Skip to content

Zalatnay és Kovács Kati is befeküdt a fidesznek

Zalatnay és Kovács Kati is befeküdt a fidesznek

Az énekesnő Érden fotózkodott helyi kormánypárti emberekkel.

Országgyűlési képviselőkkel fotózkodott Zalatnay Sarolta az érdi Stop Shopnál a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű Fidesz-rendezvényen – vette észre a Blikk. Mosolygós szelfit is készített Dömötör Csaba fideszes és Aradszky András KDNP-s országgyűlési képviselőkkel.

Utóbbi a Facebook-oldalára ki is rakta a közös fotót azzal a szöveggel, hogy „Köszönjük Zalatnay Sarolta támogatását a ‘STOP, Gyurcsány! STOP, Karácsony!’-petíciónkhoz!” A rendezvényen szóban is megköszönte Zalatnay kiállását „a biztonságos, normális jövő mellett”.

Az énekesnő erre csak annyit válaszolt, hogy mindig szívesen demonstrál a jövő generációja érdekében, hiszen neki is van egy lánya, s nem mindegy, hogy mi vár az elkövetkezendő esztendőkben.

Zalatnay három éve még azt mondta, utálja a politikát.

Egyébként nem Zalatnay az egyetlen énekes, aki aláírta a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony-petíciót, Kovács Kati Budakeszin tette meg:



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



44 Comments

  1. Névtelen
    2021.09.14. 16:00

    Jó tudni

    3
    1
    • Névtelen
      2021.09.14. 22:40

      Készül a lista. A Fekete.

  2. Névtelen
    2021.09.14. 16:17

    és akkor? ez neked fáj?

    1
    5
    • Névtelen
      2021.09.14. 17:46

      Undorodom az olyan emberektől akik pénzért eladják magukat! Ez rád is vonatkozik kukibuksi!

      2
      1
      • Névtelen
        2021.09.14. 19:57

        Tudjuk! Böszme már régen megmondta. Már 1996-ban.

        „Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak. (…) Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azoknak, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból előbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így” – fejtegette 1996-ban a KÁPÉ című gazdasági hetilapnak.

        1
        2
      • Névtelen
        2021.09.14. 20:44

        Hja. Ők nem is szeretik a pénzt.

        „Erre jött Alföldi Róbert és Friderikusz Sándor, aki az afganisztáni helyzet kapcsán fejtette ki véleményét.

        Friderikusz szerint a magyar emberek jelentős része át lett állítva idegengyűlölővé.

        Alföldi a humánumot hiányolja.

        “Itt nem csupa szar ember él, ebben az országban” – állapította meg a rendező.

        Állítása szerint pontosan tudja, hogy egy egész országot nem lehet befogadni, de szégyennel tölti el, hogy

        „nekünk az a legfontosabb, hogy azt mondjuk, hogy ők ne, és oldják meg. Egy olyan ország, amelyet a világ mentett meg ’56-ban”.

        Forrás: 888.hu”

        1
        2
        • Névtelen
          2021.09.15. 05:58

          És?Mi a kérdés?Értelmezzem neked a szöveget vagy a mi a probléma?

          • Névtelen
            2021.09.15. 09:15

            Ez olyan borzasztó! Zalatnay és Kovács Kati aláírt egy petíciót.
            Nem fogadja el az „igazságbeszéd”-et. Ez tragédia! Hogyan mernek majd így Klára néni szemébe nézni?

