Élőben közvetítik majd Borsod 1. és 4. előválasztási vitáit

A Tabumentes Ország (TMO) és a JövőTV előválasztási vitákat szerveznek Borsod-Abaúj-Zemplén megye két választókörzetében. Csütörtökön Miskolc nagyjából felét jelentő Borsod 1. számú választókerületében, illetve pénteken a 4. számú választókerület központjában, Kazincbarcikán rendezik meg a beszélgetéseket.

Miskolc, BAZ 1.

A szeptember 16-ra eső vitán mindhárom előválasztási képviselőjelölt részt fog venni, név szerint Csabalik Zsuzsanna független induló aki az LMP támogatását élvezi, Dr. Simon Gábor, az MSZP és a Párbeszéd jelöltje és Szilágyi Szabolcs Jobbikos politikus, akit pártja mellett még a DK, az LMP, a Momentum és a MMM is támogat.

A moderátor szerepét Juhász Bence fogja betölteni a TMO egyesületétől. A vita 18:00-kor veszi kezdetét, azonban már fél órával előtte, 17:30-tól kapunyitás lesz, így kényelmesen helyet foglalhat minden érdeklődő (A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött). Az eseményeket online is közvetíti majd a JövőTV, ezügyben a program Facebook eseményét érdemes figyelni.

Kazincbarcika, BAZ 4.

Rögtön egy nappal az első borsodi vita után, szeptember 17-én tartják a következőt, ezúttal megyénk 4-es számú választókerületében, Kazincbarcikán. Ezen az eseményes is részt vesz mindhárom jelölt.

Ők név szerint Hornyák Evelin, a Momentumtól, akit pártja mellett a Párbeszéd és az MSZP is támogat, Koleszár István független jelölt, aki az LMP bizalmát élvezi és Üveges Gábor a Jobbiktól, akit az MMM, a DK és az LMP is támogat.

A kezdés itt is 18:00-ra esik, 17:30-as kapunyitással. A moderátor szintúgy Juhász Bence lesz. Erre a vitára itt tudnak regisztrálni, a Facebook eseményt pedig itt találják. A JövőTV vállalta magára ennek a vitának is az online közvetítését, érdemes tehát feljegyezni a naptárba annak is, aki nem tud személyesen megjelenni!