Skip to content

Milliókat költött a Fidesz, hogy lejárassa Karácsony Gergelyt

 

Amióta Karácsony Gergely budapesti főpolgármester bejelentette, hogy a miniszterelnök-jelölt lesz, a Fidesz is aktivizálta magát: a Népszava cikke szerint a kormánypárt napok alatt milliókat költött el a közösségi média felületein, hogy rossz színben tüntesse fel Karácsonyt.

A napilap ki is emel egy videót, ebben azt sugallják a készítők, hogy a főpolgármester “valójában” Gyurcsány Ferenc embere, a szálakat pedig a volt miniszterelnök mozgatja. A videóban feltűnik a kormányoldali politikai kampányok szinte állandó szereplője, Soros György is.

A Facebook hivatalos nyilvántartása szerint május 15-e óta a Fidesz kétszer is kiemelte pénzért a felvételt, eddig 1,45 millió forintot költve rá. De a kormánypárt hét nap alatt összesen közel 7 milliót költött reklámra a közösségi médiában, ami ezen a felületen kiemelkedően nagy összegnek számít.

A lap arról is írt, hogy a statisztikák alapján a film eddig több mint egymilliószor jelent meg, és elsősorban a fővárosi és a Pest megyei lakosságot érte el, azt a réteget, amelynél a felmérések szerint a kormányoldal rosszul áll. “Azaz minden jel szerint a baloldal meglévő és potenciális választóit akarják elbizonytalanítani” – írta a Népszava.

A napilap hozzáteszi, hogy a Fidesz egy 2012 és 2014 között Bajnai Gordonnal szemben már alkalmazott és bevált taktikát alkalmaz.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



24 Comments

  1. Névtelen
    2021.05.19. 12:17

    Marhaság!

    • Névtelen
      2021.05.20. 21:30

      Geri olyan innovatív.

      „És majd hamarosan eljutunk oda is, hogy a főpolgármester MÉHCSORDÁKAT hajtat ki ezekre a legelőkre, és majd fölvesz minden kerületbe MÉHKONDÁST , akinek az lesz a dolga, hogy terelje a méheket.

      És ha időben elkészülnek a keresztezéssel, akkor lesz REPÜLŐ PULI a nyájat terelni….

      Azok lesznek ám a szép idők !!! Hajajajjjj !!!!”

  2. Névtelen
    2021.05.19. 13:23

    Ha a valódi igazság érvényesül jövőre, mindegyik börtönbe emberiség ellenes bűnökért, végtelen időhúzásért, egykori történelmi idők ismétléséért, a kormány torülőivel és fertelmeseivel együtt.

    • Névtelen
      2021.05.19. 21:59

      Te, figyu! A „valódi igazság”-ot egyedül és kizárólag csak I. Nagy Jakab Péter tudja.
      A bölcsek köve ott van a marsall botja mellett. Nem tudtad?

      • Névtelen
        2021.05.20. 08:45

        Ne fáraszd magad buzikám! Jakab nem lesz a tiéd! Fordulj bizalommal az ereszcsatornás elvtársadhoz! Neki már vannak tapasztalatai e téren!

        • Névtelen
          2021.05.20. 10:29

          Csak a Te nevedet találom meg benne. Névrokon a MiMás?

          https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_LMBT_szem%C3%A9lyek_list%C3%A1ja

  3. Névtelen
    2021.05.19. 14:05

    Lejáratja ő saját magát.
    fészbuk-polgármester

    1
    7
    • Névtelen
      2021.05.19. 16:51

      „Orbán Viktor: Hahó, fészbukosok! Ki örül az esőnek?”
      Mesélj még.

      • Névtelen
        2021.05.19. 21:56

        TESSÉK!
        „A palesztin terrorszervezet, a Hamasz rakétatámadásai sikeresen áttörték a Vaskupola rendszerét, Tel-Aviv lángokban áll, eközben faji zavargások törtek ki, lángolnak a mecsetek és a zsinagógák is Izraelben.”

        „Az izraeli B’Tselem jogvédő csoport és a New York-i Human Rights Watch szerint az itteni diszkriminatív politika kimeríti az apartheid tényállását.”