        • Névtelen
          2021.09.15. 09:11

          Értelmezd! Én félek a diktatúrában

          „Szóval: a főhős, Argan, a képzelt beteg fekszik az ágyban, párnák közt, majd bejön a cseléd, és megfeddi a hipochonder urat. Ezután megjelenik Argan lánya, akitől megtudja, hogy máshoz akar férjhez menni, mint akit kiszemeltek neki. Mi történik ilyenkor minden rendes családban? Pontosan, eltalálták: Argan úr elkezdi kergetni a lányát a szobában, és futás közben ömlik a fekália a hálóinge alól, szó szerint telerondítja az egész színpadot.Ezután bejön a felesége, lehúzza Argan úr gatyáját, hogy tisztába tegye, bepúderezi, majd pelenkába rakja. Persze minden látszik, aminek látszania kell, elvégre bábszínházban vagyunk vagy mi? Az ifjú közönség azt is figyelemmel kísérheti, amint főhősünk majdnem beöntést kap egy óriási pénisz kinézetű tárggyal, végül ez elmarad. Közben megérkezik az ifjú kérő, aki maszturbálni kezd a hegedűtokkal, amikor meglátja titkos menyasszonyát. A másik kérőnek, az orvosnövendéknek pedig kinyitják a sliccét és kirakják belőle a nemi szervét. Később ugyanez a szereplő jelenik meg a színpadon egy óriási rózsaszín műfallosszal a lába között.

          Az elhangzó trágár szavakat idézni sem tudjuk, csak a diákok rémült tekintetén láttuk, hogy nem egészen erre számítottak.

          Szerencsére a négy-öt tanárnő, aki elvitte az osztályát erre a darabra, jól érezte magát, végigvihogták az előadást.

          Hogy miért került be ez a darab a bábszínházba, örök rejtély, hiszen az biztos, hogy több volt benne a műfallosz, mint a báb.

          De vajon ki volt a darab rendezője?

          Hát persze, hogy Alföldi! Nem furcsa?

          A hitleri–sztálini típusú hazai jobboldali diktatúra már nyolc éve üldözi a szabad szellem legbátrabb harcosát, aki mesteri ügyességgel megtéveszti a pribékeket és kiszökik a börtönből sok-sok színházi darabot rendezni, főszerepbe hozva a műpéniszeket.”

  3. Névtelen
    2021.09.14. 17:10

    A kiöregedett „sztároknak” marad a s.ggnyalás a megélhetésért, mert a kutya sem kíváncsi rájuk. Erre mondják, hogy van az a pénz… Egyébként Zalatnayn nem csodálkozom, de Kovács Katit értelmesebbnek hittem.

    6
    2
    • Névtelen
      2021.09.14. 17:46

      Bezzeg bródy,koncz az nem gond ugye!?

      3
      5
      • Névtelen
        2021.09.14. 20:08

        ők mit írtak alá?

        2
        4
        • Névtelen
          2021.09.14. 20:54

          Ők hogy viselkednek? Ki nézel hülyének?

          2
          2
          • Névtelen
            2021.09.15. 05:51

            Hogy viselkednek?mesélj?

          • Névtelen
            2021.09.15. 09:06

            Mesélj, Te!
            „Bródy János, aki 2011-ig az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda elnöke volt kiegészítette még a dolgot és a zenészek védelmére kelt.

            Az igaz, hogy az ORI és az Interkoncert nem jelentett munkaviszonyt, de az alkalomszerű alkalmazások után levontak tőlük valamit. Ennek az volt a hátterében, hogy az előző rendszerben volt az úgynevezett ‘kmk’, azaz a közveszélyes munkakerülés, amit az ORI és az Interkoncert igazolásaival ki lehetett védeni. Ahogy közeledtünk a rendszerváltás felé, egyre bizonytalanabbá vált a zenészek helyzete. Akik ebbe beleestek, azok ma bizony súlyos anyagi gondokkal kénytelenek szembesülni, vagy egyszerűen csak fel vannak háborodva

            – kezdte a 70 éves zenész a napilapnak, majd saját nyugdíjáról is beszélt.

            Tartozom egy vallomással. Én nem tartozom a 40-ezresek körébe, mert az Illés Klub vezetőjeként státuszban voltam a Fővárosi Művelődési Háznál, és ezek szolgálati évnek számítottak a nyugellátásom kiszámításánál.”

      • Névtelen
        2021.09.14. 20:38

        ők haladó független objektívek 😁😂🤣😂

        2
        3
      • Névtelen
        2021.09.15. 04:15

        Csak neked gond, kisfiam! Nem tudsz kibékülni azzal, hogy százszor értelmesebbek nálad. Te pedig egy ócska fideszes nulla vagy, akit arra alkalmaznak, hogy propaganda szöveget másolgasson ide.

