Sok fiú álmodozik róla, hogy egy nap majd számítógépes játékokkal kereshez pénzt. A szülők azonban nyugodtan hátradőlhetnek: erre aligha van esély.

 Vajon hogy lett a 22 éves Elias Nerlich Németország legismertebb e-sportolója? Ehhez bizony nem elég a kitartás, hiszen kimagaslóan jó reflexekre van szükség – írja az Esport magazin.

Elias karrierje – természetesen – a gép előtt kezdődött. Hamar olyan átütő sikereket ért el, hogy megszakította a tanulmányait, és a Fifa főállású virtuális játékosává vált.

Ma a németeknél összesen 22 profi e-focicsapat működik, amelyek a virtuális Bundesligában mérkőznek meg egymással. Az ilyen bajonkságok döntői általában valódi arénákban, tízezres szurkolószám előtt zajlanak.

Nerlich szavaiból kiderül: az e-sportolókra nem áll meg a közkeletű sztereotípia, miszerint kólát vedelnek és pizzát zabálnak a gép előtt. Épp ellenkezőleg, ehhez a teljesítményhez komoly szintű fizikai fittségre és megfelelő táplálkozásra van szükség! A testedzések így éppen olyan fontosak, mint a konzolos tréningek.

“A pályán sokszor milliszekundumok alatt kell döntést hozni. Ez csak azoknak sikerülhet, akik testben és mentálisan is a toppon vannak. Fejben mindig egy lépéssel előrébb kell járnod. Minden meccs óriási pszichés stressznek teszi ki az embert” – fogalmazott a fiatal e-sport csillag, aki bevallotta, a legfontosabb tényező mégiscsak a megfelelő szem- és kézkoordináció.

Nerlich ilyenkor egyhuzamban nyolc órát is eltölt ilyenkor a gép előtt. Nem is csoda, hogy az e-sport sztárjai kivétel nélkül fiatalok: csúcsteljesítményüket általában 17 és 25 éves koruk között valósítják meg.

 

Írásunk a Tech magazin, a Férfinet, az Üzleti magazin és az Énidőm portál közreműködésével készült.