Börtönbüntetést és a korábbi, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását indítványozta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azzal a 27 éves férfival szemben, aki 2020 őszén különösebb ok nélkül agyonvert egy idős embert egy miskolci a népkerti kondiparkban.

Az ügyben emberölés miatt emeltek vádat. A szeptember 14-i közlés szerint a már büntetett vádlott tavaly októberben, a délelőtti órákban szóba elegyedett a kondiparkban az ott rendszeresen edző 72 éves férfival. A beszélgetés során a fiatalember egyre indulatosabbá vált, és a vádirat szerint minden különösebb ok nélkül elkezdte bántalmazni a sértettet, akit többször arcon ütött ököllel, aztán tovább ütlegelte a fejét. A férfi a földre zuhant, ekkor támadója olyan erővel taposott az arcába, hogy a cipőminták felismerhető nyomokat hagytak… Az áldozat darabos orrcsonttöréssel is járó sérülései következményeként gyulladásos, szeptikus sokkos állapotba került – kórházba kerülését követően elhalálozott.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlott a bántalmazást követően elmenekült, mentőt a közelben tartózkodók hívtak.