      • Névtelen
        2021.09.15. 12:34

        „Bezzeg bródy,koncz az nem gond ugye!?”
        1. Egy lapra ne tedd Bródy Jánost és Koncz Zsuzsát, zalatnayval. Ne kelljen elmondani miért.
        2. Aki végigment Anglián és fél Európán, ésszel rakhatott volna félre idős korára megtakarítást.

    • Névtelen
      2021.09.14. 19:54

      Mi is Bródyt

      „…Hát Bródy biztosan nem. Ő beszéde szerint nem közösködik a „rossz példák alanyaival”. Igaz, ekkora már kivívta magának a különböző előjogokat a Bródy-féle elit beat-társaság.

      Barátai, Koncz Zsuzsa és Zorán például beléptek az Országos Béketanácsba, Bródy pedig tagja lett a Zeneművészek Szövetsége elnökségének. Ő persze értelmesebb volt annál, hogy a nyolcvanas évek elején a Béketanácsban játssza a díszgalambot, de azért feltétlenül el kellett határolnia magát, magukat az igazi lázadóktól.
      A renitensektől, fekete bárányoktól, akiket ezúttal az alternatív zenekarokban talált meg a diktatúra. Bródy esetében ez az elhatárolódás azért is szomorú, mert valamikor (ellentétben említett társaival) a maga okos, lírai módján valóban lázadt a szövegeivel.

      És a tatai szónoklat időzítése sem mindegy: ne feledjük, ez volt az a boldog nyolcvanas évek, amikor a CPG-re letöltendőt mértek, a bandákat bomlasztották, a nekik nem tetsző punkokat pedig pszichiátriai kezelésre szállították. Igaz, az alternatív zenekarok ritkábban váltották ki a hatalom szélsőségesebb reakcióit.
      Tény, hogy a szakértők szerint ekkor, ennek a tatai Rocktanácsnak is köszönhetően szakadt ketté hivatalosan is a popszakma Magyarországon. Ez egy 2016-os kiállításon úgy jelent meg, hogy az „egymással szemben lévő falon láthatók a hivatalosan is elismert (tűrt, támogatott) zenészek hanglemezborítói és a tiltott formációk egyetemi klubokban megrendezett koncertjeit hirdető plakátok”.

      Nem túlzás kijelenteni, hogy Bródy kiemelt árokásó lett ebben a pillanatban.

      Emeljük ki a rendszereket és korszakokat összemosó emberek kedvéért: tette ezt a diktatúrában. Nem egy ilyen-olyan demokráciában, hanem egy az ellenségeivel kőkeményen leszámoló elnyomó rendszerben. A rezsim kiemelt, politikailag is elismert zenészeként. Bródy ezzel a hivatalos felszólalásával gyakorlatilag elárulta üldözött zenésztársait. Azokat az alternatív művészeket, akik amúgy is védtelenebbek voltak. Az pedig nagyon is jellemző ennek a popelitnek az akkori és rendszerváltozáson átívelő hatalmára, hogy nyilvánosan senki sem kérte számon ezért azóta sem.”

      1
      4
    • Névtelen
      2021.09.14. 20:02

      Bródy volt nagy szerelme? Utálja Böszmét? Még ilyet! 😁😂😀

      1
      4
  4. Névtelen
    2021.09.14. 17:44

    https://nyugatifeny.hu/2021/09/14/kiderult-tizmillio-forintert-irta-ala-zalatnay-sarolta-a-stop-gyurcsany-peticiot

    4
    1
    • Névtelen
      2021.09.14. 19:58

      Húúúúúúú! Ezt írja a Dobrev Klára párt lapja? 😁😂🤣😋😊

      2
      4
      • Névtelen
        2021.09.15. 04:08

        Ezek tények, kukibuksi! Sz@r ügy, amikor szembesülsz az igazsággal. Nálatok az nem divat.

