályra, Bár amilyen ritkán járnak a buszok elég lenne őket konnektorból is tölteni.

  3. Csak nem erről a sz@r, igénytelen talicskáról van szó?
    https://www.youtube.com/watch?v=s08BnQ5BT6c
    Gratulálok!

    1. Azok a komforos ülések! Csak valami ujgur kísérleti telepen fejlesztették? De legalább az usb-t bevezetheted a seggedbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű