Krizának azt kiabálták, hogy Romániát képviselte. Itt az egész vasváros onnan ered, Rákóczi idejében váltak ki Romániából és önállóan járták azóta a földrészeket, tudomásom szerint kb. 150 éve rontottak be ide ismét. Együtt áldozták a kislányokat Zöld-sárga Kex dala alapján, melynek állandó főszereplője Lehoczky Zsuzsa lett volna. Őskígyóval, másképpen világ-Magyarország vezetőjével, a világ urával, a sátánnal győzték le az országot és a magyar kislányokat, nézve ki a bal szemükből, ahogyan ismételték Csernobil óta. Fábry, mint római egyház ellenes egykori irigység bekiabálásai szerint, mivel Törökország is magyar terület volt, magyarok gyilkoltak magyarokat, így ölték meg a férfiakat, valamint ezer éves szocialista iskola állandó berendezése kezdetével indított kommunista és vallási apokalipszisekkel, melyeket kezdtek mindig elölről ébredő játszótérként. Káli ismételte ezt az időszakot az állandó szereplőkkel, tor ülésével a városnak a tik sem vagytok magyarok szociális hálózatával.A többi Románia csapása volt, űrapokalipszissel, falvak és tanyák kitermelésével, iskola ellenes csapásokkal, tatárokkal, törökökkel, rengeteg néppel, melyek névtára ide van berendezve. Mutatja a fotó, hogy az elektromos szemekkel teli nagy fekete árny megjelenésével házakban mészároló börtön népe, Pataky Attila, amelyik elhagyta a megyét a többi miskolci után, meg az ide tartozó Hajdú az összes Hajdú kiválasztottjával a NagyPán utcájának milyen sikeres lett, mint utcanépei a Rákóczi térnek, hogy ez a mindenkori politikát jelentette, már 150 éve emelkednek a narancsokkal, mossák ki magukat alulról, ahogyan Sükösdi is leírta a Beat, hippi, punk Üvöltés könyvében. Már mindenkit kitermeltek az emberek támadásával mindenért, ami bennük nem volt emberi, mint a gyalázásukkal a nemi csapásokat, perverzeket. Románia sikere Magyarország temetése 1997-es pszichiátriai kivégzése óta az ózdiaknak, mert ez már többmillió éve tartott, ezt kezdték el velem és a két testvérem megszülettetésével, a világ kezdetével. Így gazdagodtak valamennyien, tor ülésével a Rákóczi térnek.