      • Névtelen
        2021.09.15. 06:31

        Kis lükém! Ha mégis megkapta a 10 millát, kinyalod a seggem? Vállalod? A Nemzeti Kulturális Alap honlapján láthatod, ha a pián kívül a valóság is érdekel, te berekedt agyú senki, nézd csak: https://nka.hu/449-2107/

  5. Névtelen
    2021.09.14. 17:55

    Egyik sem az intelligenciája miatt lett ismert.
    A stopos kampányba beállás meg jelzi a viszonyukat a demokráciához.

    5
    1
    • Névtelen
      2021.09.14. 20:18

      olyan ismerős ez a szadeszes önteltség

      2
      3
      • Névtelen
        2021.09.15. 04:09

        Olyan ismerős ez a fideszes butaság!

        • Névtelen
          2021.09.15. 09:00

          Tudjuk!
          „Dobrev Klára teljesen ki van akadva, hogy Magyarország képes magát a piacról finanszírozni.

          Micsoda skandallum, hogy nem szolgáltatjuk ki magunkat az IMF-nek vagy más külföldi hitelezőknek milliárdos adósságokkal.

          Megértem, hiszen ő és a férje ehhez van hozzászokva.

          A mai sajtótájékoztatóján egyébként elismerte, hogy a jelenlegi gazdasági válságkezelés sikeres.

          »Ma, a járvány után olyan gazdasági helyzetben vagyunk, amikor semmi nem indokolja az eladósodást. Semmi nem indokolja.«

          És azért vagyunk olyan helyzetben, mert szerencsére annyira távol vagytok a kormányzástól, amennyire csak lehetséges.

          Bízom benne, hogy ez így is marad.”

        • Névtelen
          2021.09.15. 09:23

          Na, hallod! Diktatúra van. Karácsony is a diktatúrában győzött, miközben az SZDSZ ott oxidálódik a Történelem Szemétdombján.

    • Névtelen
      2021.09.14. 20:53

      Ja, ja

      „A Neoton Família egykori tagja Csepelen lesz az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon – tudta meg a Blikk.

      A kampányban jelöltként ő az egyik jelöltállítási koordinátor is, aki azon dolgozik, hogy megfelelő embereket indíthasson az ISZOMM mind a 106 választókerületben. Pál Éva hosszú évekkel ezelőtt az MSZP kampányát segítette, később pedig az SZDSZ jelöltje is volt.

      A mostani politikai szerepvállalását azzal indokolja, hogy teljesen kiborítja a szegénység, amit maga körül lát. A nyomort saját bőrén is megtapasztalta, hiszen az egykoron ünnepelt énekesnő elvesztette a házát a devizahitele miatt. A nyugdíja mindössze pár tízezer forint, korábban piacon és trafikban volt kénytelen dolgozni. Jelenleg van tető a feje felett, amit óriási áldásnak tart.

      „Sokan mondták nekem, hogy »te csak énekelj, ne vállalj politikai szerepet«. Amerikában a művészek simán ki mernek állni amellett, amiben hisznek, csak nálunk nincs ennek akkora divatja. Lehet, hogy sokakban ellenérzést fog kiváltani ez, de én attól még művész maradok” – magyarázta Pál Éva.”

      1
      1
  6. repülő
    2021.09.14. 19:01

    Kovács Katin én is csodákozom. Kár érte.

    3
    1
  7. "hogy micsoda, már megbeszéltük itt már csak az áron vitatkozunk"
    2021.09.14. 19:07

    „10 millió forintos támogatást kapott Zalatnay Sarolta Kásler Miklóstól”

    4
    1
    • Névtelen
      2021.09.15. 04:25

      Ugyanígy marad fenn a sz@r tetején Pataki, Attila, Nagy Feró, Kovács Ákos, Tóth Gabi stb.
      A NER kegyeltjei.

  8. Névtelen
    2021.09.14. 19:07

    Így prostituálja a kultúrát a NER!

