Skip to content

Románia összeomlott: 1900 koronavírusos beteg számára nincs kórházi ágy

Romániában jelenleg több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter.

Összeomlás Romániában: 1900 koronavírusos beteg számára nincs kórházi ágyFotó: MTI/Kiss Gábor

Ahogyan mi is írtunk róla, a koronavírus-helyzet egyre kétségbeejtőbb Romániában: olyannyira, hogy már a WHO is beszállt az ország megsegítésébe.

Most a belügyminiszter is beszámolt a jelenlegi állapotról. Elmondása szerint a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek – tudta meg az MTI.

A miniszter megismételte: a mintegy 19,5 milliós Romániában naponta átlagosan 15 ezer ember fertőződik meg koronavírussal és átlagosan háromszázan halnak meg a kór következtében.

Az Egészségügyi Minisztérium hétfői közlése szerint Magyarország felajánlása nyomán eddig harminc beteget szállítottak át a szegedi és a debreceni egyetemi klinikára. Közülük egy Debrecenbe szállított 63 éves bukaresti nő és egy Szegedre szállított 64 éves temesvári nő életét a magyarországi orvosoknak sem sikerült megmenteniük.

A Magyarországra szállított betegekre Lucian Boda is kitért, ő 26 átszállított betegről tett említést. Elmondta: közülük 17-en kritikus állapotban voltak, amikor átvitték őket a határon.

A miniszter a román állam szigorú fellépését helyezte kilátásba azok ellen, akik hamis oltási vagy tesztelési igazolásokat állítanak ki vagy vásárolnak. Kijelentette: a hatóságok eddig 362 bűnügyben nyomoznak és 850 személyt vizsgálnak hamis egészségügyi iratok miatt.

Azt üzenem mindazoknak, akik hamis dokumentumok beszerzését segítik elő vagy akik használják ezeket a hamis iratokat, hogy mindannyian börtönbe kerülnek

– jelentette ki a miniszter. Meggyőződését fejezte ki, hogy csökkenni fog a hamis oltási és tesztelési bizonylatok iránti igény, amikor a bíróságok kimondják az első ítéleteket az ilyen ügyekben.

Az elmúlt 24 órában – mint a hétfői napokon általában – az átlagosnál kevesebb (10 141) új koronavírusos fertőzést és a kórnak tulajdonított halálesetet (261) diagnosztizáltak. A kórházakra nehezedő nyomás azonban tovább nőtt. A hétfői már a 11. egymást követő nap, amikor megdől a kórházban és az intenzív terápián ápolt Covid-betegek rekordja. A romániai kórházakban jelenleg 19 745 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1764-et intenzív terápiás osztályon.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Kiss Gábor



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük