A fenti problémával kérem keresse Veres Pál matematika tanárt, Varga Klára védőnőt és Szopkó Tibcsa nem tudjuk marketing koordinátort. Egzakt válaszokat várok.
Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye
A fenti problémával kérem keresse Veres Pál matematika tanárt, Varga Klára védőnőt és Szopkó Tibcsa nem tudjuk marketing koordinátort. Egzakt válaszokat várok.
8 Responses
És a ZOOcsövét se hagyjuk ki a felsorolásból…;)
Pálinkázik
A védőnő fel is köszöntötte Gyurcsány kritikusát ????
„Nem ez az első eset, hogy Ferge Zsuzsa bírálta a Gyurcsány-kormány szociálisan érzéketlen politikáját.
Egy szegénységről szóló, korábbi konferencián úgy fogalmazott, hogy „2008-ban Magyarország volt az egyetlen válság érte állam, amely semmit, egyáltalán semmit, egy gyufaszálat sem tett keresztbe azért, hogy a válság nyilvánvaló veszteseivel valami történjen. Ilyen ország nem volt még egy, mindenütt legalább a munkanélküli ellátást, vagy a segélyezést, vagy valami mást kiterjesztettek. Ennek következtében nálunk különösen nagy volt a szegényeket érintő veszély.”
Ferge Zsuzsa a Magyar Időknek adott, néhány évvel ezelőtti interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy
jelenleg nincs igazi baloldalinak tekinthető párt Magyarországon. Véleménye szerint a Horn-kormányhoz köthető Bokros-csomag „a legkeményebb, legrosszabb neoliberális nézeteket képviselte a gyermekekkel, az idősekkel, mindenkivel szemben”.
A Partizánnak adott interjúban a szivárványkoalícióról sem volt túl jó véleménnyel. Rettenetesen gyengének, erőtlennek nevezte azt, amely szerinte nem elég meggyőződéses ahhoz, hogy maga oldalára állítsa a szavazók többségét a 2022-es választáson.”
Véresre rágom a körmöm, míg Tibcsa elő nem áll a diplomájával, meg egy amolyan igazi bombasztikus meglepetéssel, hogy nem a TESCO árufeltöltője volt, hanem az Airbus főkonstruktőre 🙂
Sok energiát fektethetett az „életrajzába”, míg kellőképpen homályos nem lett.
Érdekes lett volna felsorolni a fideszes semmirekellőket, senkiháziakat is, had látszódjon az életükből az az űr, ahol a fentiek esetében le lehet írni, hogy matematika tanár vagy a védőnő.
Miért fontos ez, mikor ITTHON
2021-05-18 13:56:00
„Vadai Ágnes a Facebookon küldött választ Krug Emíliának
A DK alelnöke arra reagált, hogy a kedd reggeli Startban Krug Emília jegyezte meg, hogy nincs Vadai oldalán elég aranyos kontent.
„Ő itt Pamacs. Nem ez én kutyusom, de szeretem. És ha jobban megnézitek, mosolyog” – írta a képhez Vadai Ágnes. „
Az lehet a te bajod, mélymagyarka, hogy megbuktál matekból, gyereked nem volt, vállalkozni meg nem mertél.
Menjél már! 66 szürkeállomány kft-m van Miskolc 6 városközpontjában. Dől a lé.