    4
    1
    • Névtelen
      2021.09.14. 20:16

      Hát még az antiNER

      Hogy is volt Alföldi Robika kinevezése?

      Mit ígért Lendvai Ildikó Friderikusz Sándornak?

      stb, stb

      „- kiáltja Bangó Margit, és folytatja – Éljen Gyurcsány Ferenc, a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke!”

      3
      5
    • Névtelen
      2021.09.14. 20:21

      Konc Zsuzsa átveszi a Francia Becsületrendet
      https://www.youtube.com/watch?v=9vgc–M1dFM

      2
      1
  9. névtelen
    2021.09.15. 03:38

    Zalatnai ettől a 10 millától sokkal kevesebbért is mindenre hajlandó lenne.
    Van példa előtte, Nagy Feró, aki a Kossuth díjjért fideszes nyaló lett!

    • Névtelen
      2021.09.15. 16:37

      Az biztos, hogy mindenre hajlandó volt és lenne is, csak már bottal sem piszkálná meg senki.

  10. Névtelen
    2021.09.15. 06:14

    Írja már le a legokosabb Fidesz-huszár, hogy ezt a petíciót kinek gyűjtik? Kinek kell megállítani Gyurcsányt és Karácsonyt? Az oroszoknak?

    • Névtelen
      2021.09.15. 09:18

      Közvéleménykutatás.

    • Névtelen
      2021.09.15. 09:20

      a józan parasztész-nek

      1
      1
  11. Névtelen
    2021.09.15. 16:20

    Kasler most bemutatta, hogy együtt emelték a vasfüggönyt Táncdalfeisztivállal az elmeosztályokkal, valamennyi szerep végrehajtásának tervével – négyszer -, így az utolsó magyart alakító Zalatnay Saroltával együtt nagy közös áldozást hajtottak végre, amit be is mondott a médiájában, hogy ő mit jelentett a poltikában. A Ki az Úr a házban? novellája vonatkozik rá a Vörös Oroszlánnak, paraszt vagyok neked, büdös paraszt cseremisz ellenem felfogadott pusztító összetörésével együtt, rakottkrumpli földhöz vágással, kezem szétvágásával. De születésem óta tart a nagy közös áldozásuk, amiért végig jutalmazták egy életen, lezárva az egészsüggyel az ország határait, mivel engem kiáltottak ki utolsó magyarnak a Hunnia börtön miskolci elmeosztályával. Miért jutalmazza a magát kereszténynek mondó, orvosi diplomáját ezzel a 10 millióval a szemétbe hajító Kasler és honnan emelte le hozzá a pénzt? Presser Gáborral kezdett annak idején, amelyik végtelenül hosszabbít és búcsúzik. Most ismételték a táncdalfesztivált, mely a világmindenség egykori történelme és minden kortól való elpörölést jelentett, hozzájuk tartozik a Dömötör és Aradszky név is, hiszen együtt voltak minden kommunistával és zsidóval, ég seregével együtt.

    Kovács Katit mesterségnevűként egri csillagként termelték ki, rozsdafezék hanggal, mert gondot jelentett a tiszta hang állandóan Magyarországon. Rengeteg díjat kapott a főszerepéért, mely egri leánykaként van megnevezve. Elmeséltem, hogyan ismételték 1995-ben is az egri csillag történelmét, mlyen sorsa lett volna. Egyetlen tiszta hang volt köztük, a 85 éve világgyalázás miatt megteremtett Csepregi Éva, a főnix feketemágusok főszereplője.

    Ezek a keresztesnek magukat mondó feketemágusok és sátán reformátusai iszonyatot művelnek többszáz és többezer éve a halálnépek teljes egészével együtt a semmiről sem tudó emberiség ellen. Most is be is mutatta Kasler, azt is, hogy ők áldoznak öt éves hosszabbításban, a kutyával berendezettek és vegetáriánusok húsleszokatóival együtt a Rákóczi térről.

  12. Névtelen
    2021.09.15. 16:38

    Na de a két pasi se semmi, aki képes vele mutatkozni egy fotón. Fújjj!!!!!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük