A britek törvénybe foglalják, hogy a gerinces állatoknak vannak érzelmeik

 

Nagy-Britannia törvénybe foglalja, hogy a gerincesek vagyis „mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van” képesek érzelmekre, mondta a környezetvédelmi miniszter, George Eustice a Sunday Timesnak. Az új jogszabályt II. Erzsébet királynő kedden jelenti be hivatalosan is.

Erzsébet királynő 2020 májusában, lovaglás közbenFotó: STEVE PARSONS/AFP

A törvényben hangsúlyozzák majd, hogy állatok is tudatában vannak érzéseiknek és érzelmeiknek, képesek örömöt és vidámságot, szenvedést és fájdalmat érezni. A brit környezetvédelmi miniszter szerint Nagy-Britannia a világ éllovasa akar lenni az állatjogok területén, ezért hoznak most törvényt a gerincesekről.

További törvénytervezetek tiltják

  • a vadásztrófeák importját,
  • eleven állatok exportját,
  • főemlősök háziállatként tartását,
  • szeretnék elérni a szőrmeimport és a mikrochipek házimacskáknál való alkalmazásának tilalmát,
  • illetve véget akarnak vetni a sertések gázzal (szén-dioxiddal) való leölésének is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Boris Johnson az első miniszterelnök, aki a kormánypolitika részévé tette az állatjóllét ügyét. A tervek ellenzői szerint Johnson csak jegyese, Carrie Symmonds személyes nézetei miatt áll ki az állatjogokért. (MTI)https://444.hu/2021/05/09/a-britek-torvenybe-foglaljak-hogy-a-gerinces-allatoknak-vannak-erzelmeik