A Magyar Nemzet szerzője szerint aki szavazott az előválasztáson, az személyes kudarcaira és sértettségére keresett gyógyírt

Elkezdte feldolgozni az ellenzéki előválasztást a Fidesz pártlapja: a Magyar Nemzetben hétfő reggel Gajdics Ottó írt cikket „Orbán Viktor, gyere ki!” címmel.

„Összeszámolni is alig tudták, annyi szavazat érkezett a semmire” – kezdi írását Gajdics, aki szerint egy kívülálló annyit láthatott az elmúlt hetek eseményeiből, hogy „a vártnál többen hagyták magukat megbolondítani, és túl sokan hitették el magukkal, hogy akár Dobrev Klára, akár Márki-Zay Péter gyógyírt hozhat személyes kudarcaikra, enyhítheti sértettségüket, elfojthatja löttyös indulataikat. De szerencsére jóval többen tették föl maguknak az egyetlen kézenfekvő kérdést: nem mindegy?”

 Gajdics Ottó, a Szabad Föld hetilap főszerkesztője, az első alkalommal odaítélt, a Médianézõ Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díj birtokosa a díjátadó ünnepségen a Nézőpont Intézetben 2019. március 14-én  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Gajdics ezután egy hosszabb szakaszt szentel annak, hogy az előválasztás megmutatta, az ellenzéki pártokat nem lehet komolyan venni, hiszen vitatkoztak egymással (!), majd rátér az egyik legfontosabb állítására:

„hogy ennek az egésznek az égegyadta világon semmi jelentősége nincsen. Nem közvetlenül választjuk a miniszterelnököt, hanem a parlamentbe legtöbb képviselőt bejuttatott párt nevezi és szavazza őt meg. A dolgok jelenlegi állása szerint az ellenzék oldalán a Jobbikkal lepaktált DK az egyetlen esélyes erre. Tudják ezt azok, akik most Márki-Zayra szavaztak? Arra az emberre, aki mögött se párt, se frakció, semmi nem áll majd az igazi választás pillanatában?”

Nem meglepő módon Gajdics a Gyurcsány-szálat sejti a háttérben, és Márki-Zay jobboldaliságát sem tudja elhinni. „Undorító varangyként potyognak ezek szájából a legszentebb szavak. Hazafiságnak nevezik, amikor elárulják, hátba szúrják egymást, az a jogállam, ha kukába dobják az alkotmányt, az a demokrácia, ha a becsapott emberek felhatalmazásával káoszt teremtenek, amiben nagyobb merítőhálóval lehet halászni. Dermesztő, hogy ennek a vircsaftnak mennyi követője van Magyarországon.”

Gajdics szerint egyszerre lesz nevetséges a bejelentés, hogy Orbán Viktor kihívója Márki-Zay Péter, de közben „a Gyurcsány mögött álló erőket, a külföldi hálózatok bomlasztó tevékenységét, és a kormánybuktatásra szánt dollármilliók hatását” nem szabad lebecsülni.https://444.hu/2021/10/18/a-magyar-nemzet-szerzoje-szerint-aki-szavazott-az-elovalasztason-az-szemelyes-kudarcaira-es-sertettsegere-keresett-gyogyirt

„Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való” – fejezi be Gajdics.