        „Amerikai zsidók támogatják a palesztinokat:
        https://merce.hu/2021/05/19/a-google-zsido-szarmazasu-alkalmazottai-szolitottak-fel-a-ceget-hogy-tamogassa-a-palesztinokat/”

        „Az izraeli-palesztin ellenségeskedés pillanatok áthullámzott Németország és Franciaország arab közösségeire. Szerdára virradó éjjel Münster és Bonn zsinagógái előtt izraeli zászlót égettek a tüntetők. Bonnban a zsinagóga bejáratát súlyosan megrongálták, a rendőrség három gyanúsítottat őrizetbe vett. Csütörtökre virradó éjjel Mannheim városában dobálták be a zsinagóga ablakát.Gelsenkirchenben egy előre be nem jelentett Izrael-ellenes tüntetésen mintegy 180 ember súlyosan szidalmazta a zsidókat. Hannoverben 550 ember gyűlt össze szerda este, ahol izraeli zászlót égettek. Az észak-rajna-vesztfáliai Solingenben ugyancsak szerdán helyeztek ki izraeli zászlót a városháza előtt, a német-izraeli diplomáciai kapcsolatok felvételének évfordulója – május 12. – alkalmából. A zászlót ismeretlenek éjjel felgyújtották.”

        • Névtelen
          2021.05.20. 08:02

          Összefüggés :0

          • Névtelen
            2021.05.20. 10:31

            mesét akartál 😂🤣😁

        • Névtelen
          2021.05.20. 08:47

          Aztán beleér a bilibe a kezed és felébredsz!

      • Névtelen
        2021.05.20. 06:57

        legalább megkapta
        pl:

        A jó isten verjen arccal a betonba… inkább maradnál csöndbe. Mi ez a megszólítás hogy hahó fészbukosok??? Helyesírásod nulla te senkih@zi….. . A hahót meg használd édesanyád köszöntésére.

        🙂

        • Névtelen
          2021.05.20. 07:09

          Ne viccelj, finom és választékos a stílusa. Heló Röfi, ugye

  4. Névtelen
    2021.05.19. 15:23

    A Youtube-on nem lehet semmit sem megnézni, hogy elő ne ugorjon előtte valamilyen fideszes propaganda szemét! Mindezt közpénzen. B@sszák teherbe az anyjukat!
    Mozgósították az összes gerinctelen, söpredék trollt is!
    Nem elég, hogy minden nap tisztára nyalják orbán s.ggét, még a tartalmát is ideköpködik, ahelyett, hogy lenyelnék!

    • Névtelen
      2021.05.19. 21:28

      Nálam a Krisnatudatúak jönnek.
      Sok a pénze a szektának.

  5. Névtelen
    2021.05.19. 15:37

    Milliókat költött az ANTI-Fidesz, hogy FELjárassa Karácsony Gergelyt. 😁😂🤣😀

    Nem jött be, mert Klára a prímás, Gergő a brácsás, Petike a nagybőgős, gordonka még nem játszik…

    Fekete-Győr meg az amatőr színpadon próbálja Rajk szerepét. Ő sem játszik.

    Pálinkás hezitál. Még nem végzett a „szürke miniszterelnök jelöltek 50 árnyalata”
    pornó könnyvel.

    • Névtelen
      2021.05.20. 07:10

      A szürke még mindig kevésbé a halál színe, mint a bukott 30 ezer halottal.

      • Névtelen
        2021.05.20. 10:34

        De felvágsz a kommunizmusos 100 millió halottjára, pálinkát áruló.

    • Névtelen
      2021.05.20. 08:49

      Ne erőlködj, nem megy ez neked kicsi zigótácska!

      • Névtelen
        2021.05.20. 10:35

        Miért? Az anti-fidesznek megy? 😂🤣😁😂

    • Névtelen
      2021.05.20. 08:52

      Téged is mozgósított a pártod, fideszgyökér?
      Jövőre mi lesz veled? Kinek fogod a s.ggét nyalni, ha nem lesz már csúti focialista?

      • Névtelen
        2021.05.20. 10:28

        Kit érdekel? 100 éve utálom az elvtársaidat

      • Névtelen
        2021.05.20. 10:37

        Milyen a George bácsié?

        „Konrád György szerint , Soros György olyan jótevője Magyarországnak, mint Széchenyi István.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük